Ez az F50 ott volt a Ferrari standján a bemutatójakor

Az egyik első F50 volt ez a példány, amit a közönség láthatott 1995-ben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legtöbb modell legértékesebb példányai között szerepelnek az első elkészült darabok. Most a Ferrari F50 egyik első példánya kerül újra eladósorba, kiváló állapotban.

Hirdetés
A Ferrarik között is vannak értékesebb darabok, még akkor is, ha úgy tűnik, a rövid gyártási idő és az alacsony darabszám miatt mindegyik iszonyú drága. Az elsők az olasz modellek között is prioritást élveznek, nem csoda, hogy ritkán kerülnek elő. A Ferrari F50-ből összesen 349 darab készült, a második legyártott példányról pedig 1995-től 2016-ig nem igazán lehetett hallani. A fotókon szereplő Rosso Corsa piros fényezésű példányról van szó, mely az 1995-ös Frankfurti Autószalon egyik standján állt, amikor a Ferrari bemutatta az új modellt.
Hirdetés
A Forma-1-es versenyautóból eredeztethető 4,7 literes V12-es szívómotorral szerelt szupersportautó közvetlen a kiállítás után magánkézbe került Németországban. Egy gyűjtő, Michael Gabel vásárolta meg, 2016-ban a Ferrari pedig hitelesítette is az autót, valamint átesett egy nagyobb szervizen, amikor kicserélték a benzintankját egy biztonságosabb darabra. 2017-ben az autó elhagyta Németországot, Amerikába hajóztatták, ahol 100 000 dollárért alakították át a helyi szabályoknak megfelelően és helyezték forgalomba. Ennek tekintetében külön is érdekes az autó futásteljesítménye, 5425 kilométert mutat csupán a számlálója. A New England-i Ferrari szerviznél átesett egy újabb szervizen a 8000-et forgó V12-es motorral szerelt F50, most pedig eladásra kerül az RM Shoteby's által. Az árverésre kerülő ikonért 2,5-2,75 millió dolláros összeget várnak.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?