Év Magyar Autója: az Octavia az üzleti autók között indul

Újabb indulók a Magyar Év Autója címért

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Opel után a Skoda és a Volkswagen is nevezett a Magyar Év Autója díjakért.

Év Magyar Autója a verseny, illetve összességében Év Magyar Autója díjaknak hívjuk azokat, amelyeket több online és print lap képviselőivel közösen osztunk ki jövőre ismét. A zsűrit és a díjakat tavaly az Autós Nagykoalíció és a Járműipar.hu szerkesztősége hívta életre, a verseny már az első évadban is érdekesen és izgalmasan alakult, a győztesekről itt számoltunk be.
Hirdetés
Miként arról már beszámoltunk, az idei évben a szavazás szerény változásokkal folytatódik, összetett szempontrendszer alapján választjuk ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót, az Év Magyar Autója 2021 díj nyertesét. A Magyar Év Autója 2021 díjért több kategóriában (kisautók, családi autók, üzleti autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) is indulnak a modellek, itt azt nézzük, hogy az egyes szegmensekben mely modellek felelnek meg leginkább a hazai elvárásoknak. Továbbá kihirdetjük majd az Év Zöldautója 2021 díj nyertesét is (villanyautók és plug-in hibridek), s ismét lesz Közönségdíj, illetve Év Beszállítója 2021 díj is.
Hirdetés
Az már eddig sem volt titok, hogy az Opel Corsa a kisautók körében, a családi autók kategóriában pedig az idén frissülő Opel Crossland X, a szabadidő-autók között a vadonatúj generációval érkező Opel Mokka indul. A kishaszonjárművek között az új Vivaro mérettetik meg, az Év Zöldautója 2021 díjért pedig az Opel Mokka-e és a Vivaro-e mellé immár megérkezett a tavaly év végén kétszeres kapacitású akkumulátorral frissült Volkswagen e-up!, ami hamarosan remek ár/érték aránnyal térhet vissza a hazai piacra, illetve az ősszel szintén piacra várható Volkswagen ID.3 is.
Hirdetés
A Volkswagen persze nem csupán a villanyautók körében fog versenyezni, a családi autók kategóriájában indul a nyolcadik generációs etalon modell, a Golf, ami ötféle hibridként és persze hagyományos, de kellően fejlett (kivétel nélkül turbós, közvetlen befecskendezésű, részecskeszűrős, akár hengerlekapcsolásra is képes) dízel és benzines motorokkal kapható, míg a hamarosan debütáló Arteon Shooting Brake az üzleti autók kategóriájában, a frissített és várhatóan plug-in hajtáslánccal is érkező Tiguan a szabadidő-autók körében indul a megmérettetésen. Két modellel a Skoda is indul a versenyen. A 4,67 méteres hosszával Golf műszakisága ellenére az üzleti autók közé sorolt legújabb Octavia és a 4,24 méteres Kamiq kompakt SUV közös ütőkártyája, hogy kategóriájának legtágasabb modelljeként említhető, a VW-konszerntől megszokott széles extra- és motorkínálattal, amibe az Octavia esetén iV néven a plug-in hybrid változat is beletartozik.
A márkák július végéig nevezhetik modelljeiket az Év Magyar Autója díjakra, de az már most biztos, hogy izgalmas összevetésekre, izgalmas meccsekre számíthatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?