Ez lenne a világ legmenőbb iskolabusza?

Jól áll az iskolabuszság a Hyundai Stariának

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kinder utónévvel most már gyerekek szállítására áttervezett Staria is létezik.

Futurisztikus és mondjuk ki, furcsa formaterve ellenére nagy sikert aratott a Hyundai Staria, legalábbis az első reakciók alapján. Aztán majd idővel kiderül, hogy az eladási adatok is alátámasztják-e ezt a sikert. Annyi biztos, hogy a Hyundai nem ül a babérjain és egy kimondottan kisebb gyerekek szállítására alkalmas iskolabusz változattal is előrukkolt. Ám a 11 vagy 15 személyes Staria Kindert egyelőre csak Dél-Koreában forgalmazzák. Kívül az élénksárga színével a hazai taxikra emlékeztet, illetve kapott a tetejére figyelmeztető jelzéseket is, a vezető oldalán pedig egy kihajtható stoptáblát is elhelyeztek, ami jelzi az autósoknak, hogy gyerekek fognak áthaladni az úton.
Hirdetés
Belül 3 üléssor található a vezetőülés mögött, minden sorban négy ülőhellyel. Ezeken a biztonsági övek magassága állítható, így különböző magasságú gyerekekre lehet állítani. Ám jól látható, hogy ezek az ülések keskenyek, így a kisebb gyerekeket célozták. Az autóba tolóajtókon keresztül lehet bejutni, csomagtér pedig nincs. Az orrában pedig 3,5 literes LPG-vel is üzemelő motor kapott helyet, ami adókedvezménnyel jár. A 11 üléses változat alapára 34,78 millió won (kb. 9 millió forint), a 15 üléses pedig 37,41 millió wonról, körülbelül 9,7 millió forintról indul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?