Ez a legújabb kínai autó Európában

Megérkezett Norvégiába a Voyah FREE

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2022 novemberének végén érkezett meg a norvégiai Oslóba az első 500 darabos, tisztán elektromos Voyah FREE SUV-ból álló flotta. Az autókat viszont csak nemrég kezdték kiszállítani az ügyfeleknek.

2022. december 28-án a Voyah 136 járművet szállítottak ki az Oslóban, Trondheimben, Hamarban és Sarpsborgban található ügyfeleknek. A 2020-ban bemutatott FREE egyébként a Voyah első autója, amelyet Európába exportálnak, először Norvégiába. Ám az autó megkapta a típusengedélyt az EU összes országában, így hamarosan Svédországban, Hollandiában és Dániában is elkezdik forgalmazni. Sőt, a Dongfeng hazai honlapján is ott szerepel már a modell. Bizony a Voyah a Dongfeng márkája, amely a prémium kategóriát célozza. Norvégiában a FREE indulóára 27,6 millió forintnak megfelelő norvég korona, ugyanakkor a hazai honlapon bruttó 39 millió forintnyi dollárért szerepel.
Hirdetés
A Voyah Free mozgatásáról több villanymotor gondoskodik, összesen kb. 480 lóerővel és 720 Nm forgatónyomatékkal. Akkumulátora közel 107 kilowattórás, a hatótávolságát pedig 500 kilométerben jelölték meg WLTP-ciklus szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?