Ez is a mi autónk lehet? Suzuki Baleno teszt
Suzuki Baleno 1.2 GL teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Azt a verziót sikerült megkaparintani az új Suzuki Balenóból, amit vélhetően a legtöbben fognak venni. A Baleno jó családi autó lehet.
A vevők szinte biztosan ezt fogják venni a legnagyobb számban.
A Baleno Indiából, a Suzuki Maruti gyárból érkezik, formája nem a legújabb európai divat szerinti, de szódával elmegy, a lökhárítóba szerelt LED-es menetfény alapáron jár hozzá
Itt nincs csúcstechnika. Az 1992-ben hazánkban gyártani kezdett Swift sem számított egy űrhajónak a maga korában, sokkal inkább kiforrott és elpusztíthatatlannak bizonyuló technika volt. Ilyesmi a Baleno is, ami persze új modell. De az alapváltozat, a stop-start nélküli, de Dualjet, azaz hengerenkénti dupla befecskendezős motorjával hasonló hangulatot ad. Mi mást ígérhetne a Dualjet, mint jobb fogyasztási értékeket és kedvezőbb nyomatékot? A 120 Nm (4000 1/perc fordulatnál érkező) csúcsnyomatékból valóban kapunk már kevéssel alapjárat fölött is, a Balenót nehéz véletlenül lefullasztani. Apropó alapjárat: meglepően alacsony, nem egész 700/perc fordulatszámra lőtt, érezni is némi alapjárati egyenetlenséget, dacára annak, hogy az alap Baleno is négyhengeres. Viszont szépen, egyenletesen erősödve és suzukisan gyorsan pörög fel, 90 lóerejét 6000/percnél adja, utána vége is van, mint a botnak, bár elforgatható 6500-ig, már torpanva, váltani kell. Eltalált áttételezésű ötfokozatú váltóval tehetjük. Az alsóbb fokozatok kellően rövidek, városban is kapcsolható a negyedik, az ötödik pedig kellően hosszú, az autópályás 130 km/órás tempót mindössze 3000/perces fordulattal, 6 l/100 km körüli fogyasztással futhatjuk, az átlagosnál picivel zajosabban, de már az is kellemes meglepetés, hogy a Baleno autópályán is stabil, élénk.
Hihetetlenül jól megy a 90 lóerős, mindössze 865 kg saját tömegű ötajtós, ami egészen meglepően tágas utas- és csomagteret is ad
Kívül kicsi, belül nagy. Bár különösebb gond nincs a Baleno formájával, vélhetően vevőinek zömét nem azzal csábítja majd el. Hanem élénk motorján túl helykínálatával, ami egyébként vegyes képet mutat. A fél centi híján 4 méter hosszú, a Swiftnél alig több mint 10 centivel hosszabb autó beltere viszonylag keskeny, ugyanakkor utasterében és csomagterében is meglepően sokat ad. Utóbbiban hosszában is elférnek a fedélzeti bőröndök, a hátsó lábtér pedig akkora, hogy azzal még két kategóriával feljebb is büszkélkedni lehetne. Bár a Baleno ötüléses, hátul nagyon szűken fér el egymás mellett három felnőtt, két isofixes gyerekülés közé lehetetlenség beülni, de a szélső helyeken hátul is meglepően kényelmes, az ülések elöl-hátul jobbak a kisautós átlagnál. A berendezés többi része egyszerű, de funkcionális. A műanyagok mindenhol kemények, ám nem bántóan ridegek és az első, valamint a hátsó ajtókra is jutott palacktartós zseb, utóbbiak a másfél literes flaskákat is fogadják. Bravó!
