Ez a kutya tényleg harap: teszteltük a legerősebb magyar Mercit!

Mercedes-AMG CLA Shooting Brake 45 S 4matic+ teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kétliteres, de közel sem kóla, a CLA AMG kupékombiként is V6-ot eszik reggelire. Mindemellett a külsejéről is süt, hogy akkora rajta a turbó, mint a fejem. Az ülésbe nyom a rajtnál összkerékkel, de drift módja is van, ha inkább kilinccsel előre szereted.

Amikor ezt a kanárisárga napsárga CLA AMG-t megláttam, rögtön eszembe jutott: a barátnőm mindig megkér, hogy a lehető legkevésbé feltűnő autót hozzam tesztre. Na persze nem azért villant be a gondolat, mert ez a Merci szolid lenne a maga 19 colos felnijeivel és a visszafogottságot hírből sem ismerő lökhárítóival, hanem épp az ellenkezője miatt. Gyönyörű gépszörny, mintha most szabadult volna egy Need for Speedből, ráadásul a teljesítménye még felül is múlja a küllem által támasztott elvárásokat. Az első benyomásom az autóról a kormány mögött pontosan ugyanaz volt, mint az összes utasomnak: nem értettem, hogy miért kell ennyi erő, de minden megmozdulásakor mosolyogtam. Csak persze nálam ott motoszkált a rettegés is, hogy ezt biza meg is kell tartani és meg is kell állítani, miután megmozdult, ha úgy hozza a szituáció. A legtöbb erős autónál megvan ez az érzés, és addig jó, amíg ez meg is marad: egy motoros jóbarátom mondta, hogy azért kell nagyobbat vennie, mert a jelenlegitől már nem fél - ez a CLA már ugyanez a kategória.
Hirdetés
Érdekes maga a koncepció is, hiszen az alapja minden, csak nem félelmetes: a CLA Shooting Brake egy praktikus, mégis elegáns kupékombi, ami kényelmes és pont jó méretű. Mindemellett a mi büszkeségünk, ugyanis Kecskeméten gyártják a leggyengébbtől a legerősebbig, így a tesztautót is magyar kezek szerelték össze. AMG csomag nélkül sem tud igazán gyenge lenni a puttonyos változat, a sima kupé CLA-hoz választható legkisebb motor mindössze 1332 köbcentis, és a leggyengébb, csak 114 lóerős motorja sem kérhető hozzá. Így a Shooting Brake a 150 lovas 200d-vel kezdődik, a felső határ pedig a csillagos ég, avagy a tesztautó. Nem csak motor terén van ez így, a napsárga CLA AMG-ben gyakorlatilag a tetőablak kivételével minden extra benne volt: nyugtató ülésmozgatással szerelt, memóriás, fűthető üléseket, fenomenális Burmester hifit, a biztonsági és kényelmi elektronikák egész seregét és még megannyi apróságot is belekonfiguráltak. Az AMG változat erőforrását nálunk csak beszerelik, a V6-okat reggeliző kétliteres sornégyest kézzel szereli össze egy motorépítő mérnök a németországi AMG központban, Affalterbachban. A hajtáslánc az A-osztályból és a CLA kupéból is ismerős lehet, azok AMG 45 S változataiban is ez a szív dobog. A turbó ezeken a motorokon a tűzfal felé néz, ahhoz pedig, hogy a 211 lóerős literteljesítmény ne okozzon műszaki problémákat, a hengerfalon F1-ben használt bevonatot, a turbónál pedig golyóscsapágyat kellett alkalmazni.

Mindez a 8 fokozatú duplakuplungos váltóval és a 4Matic+ összkerékhajtással 4 másodperc alatt repíti az autót 100-ra, de menet közben is mindig kellő nyomatékkal és erővel szolgál,

gyakorlatilag bármilyen sebességről le tud lépni szinte bárkit a magyar utakon. Kezelhetősége ehhez mérten kiemelkedő, mindig azt csinálja, amit szeretnél, persze csak akkor, ha időben le tudod reagálni a történéseket és a pillanat hevében mérlegelve is el tudod dönteni, hogy mit is szeretnél pontosan.
Hirdetés
Ahogy ebben az ár- és teljesítménykategóriában az dukál, rengeteg beállítási lehetőség áll a sofőr rendelkezésére a futómű keménységétől a váltó üzemmódján át egészen a kipörgésgátló aktivitási szintjéig.

A legtöbb funkcióját ráadásul a kormányról, két különálló színes kijelzős kapcsolóval is lehet állítgatni, hogy egy pillanat alatt, menet közben hangolhasd úgy az autót, ahogy szeretnéd.

