Ez születne, ha Batman egy Fordra váltana

A Denevérember Fordja is lehetne ez a pickup

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy texasi tuningműhelyben faragtak tankot a Ford F-250 pickupból.


Amerika egyik legnépszerűbb autója a Ford F-sorozat, amelynek többféle platós jármű is a tagja. Az F-250-es például egy kicsit nagyobb, mint az F-150, amelyből a Raptor készül, de van, akinek még ez sem elég. A lényegében igazi tehergépként használható autóból egy harci járműre emlékeztető masinát faragott az EVS Motors.
Hirdetés

A tuningcég houstoni főhadiszállásán először is arról gondoskodtak, hogy félelmetes külsőt kapjon a pickup. Ennek érdekében agresszív hűtőrácsot és lökhárítót kapott elöl, amelytől olybá tűnik, mintha páncélt viselne. Emellett a szélvédőre úgynevezett Vicowl került, amely szintén a páncélos hatást erősíti, hiszen ez is az üvegfelület védelméről gondoskodik. Elmaradhatatlanok persze a kiegészítő fények a szélvédő felett és a bukócső a platón. De van még vonóhorog, illetve az átalakított kipufogórendszerhez krómvégek.

A megalománia jegyében 25 colos könnyűfém keréktárcsákon, valamint az azokon feszülő terepgumikon gurul a pickup, amellyel egy zombiapokalipszisen is simán átverekedheted magad. Sajnos azonban az utastér átalakításáról nem közöltek információt, sem az autó áráról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?