Ez aztán felvillanyozó: a Skoda hétezer e-töltőpontot létesít

A cseh gyártó 32 millió eurót költ az e-töltőpontokra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Skoda vezetői nyilvánvalóvá tették: náluk is az elektromos mobilitásé a jövő.

A következő évtizedét meghatározó stratégiát fektetett le a minap a cseh gyártó, mely szerint nagyobb beruházásokat kíván eszközölni az elektromos mobilitás területén. Ennek eredményeképpen már tavaly 3,4 millió eurót költött a cég Mladá Boleslav-i központjában mintegy 300 db töltőállomásra, amik már tesztüzemben működnek is.
Emellett a Skoda 2025-ig bezárólag ezen felül még 32 millió euró körüli összeget kíván költeni további 7000 e-töltőpont létesítésére. A Skodánál úgy kalkulálnak, 3600 töltőállomás a gyártó három cseh gyárában – a már említett Mladá Boleslav, valamint Kvasiny és Vrchlabi – illetve 3100 pedig annak környezetében létesülnek majd. Elsősorban a saját alkalmazottaik számára lesz elérhető ez az infrastruktúra.
Hirdetés

A gyártó persze idén is áldozni fog az elektromos hajtás oltárán. 2019-re ígérték a Citigo teljesen elektromos változatát, valamint a Superb hibrid modelljét is, míg 2020-ban jöhet a Genfi Autószalonon bemutatott Skoda Vision iV tanulmánya is. 2025-ös stratégiájuk részeként az elkövetkező négy évben 2 milliárd eurót fognak az új elektromos járművek és más mobilitási lehetőségek fejlesztésébe fektetni – ez a Skoda történetének egyik legátfogóbb befektetési stratégiája.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.03.25. at 11:12
    Permalink

    Nem lesz új, tömeggyártásba kerülő belsőégésű motort 10 éven belül. A mobilokkal ugyanez történt. Eleinte ciki volt a csuszkafon, most mindenkinek az van. E-autó ugyanez.Aki magámszemély és keveset megy az már ne váltson egy 10 éves vagy annál fiatalabb autóról. Nem éri meg.

    • 2019.03.25. at 11:21
      Permalink

      Csak az a baj hogy jelenleg nincs érdemi kínálat nem belsőégésű motorokból. Innen kezdve pedig nemcsak 10 év alatt, de az újautó vásárlók se nagyon tudnak mást venni, a hibridkínálat se valami jó, a villany pedig használhatallan a lambó árain innen (a Model X könnyen beleharap az 30-50 milliós árszintbe)…

      Csúszkafon? az mi?

Vélemény, hozzászólás?