Az üzemmód tekerőkapcsolója például a csúszós, jeges utakhoz "visszafogott" teljesítménytől 5 lépcsőn keresztül durvul a versenypálya-üzemmódig, ahol az autó már lépten-nyomon durrog, csattog és óbégat. Sajnos nem csak írásban, de még videón sem nagyon lehet átadni, ahogy ez menni tud. Az egész pakk legtetején a driftmód viseli a koronát, ami csak akkor aktiválható, ha minden biztonsági elektronika ki van kapcsolva, a hajtáslánc pedig a legvadabb beállításra és manuális üzemmódra van tekerve. Majd' egy teljes hetet gyakoroltam az autóval, hogy biztonságban ki merjem próbálni, ekkor is mindösszesen pár kanyar erejéig, egy akkora betonplaccon, ahová egy repülő is leszállhatna. Nem győzöm hangsúlyozni: ha ilyen kocsi kerül a kezedbe, ezeket a funkciókat csak és kizárólag versenypályán használd, mert oda valók, nem közútra. Ugyanígy átadhatatlan az is, ahogy az emberek reagálnak rá. A városban bulizó fiatalok közt, ha csendben jártunk is, mindenki odanézett, a szegedi rakparton pedig minden este több csapat is megcsodálta álltában: kérdeztek róla, én válaszoltam, a barátaim pedig azt számolták, hogy hányszor mondom el ugyanazokat az adatokat. Aki volt elég bátor, hogy megkérdezze, azt mindig elvittem egy körre, többen is akadtak, akiknek az álomautói közt volt a kecskeméti csoda. A legmeglepőbb viszont a tény, hogy még ezzel a kihívó külsővel sem sugall semmi rosszat a mellette állókról, komoly polgárpukkasztást kell vele csinálni, hogy elismerő tekintetek helyett anyázást kapj vissza. Persze ezzel sem lehetetlen antipatikussá válni a város és a többi közlekedő számára, de vannak ennél jóval olcsóbb autók, amikkel bárhol jelensz meg, instant te leszel a tapló. Ennek ellenére csak menőzni nem ajánlanám senkinek. Nem azért, mert ne lehetne vele, csak egyszerűen pazarlás ezt a tudást és technikát arra használni, hogy mellette feszíts, azt pedig, hogy show gyanánt tömegben lődd el neki, egyenesen ellenzem.

Ne feledd, ez a kutya nem csak morog, de harap is, ha nem tanulsz meg bánni vele, mielőtt provokálod!

Engem így, a legerősebb AMG-vel lényegében arról győzött meg, hogy simán el tudnék fogadni egy CLA Shooting Brake 200d-t napi járkálósnak, meg persze arról is, hogy ez a csúcsváltozat egy nagyon jó buli, csak közútra semmi értelme. De ha te szereted az ilyen szörnyeket, kezelni is tudod őket, és van is rá pénzed, akkor ne hallgass rám, hiszen eddigi kedvenc tesztautóim a Golf kombi és a Peugeot 5008 voltak. Szóval nem igazán releváns, hogy nekem kéne-e, sokkal fontosabb viszont, hogy aki brutálisan erős és csinos kombiszerűségben gondolkozik, az nyugodtan válassza a magyar gyártású CLA-t, mert egy nagyon jól eltalált, épp kellően kihívó, jól kezelhető, de azért ijesztő ménessel megáldott gépmonstrum, amivel nem mellesleg még akár az éjszakai autós élet királya is lehetsz.
Értékelés
Pozitív
Brutális erő, kiegyensúlyozott kezelhetőség, hangélmény, kiemelkedő kényelem, praktikus karosszéria, rengeteg beállítási lehetőség
Negatív
Versenypályát igényel a tudása
Árak
Tesztmodell alapára
25 437 000 Ft (2021.08.21.)
Tesztautó ára
31 771 760 Ft (2021.08.21.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1991 cm3
Teljesítmény:
310 kW (422 LE) 6750 1/min-nél
Nyomaték:
500 Nm 5000-5250 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4 s
Végsebesség:
270 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
8,2-8,7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4688 mm
Szélesség:
1830 mm
Magasság:
1442 mm
Saját tömeg:
1630 kg
Össztömeg:
2175 kg
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
505 l
Belső szélesség elöl:
1450 mm
Belső szélesség hátul:
1430 mm
Belmagasság elöl:
890-990 mm
Belmagasság hátul:
930 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
510-540 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1400 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1060 mm
Csomagtér magassága:
410-710 mm
Csomagtér hossza:
1040 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1800 mm
Raktérnyílás szélessége:
940 mm
Raktérnyílás magassága:
890 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
EURO 6d
Hengerűrtartalom:
1991 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
500 Nm 5000-5250 1/min-nél
Teljesítmény:
310 kW (422 LE) 6750 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
270 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4 s
CO2-kibocsátás:
190-198 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
8,2-8,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
15 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?