Kemény plasztikokból épül, de összességében korrekt a műszerfal
Hátul nem csak az óriási lábhely, a korrekt méretű ülés is meglepetés, ott sem rossz utazni, elöl pedig még egy hangyányit jobbak az ülések
Két szint a csomagtérben. Ismert trükköt alkalmaz az álpadlós csomagtérrel a Suzuki. Ha azt a padlóra küldjük, élvezhetjük a 355 literes teret, ha pedig köztes pozíciójába helyezzük, akkor ülésdöntéssel sík a raktérpadló. Voltaképp praktikus, ráadásul a köztes pozícióval remek csempészrekeszt is kapunk. A csomagtér rakodópereme és küszöbje viszont egy kissé magas, a jókorát emelendő poggyászok miatt ez nem annyira kellemes. A csomagtér kárpitozásnál szintén lelhetünk egy-két nem kifejezetten megnyerő részletet, ám egy olcsó autónál ezek simán elfogadhatók.
Osztott támladöntéssel bővíthető az alaphelyzetben sem kicsi, 355 literes csomagtér. Az álpadló felső pozíciójával lépcsőmentes bővített rakteret kapunk
Jól fordul, de nem a szerpentineken. Városban imádható, hogy faltól falig nem egész 10 (egészen konkrétan 9,8) méteres körön megfordulhatunk a Balenóval, könnyű, korrekt a kormánya, ugyanakkor elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművével és 175/65 R15-ös abroncsaival nem kanyarvadászatra született. Említendő, hogy a GL csak előre kap tárcsafékeket, hátul dobok lassítják, érezhető is, hogy egy kicsikét átlag alatti a fékteljesítmény, a következő felszereltségi szinttel már hátra is tárcsafékek kerülnek.
Csendes, erős és egészen takarékos a Baleno 1.2-es alapbenzinese, ez persze nem kell meglepetés legyen, a Suzuki jellemzően remekel motorjaival
Összességében remek ajánlat! Ne legyünk telhetetlenek, a Baleno nem sportautó, azt pedig tökéletesen tudja, amire való: a család olcsó utaztatására. A közel ezer kilométeres teszt átlagfogyasztása úgy lett 5,5 l/100 km, hogy zömében városban és autópályán hajtottuk, alig volt benne higgadtabb országúti menet, ahol egyébként 3 liter körül is elvegetál. Négy felnőttnek még csomagokkal is elegendő helyet ad, a másodiknak számító GL felszereltség pedig klímástul, Bluetooth kihangosítós és USB-csatlakozós CD-olvasós hifistül, első elektromos ablakostul, valamint távirányítós központi zárral és elektromos fűthető tükrökkel, a biztonság terén 6 légzsákkal és ESP-vel is csupán 3,25 millió forint. Ez így korrekt csomag! Még úgy is, hogy az NCAP töréstesztjén csak 3 csillagot érdemelt az alap Baleno, csak a jobb felszereltségű, már radaros vészfékrendszert adó kapott négyet. Igen, kicsit kompromisszumos a biztonság és a beltér igényessége (főként műanyagjai) terén, viszont korrekt üléseket, remek motort, kiváló helykínálatot ad. Korábbi árharcunkból már tudjuk: a konkurens nagyméretű kisautókhoz mérten abszolút jól árazott.
Már a GL is ad fedélzeti számítógépet, bőrözött multifunkciós kormányt, Bluetooth kihangosítót és CD-rádiót, a tempomathoz azonban szintet kell lépni
Tisztelt hozzászóló Autótudorok!
Ti akik életetek folyamán jó esetben megtesztek autóval 40 év alatt 600 ezer km-t, úgy letudtok sajnálni egyes gyártmányokat, mert az szerintetek nem trendi!
Ez a Baleno nagyon jó kis autónak tűnik!
A 6 literes átlag fogyasztás nagyon jónak tűnik!
A 355 literes csomagtér elég jó, egy alsó közép kategóriás autótól!
A 3 millió körüli ár nagyon baráti!
Az SX-4 S cross eggyel nagyobb kategória (1,6 motor, 120 LE, stb)!
Ráadásul kijött az új SX 4 Cross (1,4 140 LE)!
