Európában a Forma-1: megint borul a bili Barcelonában?

F1: 250-szeres pénzt fizet a tavalyi győztes idei sikere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idei első európai helyszínére ért az F1-cirkusz, Barcelonában tavaly ugye Maldonado nyert. Ismétel a Williams? Aligha. Ki fog nyerni? A jó ég tudja.

A 19 futamos F1-szezon ötödik versenyét rendezik a hétvégén Spanyolországban, azaz inkább Catalunyában, Barcelonában. A szombati időmérő és a vasárnapi meccs is délután 2-kor kezdődik, s jó eséllyel izgalmas lesz. Izgalmas lesz, izgalmas lehet az új kemény keverékű Pirelli-gumik vagy épp a várhatóan hűvös, akár esőt is hozó időjárás okán, de főleg akkor, ha nem Vettel indul az élről. Az a háromszoros világbajnoki címvédő Vettel, aki pillanatnyilag is vezet az összetettben, s aki legutóbb Bahreinben magabiztosan nyert a két Lotus-pilóta, Räikkönen és Grosjean előtt.
Hirdetés
A Red Bullon és a Lotuson kívül a Ferrari és a Mercedes pályázhat még indokoltan a győzelemre. A félig hazai pályán rajthoz álló Alonsónak iparkodnia kell, ha nem akar még csúnyább hátrányt összeszedni (most 30 pont a lemaradása), de Hamiltonnak, vagyis a schumacheres évekhez viszonyítva parádés Merecdesnek sem ártana még egy lapáttal rátennie, már ha komolyak a szándékai a trófeákkal kapcsolatban.
Amúgy a Business Book GP friss listája szerint Alonso és Hamilton a két legjobban fizetett pilóta, az ő (extra szponzori pénzek, reklámbevételek nélkül) 20-20 millió eurójukról (6 milliárd forint) Vettel például csak álmodozhat a maga kis 12 milliós gázsijával. Vagy azért ennyire sikeréhes, mert futamonként, győzelmenként és pole-onként bónuszt kap? Lehet. Legalább 10-et keres még Button (McLaren, 16), Rosberg (Mercedes, 11) és Webber (Red Bull, 10), a ponttáblán második Räikkönen bezzeg csupán 3 milliót kap a Lotustól, ha valós az információ. A Jégember persze még a ferraris éveiben alaposan megszedte magát, kiváltképp az volt szép, hogy már ralizott, de Maranellóból még jöttek a zsíros csekkek...
Egyébként a 4655 méter hosszú Circuit de Catalunyán rendezendő futam akár már élesebb képet is festhet a valós erőviszonyokról, de cáfoljunk rá azonnal a tavalyi eredménnyel, amikor is Maldonado vitte győzelemre az előtte és azóta is rettenet gyenge, idén szégyenszemre még egyetlen pontszerző helyet sem elérő Williams istállót. A fogadóirodák favoritja Vettel, esetleg még Alonso vagy Räikkönen, míg Maldonado diadala átlagban már úgy 250-szeres pénzt termelne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?