Évente ajánlott a klíma gondozása! De miért is? És miként?

Légkondicionáló-gondozás - nem csak javasolt, kötelező is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amíg hűt a légkondi, addig nem kell vele foglalkozni - vélik sokan, és hamisan. Megnézzük, hogy miért és miként érdemes törődni vele.

Karbantartani a hibátlanul működő és rendszeresen, ésszel használt légkondicionálót nem kell, tisztítani és ellenőrizni azonban igen. Az ellenőrzés pedig nem csupán abból áll, hogy fúj-e hideg levegőt, van ugyanis néhány olyan apróság, amiket jellemzően csak a szakemberek ismernek. Nem feltétlenül a márkaszervizesek, temérdek klímára specializálódott szerviz is létezik ma már, sőt szinte minden sarkon ajánlják a klímakarbantartást, ám nagyon nem mindegy, hogy azt hol végeztetjük el. Mi ezúttal a már régóta nem csupán abroncsokkal, hanem futóművel és általános gyorsszervizeléssel is foglalkozó nonstopgumi.hu műhelyében ellenőriztettük a rendszert egy 4 éves Kia cee’d esetében.
Mit érdemes tudni a klíma karbantartásáról? Alap, hogy elsőként ezt, mármint a légkondit is próbálni kell, mielőtt bármit is tennénk vele. Ha kellően hideg levegőt fúj a rendszer, akkor nagy baj nem lehet. Ezt persze nem elég kézrátétellel ellenőrizni, hanem műszer, hőmérő szükséges hozzá. Nem az autóé vagy szobai, hanem az utastéri szellőzőkbe dugható, gyors-reagálású. A leghidegebb állásba kapcsolt légkondi már 25 Celsius fokos külső hőmérsékletnél is 10 fok alatti levegőt kell, hogy fújjon, úgy tudja lehűteni a légteret. Ha ez nincs meg, a rendszerben - vélhetően leginkább a hűtőközeg nyomásával - baj van. Ilyenkor jöhet a nyomáspróba és a szivárgás keresése. A hűtőközeggel rendszerint színezőanyagot is töltenek a rendszerbe, így az apróbb szivárgásokra az utalhat. A nagyobbakra pedig a teljesen elillant gáz és az egyáltalán nem működő légkondi. Ez akár egy tömítés hibájából, rosszabb esetben a klímahűtő korrodálódásából is adódhat. Ilyenkor nitrogénnel ellenőrzik a szivárgást, majd annak lokalizálása után jöhet a javítás és a nyomáspróba, majd a rendszer feltöltése.
Utóbbi meghatározó, nem csak azt kell tudni, hogy milyen mennyiségű hűtőközegre van szükség, hanem azt is, hogy milyen mennyiségű kenőanyagra. A légkondicionálóban ugyanis az olajat a hűtőközeg tartalmazza és szállítja, s ha az a lefejtés után nem kerül vissza, a klímakompresszor előbb-utóbb le fog égni - következhet majd a rendszer tisztítása és a kompresszor felújítása vagy cseréje.
Hirdetés

Törődni persze a hibátlannak tűnő légkondicionálóval is szükséges. A pollenszűrő cseréje legalább évente ajánlott, de városban, poros úton használt autónál félévente is esedékes lehet. Ha ugyanis el van tömődve, a levegő nehezen jut át rajta, azaz nem lesz megfelelő a hűtés. Szintén nem lesz megfelelő a hűtés, ha maga a hűtőventilátor koszos. Ezért aztán azt – szintén legalább évente – leginkább tavasszal ajánlott alaposan, slaggal átmosni. Szigorúan nem gőzborotvával, ugyanis az elgörbítheti és le is zárhatja a hűtőlamellákat. A mosást azért is ajánlott megejtetni tavasszal, hogy a télen felcsapódott sót kimossuk. Ötéves autóknál már ajánlott lehet a lökhárító lebontásával és főként az egymás mögé helyezett motor- és klímahűtős autóknál a radiátorok kiszerelésével járó alapos, áztatásos mosás. Ellenkező esetben a radiátorok eltömődnek, s nem csak az utastér, hanem a motor hűtése sem lehet optimális, ami akár annak megfőzéséhez is vezethet.

Klímaellenőrzéskor további fontos tétel, hogy a járó klímájú autó alatt pocsolya kell, hogy képződjön, a lehűtött levegőből ugyanis víz csapódik ki, s ha az nem távozik, akkor az autóban gombásodást indít meg, tenyészni kezdhet a gyilkos legionella baktérium. A lecsapódó vizet továbbá ki kell szárítani az autóból, legegyszerűbben úgy, hogy a ventilátor – azaz a motor - megállítása előtt kikapcsoljuk a légkondit, ilyenkor a még áramló levegő megszárítja a hőcserélőt. Ez persze inkább csak biztonsági intézkedés, az amúgy is meg kellene száradjon, de biztos, ami biztos alapon, illetve élettanilag is hasznos lehet. A lehűtött autóból való kiszállás előtt ajánlott ugyanis a szervezetet a magasabb külső hőmérséklethez fokozatosan felkészíteni.