…
Rég volt. 🙂
Még most is sajnálom hogy elment.
Uh, de jó gép volt, teljesen el is felejtettem mára.
Az a 30 cm az egy laptop hossza. Innentol kezdve nezopont kerdese hogy sok-e.
De mint irtam, egyezo suly es loero. (meret is:)
A Baleno mindenkeppen tagasabb, de ma minden auto egyre nagyobb lesz.
Egyebkent az volt a Charade legnagyobb elonye is ami a hatranya. A merete! :)))
Bocsi az ingyen reklamert, de Csikos urnak is teccik az uj Baleno. http://totalcar.hu/tesztek/2016/07/11/suzuki_baleno_1_2_gl_2016/
Furcsa, mennyire megváltozik az autó karaktere, ha más színben látja az ember. Fehérben nekem teljesen más formája van az autónak, mint ebben a kékben. Ha lenne belőle kombi, vállalható lenne.
Ez komoly? Most nagyon megleptél. Hatalmas tisztelet. Korábban már jelezted nekem is, hogy milyen nagy rajongója vagy a Daihatsuknak – most már mindent értek. EDY és DAU egy ideig közösen rótták az utakat:)
Ez az enyēm volt. [b]Imādtam.[/b] Eladāskor irtam egy mailt Matyasnak ērdekli-e egy hasznaltauto teszt. Ērdekelte.
Neeem. A Celerio az kisebb. A Charade az par centivel rovidebb mint a Baleno es sulyra loerore pont megegyeznek.
Nem lesz belőle kombi. A Vitara pont a kombik kiváltására született. Európán kívül a kombi karosszéria nem igazán eladható, a crossoverek viszont igen. Ezért nincs pl. a Lexusnak sem. Ez egy indiai gyártású kocsi, amitől európai értelemben vett igényességet butaság lenne elvárni, hiszen családok tömkelege utazik motorkerékpáron(emiatt nagyon sokan halnak meg balesetekben napi szinten) és olcsón legyártható, aztán megvásárolható és fenntartható, igénytelen kocsikkal igyekeznek őket autókba ültetni. Ilyen a Tata Nano is, de ott készül a Baleno mellett az aktuális Micra is, ill. a Hyundai Atost is ott gyártották, és utódja szintén ott készül, az i10-es.
A szóban forgó Charade egy teljesen patent kis gép. Még ma sem ritka, és a szedánváltozat is jól sikerült. A kedvenc design-elemem rajta a hátsó kerékív. Az 1.0 TD meg egy igazi gyöngyszem. Ezt olvastad már?
[url]http://www.autonavigator.hu/hasznaltauto/daihatsu_charade_1_3i_cs_16v_1992_hasznaltteszt-5350[/url]
Abban igazad van, hogy rendszeresíteném a most éppen címlapon lévő régi-új Tipo teszthez hasonló összehasonlításokat, ha éppen egy régi típusnevet porolnak le és vesznek elő. Itt is ez a helyzet és ugyanúgy lennének közös pontok a régivel, mint a Tipónál.
PONTOSAN!
Szinte egy meret, azonos suly, azonos teljesitmeny.
A kulonbsegeket lehet keresni az eltelt evtizedekben.
Mindket autonak parkettazni kell ha temposan akarsz haladni veluk. Szivok. Ez nem valtozott semmit.
Kivancsi lennek melyik lenne jobb egy gyorulasban. Lehet nem az ujabb. Lassulasban valszeg az uj nyerne.
Miert lenne a D orrnehez? Nem ontottvasbol keszult dizel van benne? 😮
ez csúf, az új ignác már so-so. bár az lehetett volna inkább 4 méter.
Szép kis városi autó lehet! Családi autónak kicsi, szerintem. Azért szívesen látnék egy Balenót is az udvaromban. Reméljük lesz kombi is belőle.
