Ez vajon a Ford Bronco Raptor?

Nagyot ugrat egy álcázott Bronco ezen a gyári fotón

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Készül a sportmodell a Ford legújabb modelljéből is, a Bronco méghozzá a Raptor sorba fog beállni. Egyelőre nem biztos a neve, de most egy olyan fotót közölt a gyártó, amin repül az új modell.

Nagy dobásra, vagy ugrásra(?) készül a Ford, már célegyenesben a következő észbontó sportmodelljük, mely a Broncóból épül. Hasonlóan a Raptorokhoz, ez is terepsportautó lesz, de az első fotón, amit közöltek róla, az ötajtós modell látható, vagyis egy Raptor képességű egyterűre számíthatunk. A fotón egy erősen álcázott autót láthatunk, ráadásul van bepillantásunk alá, ahol több ponton sem alumínium alkatrészeket látunk, hanem erősebb megoldásokat, akárcsak a Raptorok esetében. Szélesebb nyomtávval, nagyobb kerekekkel és láthatóan szélesebb karosszériával fog érkezni. Hogy milyen motort használ benne a Ford, arra egyértelmű választ egyelőre nem adtak, ám könnyen kikövetkeztethető. Azt kikötötték, hogy a vásárlóikat már régóta nem érdekli, mennyi henger van a géptető alatt, ami mindenképp érdekes eredmény, de állításuk szerint a V8-asra nincs szükség, így az nem is kerül bele. A Bronco legnagyobb motorja jelenleg egy 2,7-es V6-os, ám az új sportmodellbe valami erősebbre lesz szükség. Pletykák szólnak egy 400 lóerős 3,0 literes biturbó V6-os motorról, ugyanakkor még az F-150 Raptor 3,5 literese is belekerülhet 450 lóerővel, egyelőre erről semmi konkrétat nem tudni. Ahogy még a neve is rejtély, a Raptor a pickup modelleket jelöli, így egyes források szerint a Bronco más nevet kaphat. A Warthog név merült fel, mely varacskos disznót jelent, ami szintén egy igencsak ütős név lenne az autóiparban, és a rajongók is örülnének neki.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?