Ez itt a vadonatúj Volkswagen Caddy

Íme a Volkswagen Caddy ötödik generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Stílusa enyhén, praktikussága nagy mértékben javult a puttonyosnak, hamarosan már rendelhető is.

Egy új Caddy érkezése legalább annyira fontos esemény a haszongépjárművek világában, mint egy új Golf bemutatása a személygépjárművek között. A vállalkozások egyik kedvenc dobozosa mostantól a Volkswagen-csoport MQB platformjára épül, ami teljesen új felépítést és dizájnt tesz lehetővé - még ha a stílusváltás elsőre nem is egyértelmű. A számos konfigurációs lehetőség továbbra is elérhető, illetve egy sor vezetéssegítő és kényelmi funkció is helyet kapott az új Caddyben. Az autó alapvető formája nem változott sokat, viszont ha alaposabban megnézzük, észre lehet venni az új elemeket. Az MQB platformnak köszönhetően dinamikusabban néz ki a jármű, legalábbis a gyár elmondása szerint, de azért nem ez lesz a sportautó-rajongók új álma. A légellenállási együtthatót viszont valóban sikerült javítani, 0,33-ról 0,30-ra, ez a fogyasztásra lehet majd jó hatással. Új stílust kapott az autó eleje és hátulja is, a hátsó lámpák kifejezetten modernnek tűnnek, a frontrészen pedig a márka új, hatszöges mintázatú hűtőrácsa kapott helyet a szigorú első fényszórók alatt. Igény szerint panoráma napfénytető is kérhető, de talán hasznosabb újítás a kulcs nélküli nyitás és indítás, illetve a hátsó tolajtók és a csomagtér-ajtó elektromos nyitásának lehetősége. Felszereltségtől függően teljesen LED-esek is lehetnek a külső fényszórók, és akár 18 colos felniken is gurulhat az autó. A beltér is alaposan felfrissült, az opciós listán választható a teljesen digitális műszerfal, illetve a központi kijelző is két méretben kérhető, 6,5 vagy 10 colos kivitelben. Az új Caddy már az internetre is tud csatlakozni, ezzel együtt jár a Volkswagen-csoport már ismert szoftverpalettája, de találunk még 230V-os aljzatot is a kocsiban, a jobb levegőmozgást pedig a tetőben is elvezetett klímacsatorna segíti elő. Aminek viszont nem mindenki fog örülni: a Volkswagen úgy döntött, a fényszórók kapcsolóit újra fel kell találni, így a bevált forgókapcsoló helyett már gombokkal irányíthatjuk a külső világítást.
Hirdetés
Örvendetes újítás viszont a multifunkciós, érintésérzékeny gombokkal ellátott kormánykerék, valamint egy sor vezetéssegítő rendszer. Az utazóasszisztens az autó teljes sebességtartományában képes korlátozott módon magától irányítani a járművet, a Caddyt munkára használók pedig az utánfutó-asszisztensnek örülhetnek, ami tolatás közben segít. Az eddig is elérhető további támogató rendszerek természetesen megmaradtak, sőt, javított formában térnek vissza. A dobozos emellett továbbra is többféle variációban rendelhető, például a hosszított Maxi kivitelben, vagy a hétüléses, nagycsaládosok számára hasznos változatban. Erőforrások terén is nagy a választék, benzinesből és autógázosból egy-egy verzió lesz (az előbbi 114 lóerős és turbós), a népszerűbb dízeleknél pedig 74 és 120 lóerő között mozognak a teljesítmények, mindegyiket egy kétliteres, turbós motor adja le. A károsanyag-kibocsátás csökkentése jegyében az összes motorhoz jár a részecskeszűrő, a dízelek pedig immár kettő AdBlue tartály segítségével igyekeznek kevésbé szennyezni a környezetet. Mindegyik motor Euro6-os besorolású, a fogyasztás pedig néhány százalékkal javult. Az MQB platform talán lehetővé teszi majd az alternatív meghajtású változatok bevezetését, ezekről azonban egyelőre nem érkezett hír - pedig a versenytársak közül már többen is kínálnak elektromos verziót ebben a szegmensben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?