Osztom véleményem az előttem szólóval (kormi )Mi tavaly váltottunk egy 2005 évjáratú Liana 1,3 GLX-AC egy S-Crossra. A Lianát is null km-el vettük, és bizony meg sirattuk a leadáskor. Feleségem a mai napig emlegeti, és talán sosem fogja úgy szeretni az S-Crosst mint azt. Ezeket a paramétereket valóban tudta az az autó is, és a belső tere nagyon igényes, strapabíró anyagokból volt elkészítve. Ez sajnos nem mondható el az S-Crossról. Sokkal kényesebb 🙁
Ez lemaradt: http://www.autonavigator.hu/hasznaltauto/titkos_tipp_suzuki_liana-1076
Suzuki tulajként és a márka kedvelőjeként örömmel bevállalnám a Balenót….főleg így,hogy akciósították/normalizálták az árát!
Mindent tud,ami egy kisebb családnak kellhet….csak az a gond,hogy ezt egy a szintet-az újabb elektromos kütyük kivételével-már egy 2005-ös Liana is tudja.
A beltér kb hasonló nagyságú,a törésteszt szintén 3 csillagos volt anno,a motor szinte konkrétan ugyanaz,ebben is van már 4 légzsák,ellenben a Liana csomagtartója nagyobb….,egy kikímélt,keveset futott 10-11 éves példány is elhozható max 900 ezerért.
A Baleno legnagyobb riválisai nem a mai kisautók,hanem a Suzuki utóbbi 10 évének használt kompakt autói!
Mātyās!
Lehetne egy Baleno Daihatsu Charade osszehasonilto teszt!
Old vs. rēgi.
Leheten tolni egy 0-100km gyorsulāst is! 😀
1990-es 1.3 Charade 4 ajtō, 90lō, 900kg. Egy hangyānyit kisebb.
Ez tulakēppen ugyan azt tudja picit nagyobb mēretben.
Én nem Indiában készültem, de rokonok sincsenek onnan…:D
A fogyastāst nēzve, dīzeles, biztosītāst nēzve minimum kategōria, teljesītmēnyben ēlēnk, ārban jō! Nagyon jō! Remēlem fogy majd mint a cukor! Akinek van tōbb pēnze az vālogathat nagyobb kategōriāk kōzūl, akinek az ār is szāmīt ēs egy olcsō, olcsōnn fenntarthatō autōt akar hosszū tāvra az most megkapta! Vigyētek!
Ha már feletted is eljárt az idő te is szétporladsz …
10-12 évesen ez is szétporlad majd, mint ahogy most az alto-k?
Az autó legnagyobb hibája, hogy házon belül létezik egy S-Cross. Az alap GA verzió esetén a hivatalos árkülönbség 800 000 forint. Igaz a jobban felszerelt GL esetnén ez egymillió. Azonban a valós ár esetén ennél kisebb különbség, mivel a drágább autóból könnyebb picit nagyobb kedvezményhez jutni. Egész konkrétan 500 ezer forint a különbség egy GA Baleno és S-Cross között, nyilván az előbbi javára. Tudom, hogy értelmes és átlagos embernek számít félmillió forint, de ha nem egyedül használja, illetve másod autónak veszik, akkor nem lehet kérdés a választás. Egy „családi” autónál számít, hogy kb 100 literrel nagyobb a csomagtartója. Kényelmesebb is, és a motorja 1.6-os. A fogyasztás különbség is elhangolható lehet, tán fél litert is eléri. A belső kivitelezés terén egy ugrásnyi a különbség. Egy max. évi húszezres magánvásárlói piacon vajon mi értelme a Balenonak? Persze tudom. Úgy is behajóznak évi néhány tízezer darabot Európa felé, így van értelme elküldeni Magyarországra 200-300 darab autót évente, valamelyik európai kikötőből. Én mondjuk nem adnék érte ennyi pénzt. S-Cross! Kész, ennyi!