Ez már nem beetetés – íme a Bentley Bentayga, alig álcázva

Először látható rendes fotókon a Bentley Bentayga

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kicsit talán túl visszafogott lett az új Audi Q7 brit unokatestvére. A Bentley első suvja, a Bentayga először bukkant fel kémfotókon.

Egy videóban madártávlatból csíphettük el, aztán a Bentley újabb beetető kisfilmjéből a belsejéről láthattunk pár képkockát. A hosszas tervezés, a koncepció mutogatása, aztán a százállomásos beetetés után most már végre a konkrét autó is látható, igaz ezúttal nem a gyár, hanem a kémfotósok jóvoltából. Az interneten elterjedt képeken már a közel végleges prototípus látszik, ezek alapján egy kissé sótlannak hat az új batár Bentley.
Hirdetés


Ez nem véletlen, ugyanis a végleges formához járóm díszítőelemek egytől egyig hiányoznak róla. Ezek az egyszerű rajzolatú lámpák még biztosan nem az övéi, ahogy az oldalburkolatok műanyagja is kicsit soknak tűnik. Az új Audi Q7-es brit testvérének bódéja is Pozsonyban épül majd, de a végszerlesét a Bentley végzi majd Crewe-ben. Motorfronton V8-as és W12-es atomreaktorokra lehet számítani, utóbbi 600 feletti lóerővel és jó 900 Nm nyomatékkal várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?