Év Autója 2016? Szerintem az Opel Astra győzni fog

Esélylatolgatás, hogy a hét döntősből melyik lehet a 2016-os Év Autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hét autóból fogja a zsűri kiválasztani a 2016-os Év Autóját. Szerintem az Opel Astra a legesélyesebb. El is árulom, hogy miért.


December közepe óta tudjuk, hogy melyik az a hét autó, amit beválogatott a nemzetközi zsűri a 2016-os Év Autója díj döntősei közé. Az olvasók is tippeltek, most meg az Autónavigátor.hu szerkesztői külön külön megteszik tétjeiket. Kezdem én, hogy szerintem miért az új, K szériás Opel Astra a legesélyesebb. Induljunk egy kicsit távolabbról, ízlelgessük, mi is van még a kalapban. Van sportos brit prémiumszedán (Jaguar XE), precíz japán nyitott sportkocsi (Mazda MX-5), méretével és árával vonzó cseh/német középkategóriás (Skoda Superb), a családi luxust hirdető svéd szabadidő-autó (Volvo XC90), egy német luxus- (BMW 7-es) és egy középméretű német prémiumautó (Audi A4). Ha úgy nézzük, akkor kiélezett a helyzet, mert az Audi A4 és a Jaguar XE közvetlen konkurensek, de logikusan belegondolva ez a meccs is csak elméleti lehet.
Hirdetés


Hogy miért? Mert százezer számra eladható tömegtermék csak egy van a hetesfogatban; az új Opel Astra. A Volkswagen csoportot a dízelbotrány miatt idén biztos nem fogják díjazni, így a nagyon kiegyensúlyozott, nagyon minőségi Audi A4-esnek nincs elég esélye. Ahogy a maga nemében szintén kiváló Skoda Superbnek sem, ami nagyon korrekt iparosmunka, de annál semmi több. Se angolt, se svédet nem láttunk nyerni évtizedek óta, így a Volvo XC90 és a Jaguar XE bekerülése engem némileg meg is lepett. Egyikben sincs meg az a plusz, amire oda szokták adni az Év Autója címet. Az esélyesek között szerintem ott van a 7-es BMW és a Mazda MX-5, de a luxusautó és a kétüléses roadster is csak bajosan kerülhetne ki, mint díjazott.

Itt van viszont Az Opel Astra, ami nem a legtágasabb és nem is a legkönnyebb a kategóriájában, de közvetlen elődjéhez képest mázsákkal tudták csökkenteni a súlyát és kisebb külső méretei ellenére sokkal tágasabb belsőt ad. Valami ilyesmire lenne ma a legtöbbünknek a mindennapokon szüksége, igaz? A kategóriában elsőnek kínált Matrix-LED fényszóró és a nem várt szinten remek vezethetőség meg már csak hab a tortán. Ha csak a listaárakat nézzük és nem is az állandó kedvezményeket, akkor is az Astra ma az egyik legjobb ajánlat a szegmensben. Ahogy van, megérdemelné a címet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Év autója.
    Nem év autói. 😀

    Mondom, ha egyet lehet választani, akkor ez ilyen. Szépségkirálynő is csak egy van.

    Nem véletlen, hogy számos egyéb díj van a világon, amit mindenféle szempont rendszer alapján adnak ki. Ha ez a díj titeket nem érdekel, nézhetitek azokat is. Kár ezen rugóznotok.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    És azt még nem is mondtad,hogy ha az autógyár megígéri a szakújságírónak,hogy “Ő” fogja garantáltan elsőnek megkapni a köv.év modelljeit tesztre… Sokkal jobb értékelés “lehetne” ha az eladási statisztikák,meghibásodások,és vásárlói vélemények alapján díjjaznák a márkákat.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    + SUV-ok, Igazi terepjárók, MPV-k kategóriája

    Lehet cifrázni.

