Ez a Citroën tényleg a nőknek szól

Az ELLE és a Citroën együttműködéséből egy limitált széria született

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Citroën felkérte az ELLE magazint, hogy helyezze el a C3-as modelljén a feliratát, a klasszikus módon fekete alapra fehér betűkkel írt „Since 1945 & forever” szlogent, mely a magazin 1945. november 21-én megjelent első számára utal.

A C3 ELLE kétszínű karosszériával készül, a választható tetőszínek pedig az ELLE-logó színeire utalnak, hiszen fehér vagy fekete kérhető. Emellett az új matt ezüst-kék színcsomaggal lehet megbolondítani kicsit az autó megjelenését. Így gleccser-kék árnyalatú díszbetétek dobják fel az Airbump elemeket, a ködfényszórók környékét is. Továbbá az ELLE fekete alapon fehér betűkkel írt „Since 1945 & forever” szlogenje az autó több pontján – kívül és belül is – felbukkan. A C3 fontos stílusjegyének számító tetőmatricán is megjelenik a különleges felirat. A dekormatricán a választott színnek megfelelő kontrasztok és a különböző matt felületek az egyes elemek kiemelésére szolgálnak. Fehér tető esetén a matt hatás a középső rész kékes színű szemcsés keretén érhető tetten, ami lágyabb és homogénebb összhatást eredményez. A fekete tetőn pedig a mattabb szalagnak köszönhetően emelkedik ki jobban az ELLE felirat. Sőt, a C-oszlop-díszítésén is megtalálható az ELLE felirat.
Hirdetés
Bent kétszínű üléskárpitok találhatók, a világos poroszszürke szövethez a háttámla felső részén sötét kékesszürke Alcantara kárpit társul. A felső részt pedig egy halszálkamintás, selyemfényű, kékes árnyalatú szitanyomott díszcsík választja el az ülés többi részétől. Jutott még Alcantara a műszerfalra is, amelyhez metálkék szegély társul, és ugyanilyen kék színű a dupla függőleges díszvarrás, amely ezt a fajta kárpitot díszíti. Az ELLE felirat az egyszínű padlószőnyegeken is visszaköszön, melyeket fekete szalag keretez, rajta a fehér betűs szlogennel. A kulcstartón és a fedélzeti irattartón pedig a Citroën és az ELLE logója megtalálható. A Shine változatra épülő modell kínálatában újdonság a tolatókamera, de a szériafelszereltség része még a könnyűfém felniszett, a sötétített hátsó ablakok, a digitális műszercsoportot keretező krómszegély és a bőrkormány is. Motorfronton a 110 lóerős PureTech benzinmotor elérhető hatfokozatú manuális, vagy szintén hatfokozatú automatikus sebességváltóval. Az egyedi C3-as július 1-től lesz rendelhető, és leghamarabb 2022 utolsó negyedévében érkezik a kereskedésekbe.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?