Ez az Audi válasza az 5-ös BMW-re

Így változik az Audi A6-os és A7-es

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Audi nagykocsijainál a részleteket tökéletesítették az idei modellévre.

A Mercedes és a BMW új modelleket mutat be a felső középkategóriában – az Audi egy visszafogottabb frissítéssel válaszol ezekre. A legmarkánsabb változás egyértelműen a hűtőmaszk rácsozatát érinti. Az eddigi vízszintes rácsozatot hatszög-mintázat váltja. Az adott autó kínálaton belül elfoglalt helyét a hűtőrács kerete és a hatszögek színezése árulja el. Az Basic, azaz alapfelszereltségű modellek krómkeretes fekete hűtőmaszkot kapnak. A csak az A6-oshoz kínált Advanced felszereltséghez sötét króm színezésű rácsozat jár, feltűnőbb oldalsó légbeömlőkkel, valamint ezüstszínűre fényezett diffúzorbetétes hátsó lökhárítóval és sportos, 18-as felnikkel.
Hirdetés
A legdrágább, S line felszereltségű kivitelek esetében a hűtőrács belsejében, a hatszögek egyes élein is króm díszítőelemeket helyeznek el, az oldalsó légbeömlőket az első lökhárítóban platinaszürke betétekkel látták el, illetve szélesített küszöböket, 19-es felniket és sportfutóművet kapnak ezek a modellváltozatok. Az S line modellek belső tere is más, mint ami a többi felszereltségi szinthez jár: fekete kárpitozást, multifunkciós bőrkormányt és rozsdamentes acél pedál-lemezeket kapnak. Változtattak az elérhető színválasztékon – két új árnyalat, egy fehér és egy metálbarna érkezett a palettára – a belső tér dekorációi pedig nyolcféle változatban érhetők el. Állítólag kifejezetten a nagy kereslet miatt növelték a sötét árnyalatú felnik számát, így már a választék több mint fele valamilyen sötétszürke vagy fekete színű. A felújított A6-os és A7-es modellek június 1-étől érhetők el, az alapáruk Németországban 53 800 (átszámítva kb. 19,9 millió forint) illetve 63 500 euró (nagyjából 23,6 millió forint) lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?