Európának is juthat Volkswagen Arteon kombi

Álca nélkül kapták lencsevégre az Arteon Shooting Brake változatát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Régóta keringenek pletykák az Arteon kombi változatáról, a Volkswagen viszont a modellciklus felééig várt a puttonyos verzióval.

Nem is olyan régen az előszériás a kínai verzió bukott le, az ázsiai ország piacára szánt kivitel a Passat Alltrack stílusában terepjárós jegyeket is mutatott. A havas Svédországban lencsevégre kapott prototípus – a kínaihoz hasonlóan – fekete műanyagozást és kissé emelt hasmagasságot kapott, továbbá megmaradt a dinamikusan lejtő tető, amit a harmadik oldalablak kamu krómszegélyével próbáltak kevésbé lejtőssé varázsolni. A forma oltárán bizonyosan néhány liternyi csomagtartót fel kellett áldozni, de akinek igazán számít a csomagtér kapacitása, azt a Passat Variant tárt karokkal várja. A drágább Volkswagenek sorát gyarapító Arteon eddig nem nevezhető igazán jól fogyó modellnek, a tavalyi évben havonta átlagosan körülbelül 1500 példány kelt el Európában, az amerikai vevőket pedig még kevésbé érdekelte a formás Volkswagen, 2019-ben összesen 2449 Arteont adtak el a kereskedők az Egyesült Államokban. A nem hivatalosan Shooting Brake-ként aposztrofált modell érkezése növelheti a keresletet, főleg az európai piacon lehet hiánypótló a kombi kivitel.
Hirdetés
A kínai verzió esetén egy 186 lóerős kétliteres TSI motorról szóltak a hírek, az európai piacon viszont az ötajtós motorkínálatára lehet számítani, azaz az alapmotor szerepét az 1,5 literes TSI-re oszthatják 150 lóerővel, felette viszont már csak kétliteres egységek lehetnek az árlistán, legyen szó akár benzines, akár gázolajos kivitelről. Három éves modell lévén hamarosan egy ráncfelvarrásra is számítani lehet, a kombi viszont eleve frissességet hoz az Arteon életébe, remélhetőleg az eladási számok is elkezdenek felfelé kúszni a puttonyos verzió hatására.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?