Év Haszonjárműve díjat nyert az új Volkswagen Transporter

A Volkswagen Transporter T6 viselheti az Év Haszonjárműve 2016 címet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg az Év Autója díj győztesére csak márciusban derül majd fény, a 2016-os Év Haszonjárműve díj nyertese már most ismert.


A huszonnégy ország haszonjármű szakújságíróiból álló nemzetközi zsűri döntött: a 2016-os év legjobb haszonjárműve a Transporter hatodik generációja lett. Ezzel a Transporter története során harmadik alkalommal kapta meg a kitüntetést. A díjat Dr. Eckhard Scholz, a Volkswagen Haszonjárművek márka ügyvezető igazgatója vette át a zsűri elnökétől, Jarlath Sweeney-től a lyoni Solutrans közlekedési szakkiállítás és vásár keretében megtartott díjátadón.
Hirdetés
„Az a tény, hogy a tekintélyes "Nemzetközi Év Haszonjárműve 2016" díjat a T-sorozatunk kapta, csapatunk erőfeszítéseinek komoly elismerése. Az általuk hozott megfelelő döntések tették a hannoveri ikont minden idők legjobb Transporter modelljévé. Különösen örömteli egy ilyen rangos elismerés ezekben a nehéz időkben, így a kitüntetés egyben jelzés és ösztönzés is a 2016-os, eseménydúsnak ígérkező év sikeres indításához.” - nyilatkozta a márkaigazgató.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 10:38
    Permalink

    Téged meggyőzni? Eszem ágában sem volt.
    Nem vagyok gyógypedagógus, és állatidomár sem. Nem értek tehát hozzád. Nézlek, és kinevetlek karikatúra. :-DDD

  • 2017.10.28. at 10:38
    Permalink

    Nem sikerült meggyőznöd!
    A hülyeségeket amiket irkálsz azt bizonyítja, hogy fogalmad sincs arról amibe belepofázol.

    Ez volt az utolsó banánom kis majom, szopogasd mint a fagyit úgyis mindig visszanyal. :-DDD

  • 2017.10.28. at 10:38
    Permalink

    Azt kifelejtetted, hogy a párbeszéd alatt egy kis srácot elvisznek a háttérben kényszerzubbonyban, aki egyfolytában azt óbégatja, hogy az autógyártás a jó és a rossz harca!
    Pedig a sztori így lenne teljes.
    :-DDD

  • 2017.10.28. at 10:38
    Permalink

    Pedig el tudnék képzelni egy ilyen párbeszédet közted és egy szakértő zsűritag között:

    – Számomra rendkívüli fontossággal bír a lehető legalacsonyabb károsanyag-kibocsátás.
    – Mi? Há’ jól megy, nem? De. Akkor meg?
    – Dehát Kempelen Úr, ez nem tréfadolog. Mi szakértőként ülünk itt és komoly döntéseket kell hoznunk. Óriási a felelősségünk.
    – Hazudsz!

    :):):)

  • 2017.10.28. at 10:38
    Permalink

    [i]“Pl. azokat akik ilyennel dolgoznak vagy több hasonló kategóriás autót vezettek és ez a foglalkozásuk.”[/i]

    Ezeket nevezik autós újságírónak. 😀

  • 2017.10.28. at 10:38
    Permalink

    Kérdezzék meg az összes felhasználót? Azt, amelyik csak egyiket vagy másikat ismeri? Hogy mond véleményt a Transporterről az, aki Ducatot hajt?

    Ez a banán visszanyalt. 😀

  • 2017.10.28. at 10:38
    Permalink

    Nem szoktam a majmokat etetni mert kevés itthon a banán de azért adok kicsit kempinek.

    Pl. azokat akik ilyennel dolgoznak vagy több hasonló kategóriás autót vezettek és ez a foglalkozásuk.
    Az újságíró megy pár kört, tolat vele, kinyitja a csomagtér ajtót majd becsukja és megírja a hozzád hasonló “okos” emberkéknek, hogy melyik a világ legeslegjobb haszonjárműve.

  • 2017.10.28. at 10:38
    Permalink

    Ugyan kérlek. 😀

    Eszembe nem jutott, de szerencsére “azok” ott a zsűriben többnyire megdolgoztak érte, hogy ott legyenek. nem kommentmezőben firkálással. 😀

  • 2017.10.28. at 10:38
    Permalink

    “A huszonnégy ország haszonjármű szakújságíróiból álló nemzetközi zsűri döntött”

    Ezen mindig röhögnöm kell!
    Inkább kérdeztek volna hozzáértő embereket.

    Ara azért kíváncsi lennék, hogy a többi fosvágen cikkhez miért nem lehet hozzászólni és ehhez miért lehet?
    Ezekben is a csaló motorok vannak. Ráadásul még hülyének is nézik az embereket mert olyan dumával állnak elő, hogy betettek egy csövet a szívócsőbe és egyből megjavultak a motorjaik.
    Akkor miért kellet 8 évet várni a csodálatos megoldásra?

    Akkor dobjuk fel ezt a fosvágen cikket úgyis ők szponzorálják a hirdetéseikkel az Autónavigátort.

Vélemény, hozzászólás?