    Vagy, ami sokkal egyszerűbb, ne csak év autója legyen. Legyenek díjak. Többesszámban. Ár/érték, legolcsóbban fenntartható autó, legtöbb műszaki újdonság, stb.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    kategória méret szerint hosszúság, szélesség, magasság, tengelytáv

    például:

    extraMini
    1, opel adam
    2, toyota aygo
    3, hyundai i10
    4, vw up
    5, suzuki celerio

    B, mini
    1, opel corsa
    2, toyota yaris
    3, hyundai i20
    4, Vw polo
    5, suzuki swift
    6, ford fiesta

    C, Kompakt
    1, Opel astra
    2, toyota auris (corolla sedan, de maradjunk a hatch-eknél)
    3, Hyundai i30
    4, Vw golf
    5, Suzuki sx4 s-cross, vitara
    6, ford focus

    D,közép
    1, opel insignia
    2, toyota avensis
    3, hyundai i40
    4, Vw passat
    5, suzuki – nincs ilyen autójuk, max a kizashi
    6, ford mondeo

    + ugyanez audival, peugeottal, citroennel, skodával, mazdával, BMW-vel, amivel akarod.

    A fenti lenne mondjuk a normál/megfizethető árú kategória. BMW, merga, Jag, maserati, maybach, infiniti, lexus, eleve nem is gyártanak kompakt alatt autót nagyon, mehetne a prémium szegmensbe (árszorzó is legalább 1,5 szeres, könnyű felismerni őket:) )

    Nem ez a butaság, hanem az, hogy almát a körtével hasonlítok össze, és azt mondom egy 7-es BMW-re, hogy az év autója, holott ez az új astra tök sokat fejlődött, gyorsabb lett, kevesebbet fogyaszt, sokkal jobban vezethetőbb lett, normális méretű, szép a formája, érdekes és értékes extrákat tud, haladnak a korral, ÉS még talán megfizethető is.

    Ez az év autója választás egy vicc. Szeretném látni a pontozást, hogy mely autó milyen jellemvonásra kapott hány pontot, és hogy az mekkora súlyozással lett figyelembe véve. Már ha van ilyen 🙂

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Szerintem hagyd. Egy lóval hamarabb megérteted a deriválást. Akinek ennyi idő után, mint amennyinek vallja magát, ezt kell magyarázni, az debil. Bízd a kezelőjére.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Akár ez is lehet egy jogos felvetés. Amikor egyet lehet választani a sokféléből, akkor bizony ez a helyzet. Nincs más választás.
    A Miss World is ilyen. Különbö9ző méretű, színű stb. csajok közül választják ki a “legszebbet”. Ami közös az a két láb, két kéz, kb. mint az autóknál a négy kerék, motor, csomagtartó.

    Neked is adott a lehetőség, hogy állíts össze egy ütősebb versenyt. Kíváncsian figyellek és őszintén szurkolok is neked.
    Amíg ilyet nem tudsz, addig valamit oktalanul fikázni csak butaság marad.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Te is tudod, hogy az említett autók a “prémium” szegmensben játszanak, így egyértelműen a tudás mellett a nevet is meg kell fizetni. Az ebben az esetben nem számít értéknek, így csak ront az arányszámon.
    Tehát azonos felszereltséggel ezek az autók többe kerülnek egy hasonló kategóriájú autónál.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Hm. Attol meg eleg elbaszott osszehasonlitas,amiben egy mx5 egy xc90 egy 7es bmw es egy astra van egymassal szembeallitva.

    Van egy hasonloan ragyogo otletem: Adott egy futocipo,egy bakancs, es egy strandpapucs. Melyik az ev labbelije?

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Köszi. Most már tudom hogy milyen szempontokat néztek az autók kiválasztásánál. Azt nem értem hogy funkcionalitás megállapitásánál miért tették be a mazdát. Az autók árát is nézték. Hát ott elég nagy a különbség.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Az értékelési szempontok a következők: dizájn, komfort, biztonság, gazdaságosság, útfekvés, teljesítmény, funkcionalitás, környezetvédelem, vezetési élmény, ár, technikai innováció és ár-érték arány. A legnagyobb súllyal az utolsó kettő esik latba. Csak olyan autó lehet jelölt, amelyet az elmúlt 12 hónapban kezdtek el árulni, vadonatúj modell, és legalább 5 európai országban kapható.

    Tudsz ennél jobbat?

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    “ott sem jár mindenki volvo xc90nel”, lehet de azért uniós szinten az Audi A4ből (+ C-klasséből, 3/4-erből) több fogy mint pl Astrából (pláne Insignából).