Fontos szabály továbbá, hogy koros autónál a légkondicionáló ékszíja, annak görgői is figyelmet igényelnek, s az elektromágneses kuplung hézagait is érdemes megnézni, túlzott hézagnál ugyanis a tárcsa előbb csúszni fog – azaz korlátozza a klíma működését, majd akár az összekapcsolás, s úgy a hűtés is elmaradhat. Minden autóra igaz, hogy a légkondit télen is legalább kéthetente ajánlott járatni – pontosan azért, mert a hűtőközeg szállítja a kenőanyagot, s abból nem árt, ha az összes tömítés kap.
Minél ritkábban használnak egy klímaberendezést, annál nagyobb valószínűséggel megy idő előtt tönkre, s szintén mind sanszosabban alakul ki benne gombásodás. Az enyhébbekre gyógyír lehet az utastérben elhelyezendő, s zárt ablakokkal és belső levegőkeringtetéssel az utastérbe, azon keresztül pedig a szellőzőrendszerbe fújt gombátlanító spray, valamivel, de csak hajszálnyit hatásosabb, ugyanakkor jóval körülményesebb a szellőzőkbe fújandó hab, a legkomolyabb gombásodásokat pedig természetesen csakis a rendszer teljes megbontásával lehet kiűzni. Megelőzni azonban az utastérbe helyezett gombátlanító spray is segít, ha azt rendszeresen, évente elvégeztetjük. A gombátlanítás persze otthon is elvégezhető, ám mint az autó minden egysége, a légkondi is meghálálja a törődést, a tökéletes állapotú könnyebben és gyorsabban hűt, kevesebbet kell járatni. Karbantartott, ellenőrzött rendszerrel kánikulában, nyaralás közben sem kell arra számítanunk, hogy nem fog tudni megbirkózni a hőséggel vagy egyszer csak be sem fog kapcsolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 03:05
    Permalink

    A legeslegfurább, hogy nekik még egy autónak nevezett kütyüt is kell építeni ezen szerkezet köré. (Szemben pl. a moso/gató/gépgyártókkal.) 🙂

  • 2017.10.30. at 03:05
    Permalink

    Nekem 12 éve tökéletesen működik a klíma az autómban. Pollenszűrőt persze szoktam cserélni, és egy-két alkalommal belefújtam azt a fertőtlenítő habot is, de ettől eltekintve nem piszkálta még senki a rendszert.
    Felmerült már bennem, hogy esetleg lassan szervizelni kéne, de talán jobb, ha nem piszkálják. Never change a running system…

  • 2017.10.30. at 03:05
    Permalink

    Nekem minden évben elmegy a gáz.
    Mert az első generációs Priusba nem raktak Eco funkciót, hogy csak akkor járjon, ha a motornak is járnia kell, mert ott még a motor hajtja(Szemben a 2. és utána következő generációkban).
    Szóval én meg nem járatom a motort feleslegesen mert alapjárat az nincs akkor meg minek..
    Nyomás próbák mind jók. Csak hosszú távú szivárgásra tippelnek.

    Én ezt az egész meglévő technológiát gyűlölöm.. gagyi..

  • 2017.10.30. at 03:05
    Permalink

    Ha valaki még elfogad egy jótanácsot, akkor a klíma bekapcsolásakor a motor lehetőleg alapjáraton ketyegjen, mert olyankor a kompresszor kuplungja hirtelen sokkal kisebb terhelést kap, mint mondjuk ha a pályán 140-nél 3-4 ezres fordulaton szabadítod rá a nyútonmétereket.

  • 2017.10.30. at 03:05
    Permalink

    Fura, hogy a gyártók nem “penészgombaálló” alkatrészeket építenek be! (Szemben pl. a moso/gató/gépgyártókkal.)
    Mégfurább az, hogy azt hozzáférhetetlen helyeken teszik! (Szemben pl. a moso/gató/gépgyártókkal.)
    A legfurább az, hogy a márkaszervizeikbe vagy más szerződött műhelyeikbe irányítanak megoldani a saját maguk kreálta problémát?! (Szemben pl. a moso/gató/gépgyártókkal.)

    Nem hiszem, hogy ez más módon megoldhatalan probléma lenne! (Lásd pl. a moso/gató/gépgyártókat.)

  • 2017.10.30. at 03:05
    Permalink

    Kedves Cikkíró!
    Felhívnám a figyelmét némi ellentmondásra a cikkben.A gombásodás mint helyesen írta a hőcserélő pangó vízben kezdődik, nem pedig a szellőző járatokban ahová helytelenül a tisztító habot is fújni szokták.(Zárójelben megjegyzem, hogy annak ellenére is, hogy a legtöbb flakonon a hőcserélő képe van fent, de ezt a szellőző rostélyokon keresztül nem lehet elérni mert egyszerűen nem elég hosszú a cső hozzá.)Tehát a megoldás, hogy alulról a csepegtető csövön keresztül felfelé is befújjuk a habot rá a hőcserélőre így lesz csak igazán hatásos a tisztítás.Toyota márkaszervizek így csinálják legalábbis elvben.

  • 2017.10.30. at 03:05
    Permalink

    Nos, lehet nem a megfelelő fórum, de azért megpróbálom. Opel Astra Kombi, G, 2008, 1,6 benzin. Tavaly lett klimakompresszor cserélve, mert zajos volt, bekapcsolás után rövid idővel elkezdett kellemetlenül búgni, igaz, nyomta a hideget ahogy kell. Sajnos a kompresszor csere után is jelentkezett a búgás, leginkább ha a kinti hőmérséklet túllépte a 28-30 fokot. Ami még érdekes, hogy érzésre jobban foja a motort mint az előző, lecserélt kompresszor. Száritó és szabályzó szelep is volt cserélve a kompresszorral együtt. Mi lehet búgás oka? Mielőtt a szijra és nyujtóra tippelnétek, igen, egyúttal azok is cserélve lettek. Igen, csak bekapcsolt klimánál hallatszik a búgás. Nem várom hogy megoldjátok a problémámat, de minden ötletet szivesen veszek. Köszönöm előre is!

Vélemény, hozzászólás?