Egy híján 900 ezer forint kedvezménnyel lépett piacra a SEAT Tarraco

Ez a SEAT már tényleg német autó! Itthon a SEAT Tarraco

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly év végén már kipróbálhattuk a SEAT Tarracót, most ismét adódott vele egy környi lehetőség, a fontosabb azonban a most már ismert ára és felszereltsége.


Decemberben Spanyolországban már vezettük a SEAT Tarracót. Nem szülőföldjén, az ugyanis Németország lenne, hiszen ez a SEAT Wolfsburgban készül. Korábban a Lupóval szinte édes testvér SEAT Arosa ugyanott készült, önálló SEAT modellként azonban mégis a Tarraco tekinthető az első német SEAT-nak, hiszen például az Audi A4 (B7) alteregóként készült Exeót Spanyolországban gyártották.
Mi is ez a Tarraco? A SEAT SUV kínálatának immár harmadik, legnagyobb tagja az Arona és az Ateca fölött. Nevét szavazással döntötték el, igaz erről és a modell alapjegyeiről már bőséggel írtunk a nemzetközi menetpróba kapcsán.
Hirdetés

SEAT Tarraco - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4735 1839 1658 2790 760-1775

A Skoda Kodiaq és a Volksagen Tiguan Allspace konszernen belüli konkurenseként piacra lépett Tarraco 4,73 méterével és még csomagterével is túlnövi Skoda és Volkswagen emblémás tesóit, ugyanakkor legkomolyabb ütőkártyája talán az, hogy a 2,0 literes TDI és az 1.5 TSI motor mellett 2,0 literes TSI benzinessel is elérhető. Igaz, a Kodiaq RS duplaturbós, 240 lóerős TDI-jével viszont nem. A Tarraco függetlenül attól, hogy benzines vagy dízel, 150 és 190 lóerős verziókban érhető el. A belépő gázolajoshoz opciós a 7 fokozatú DSG automata váltó és az összkerékhajtás (csak együtt választhatók), a 190 lóerős verziókhoz azonban mindenképp járnak ezek, a benzines alapverzióhoz viszont nem elérhetők.
SEAT Tarraco - műszaki adatok
Motor 1.5 TSI 2.0 TSI 2.0 TDI
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom (cm3) 1498 1984 1968
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 DSG/7 kézi/6 vagy DSG/7 DSG/7
Teljesítmény [LE (1/min)] 150
(5000-6000)
190
(4200-6000)
150
(3500-4000)
190
(3500-4000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 250
(1500-3500)
320
(1500-4100)
340
(1750-3000)
400
(1750-3250)
Végsebesség [km/h] 201 211 202 (198) 210
Gyorsulás 0-100 km/h 9,7 8,0 9,8 8,0
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 7,3-8,0 n/a 5,7-6,4 n/a
CO2-kibocsátás [g/km] 165-182 n/a 148-167 n/a
Saját tömeg [kg] 1599 1773 1687
(1803)
1816
Megengedett össztömeg [kg] 2220 2520 2290
(2540)
2550
Alapár[Ft] 9.796.690 - Style 12.377.000 - Xcellence 10.491.850 (11.802.490) - Style 13.078.840 - Xcellence

Így is nagyjából mindenki megtalálhatja a neki való Tarracót. Az alapverzió sem alap, hiszen a 9 796 690 forintos Stlye bázisára és ellátmánya sem szerény. Sok egyéb mellett automata légkondicionálót, tempomatot, tolatóradart, valamint kulcs nélküli nyitást és indítást mindenképp ad, továbbá egy forint híján 900 ezer forintos árkedvezményt is, így a Tarraco alkudozás és flottakedvezmény, no meg a nagycsaládosok részleteivel még nem ismert ártámogatása nélkül is hazavihető 9 millió forint alatt. Talán ennél is nagyobb szó, hogy az gazdagabbik felszereltségű (xCellence), erősebbik dízelmotoros, összkerékhajtású és automata váltós verzió is nem egész 13,1 millió forintos listaárral startol, magyarán 12,2 millió forintért már sok egyéb mellett 19 colos felnikkel, LED fényszórókkal, távolságtartós tempomattal és tolatókamerával, 3 zónás légkondicionálóval, adaptív lengéscsillapítókkal és vezetői profil választással kapjuk meg. A SEAT mindig is a jó ár/érték arányú márka kívánt lenni a konszernen belül, ám a Tarraco hangsúlyosan nem egy olcsó és egyszerű, hanem egy minőségi autó kíván lenni korrekt árral és helykínálattal. A Skodánál ez már bejött, most egy kicsit mediterránabb stílussal megy hasonló ösvényen a SEAT. A jelek szerint sikerrel, hiszen eladásaik is felfelé ívelnek, s a Tarraco is olyan kellemes gép lett, hogy a hétüléses SUV-ban gondolkodóknak feltétlenül érdemes kipróbálniuk, majd egy konfigurálás után ajánlatot kérniük rá.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?