    Innen nézve pedig demagóg minden pamopgás, hogy csak csóringer autó nyerhet. Ez nem az év családi autója cím (akkor valszeg az A4es Audi nyerné), és nem az év csóri autója (halkan jegyzem meg, a Skoda Superb eladásait betesszük a prémium felsőközép autók közé ([url]http://left-lane.com/european-sales-2015-q1-q3-premium-large-segment/[/url]), akkor az öregedő V70/S80/XC70 mögé kerülne a Q3 adatok alapján [b]az ötödik helyre[/b], feltéve h a left lane blog adatai helyesek).

    Az Astra (ahogy az Insignia is) nem sok újdonságot tartlmaz. Nem szép, nem látványos. És nem is annyira népszerű. Nem értem miért kellene nyernie…

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    De milyen kategóriákat? Ki határozza meg egzakt módon?
    Nézd, valakik összeállítottak egy szempont rendszert, az működik évtizedek óta. Erre idejössz, kijelented, hogy az rossz, de fogalmad sincs, hogy mi lenne a jó. 😀

    Érzed te, hogy butaságot mondtál. Ugye érzed?

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Nem hiszem ,hogy nekem kéne szempontokat összeállítani. Én csak leírtam a véleményemet ,hogy ez így komolytalan. Sokkal jobb lenne ha a kategoriákat külön szednék ,és úgy osztanák ki a díjakat.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Én nem írnák számokat ,hogy hol kéne meghúzni a vonalat. Biztonságnál már a kis autók is hozzák az 5 csillagot, de egy nagyobb autó gondolom biztonságosabb. Vannak gazdagabb országok mint Magyarország ,de ott sem jár mindenki volvo xc90nel vagy 7s bmwvel. Én ezt a kettő autót nem is jelöltem volna. A Mazdát sem, mert az meg két ajtós és nem praktikus egy család számára. Lehet ,hogy kategórián belül kéne kiosztani a címeket mint pl.: Terepjárók, Nagy luxus autók, közpkategoria stb. és nem egy díjat. Nemtom

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    És hol húznád meg a vonalakat?
    mekkora legyen
    Mennyibe kerüljön
    Hány csillagos legyen
    stb.

    Ahány piac, annyi féle preferencia. Még Európán belül is.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Lehet ,hogy hülyén gondolkodok de én csak megfizethető áru autókat válogatnák be az év autója címére. Olyan autó nyerje meg amely mindenféle szempontból megfelel. Biztonság, hely-tér nagyság, kényelem, sokféle karosszéria változat, ne legyen túl drága ,stb.

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Ha a GT86 lehetett dobogós, akkor joggal remélhetjük, hogy ez az MX-5-nek is sikerülhet.

    Több autós újságíró említi esélyesként az Astrát. Nekem ez úgy jön le, mintha a túlsúly választotta volna el mindig is a “jó autó”-státusztól – most már, hogy nem “sárnehéz”, hirtelen simán megnyerheti a díjat? Tényleg csak ennyi?

    Zöld: azon a mondaton én is jót nevettem:) Blődli a javából. A “világverő” Opel harca:)

  • 2017.10.28. at 09:43
    Permalink

    Az én listám tényleg teljesen más ([url]http://autossagok.blog.hu/2015/12/15/ev_autoja_dontosok[/url])
    “százezer számra eladható tömegtermék csak egy van a hetesfogatban”. Ez eddig az év legnagyobb melléfogása újságírótól 🙂 Az Opel insigna nemrég ünnepelte a 700.000 eladását, így a modellciklus vége felé. A BMW a 3er modellcsaládból (beleértve 4er és GT-ket) két év alatt elad ennyit…
    “közvetlen elődjéhez képest mázsákkal tudták csökkenteni a súlyát “: ugye nem az alapára kerékjavítóval és a tank megfelezésével? Csak mivel a Golf VIIInál is kettővel kellett osztani a hivatalos híreket ([url]http://autossagok.blog.hu/2015/07/06/kamu_sulycsokkentes_elharcosai[/url])Ha ennyi az érv, akkor ugorjunk 🙂
    Ha a VW gruppe kispadra került volna akkor nem lenne 2 autójuk is…

Vélemény, hozzászólás?