Ez volt a jövő – Citroën XM

Citroën XM 2.1 D12 Turbo automata, 1993 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Negyedmillió forint, ennyit ér ma a franciák jövője. Pontosabban a ’90-es években gondolt jövőjük, a Citroën XM csúnya bukás volt, pedig amelyik még él, haláláig ringat.


A DS és a CX után lépett színre az XM. A Citroën nagyautó sorozatának következő, majdnem utolsó generációjának fontos lett volna nagyot mutatnia az elődök jó és rossz hírneve miatt. Nem is kezdődött rosszul a sztori, 1989-es megjelenését követően sikerült fölényesen elnyernie az 1990-es Év Autója díjat. A híres varázsszőnyegként ringató hidropneumatikus futóműve az elődökhöz képest feszesebb volt, persze így is csoda az XM futóműve a kortársakhoz képest. Az elektronikánál vérzett el csúnyán, pedig volt rá lehetőségük, hogy jót csináljanak, mivel az elődök minden rossz tulajdonságáról pontosan tudtak a visszajelzések alapján. A DS-ből 1,5, a CX-ből 1,2 millió kelt el, az XM-ből csupán 330 ezer, nem véletlenül.
Formáját az olasz Giuseppe Bertone tervezte, ahogy a kor legtöbb sikeres autójáét, akkoriban igencsak futurisztikusnak hatott. Erre ügyesen rá is játszottak a teli dísztárcsákkal, így könnyen nézhető repülő csészealjnak. A benne rejlő megoldások is legalább annyira földöntúliak voltak más gyártók autóihoz hasonlítva, a franciák a jövőt szerették volna elhozni. A próbált példány még a frissítés előtti, 1993-as, sajnos nem a rettentő idegen, mégis fantasztikusan látványos egyküllős kormánnyal. Láthatjuk benne a szépet, de az igazság, hogy nincs jó állapotban sem kívül, sem belül, viszont él és mozog, ami már alapvetően nagy szám egy ilyen korú XM-nél, a legtöbb már letérdelt.
A különleges futóműmegoldás az XM nagy gyenge pontja, bár ez igaz szinte mindenére. A tapasztalatok alapján, ha ereszt a folyadék a rendszerből, először a futómű ül össze, majd a jobban felszerelteknél a kormányrásegítés búcsúzik, végül a fék is megadja magát. Ennél a kocsinál, mióta a tulajnál van, nem volt nagy probléma, mindig is csöpögött egy kicsit, ezért sportban inkább ki sem próbálták, nehogy a nagyobb nyomástól eldurranjon valahol a rendszer. A hírhedt elektronika szinte bárhol képes akár egy egyszerű érintkezési hibát generálni, amitől a hibaüzenetek arzenálja mellett természetesen nem fog működni az adott funkció. A sorozatos szerelések után az újra meghibásodás hatására a legtöbb funkcióról nemes egyszerűséggel inkább lemondtak, és megpróbáltak az XM-mel így együtt élni.
Hirdetés

Nem működik például egyetlen elektromos ablakemelő sem, pontosabban a bal első lefelé még csak-csak, felfelé már csak kézzel, természetesen az ajtó szétszedését követően. A szellőzés megy, nyomjunk bármit, kikapcsolni már nem lehet, valamint kulcs nélkül is ugyanúgy jár a motor tovább, leállítani egy utólagos kapcsolóval lehetséges. Ezért is lógnak a kábelek a műszerfal alatt. Jobb kint a kábelezés, mintha minden egyes alkalommal újra elő kéne szedni. Az XM nagy kudarc volt ebből a szempontból, a ’94-es frissítésnél egy új kapcsolótáblát fejlesztettek hozzá, ami a frissítés előtti XM-ek kényes pontjaira megoldás volt. Valószínűleg ezért is lehetséges, hogy csak frissítés utáni példányokat kínálnak eladásra.
Szinte törvényszerű, hogy ha nem költ rá az ember, akkor nincs XM, ha költ, akkor talán. Így is csoda, hogy ez a példány még egyáltalán létezik, ehhez nagy köze van a hajtásnak. A 2,1 literes dízelmotor éppen betegeskedik, de leginkább nincs vele probléma. A fotózás napján is kérette magát, működés közben viszont hatalmas meglepetést okozott. Szépen duruzsol, egyenletesen jár, nem rángat, ha nem akarunk benne kapcsolgatni semmit, akkor önfeledt utazást kínál. Az automataváltó erre még rádob, nem is beszélve a fenséges bőrfotelekről, amikre szintén ráfér a felújítás. Ennyire puha ülésekben még nem ültem, hátul óriási a lábtér, ráadásul az XM különös megoldása miatt akkor sem csap a hátul ülők nyakába a hideg, vagy a meleg, ha éppen nyitva a csomagtartó. Kapott egy belső szélvédőt, nem igazán láttam hasonló megoldást más gyártóknál, talán csak a Citroën volt ennyire merész. A hatalmas üvegfelületek remek panorámát biztosítanak, az övvonalat is megtörték lefelé, hogy még nagyobbak legyenek az oldalsók. Kis érdekesség: 13 különböző ablakot számolhatunk meg rajta.
A dízelmotor nem igazán illik hozzá, de talán ha benzinessel szerelik, ma már e példány se mozdulna. Többféle motorral volt elérhető, köztük a legérdekesebb a Peugeot-Renault-Volvo közös fejlesztésű 2,8-as V6-osa, így egy XM-nek még közös pontja is lehet az autótörténelem talán legmenőbb autójával, a DeLoreannel. Az XM bukása után nem is próbálkoztak egy darabig nagyautóval a Citroënnél, később is csupán a C6-ot merték bedobni, azóta a lassan kiöregedő C5 tölti be ezt a szerepet. A különleges jövőbe mutató fejlesztéseket felsorakoztató XM a maga korában a drága autók közé tartozott, a Citroën több mint 20 évvel ezelőtti jövője ma 250 ezer forintot ér, és csak annak ajánlható tiszta szívvel, aki lehúzott már néhány évet a franciák közt. Pompás autó a Citroën XM, a frissítés előtti példányok kapósságát mi sem jelzi jobban, hogy a próbált autó egy nap alatt kelt el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    Még mikor jól ment a szekér,apámnak volt egy új 3.0 V6 XM-je.
    Nagyon szerettük,de folyamatosan gond volt vele,szinte csak elektromos hibák.
    Mikor elkezdte az a csipogó hangot,már húzódtunk le,mert tudtuk,hogy le fogja állítani az elektronika.
    Bezzeg mikor a benzincső eldurrant,nem volt semmi jelzés:)
    Márka szervizbe hordtuk természetesen ahol tudjátok hogyan törölték a hibakódot??egyik paraszt benne ült az autóban,a másik a motortérben addig rángatta a kábelköteget amíg eltűnt a kiírt hibaüzenet,majd kiállították a számlát.
    Kérdeztük a szervizvezetőt mi a f.szt csinálnak,erre azt mondta,gyárilag kontaktosak a kábelek…
    Rohadtul nem volt itt hozzáértés már akkor sem..

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    Tisztelt szerző, az a helyzet, hogy sikerült kifogni egy nyilvánvalóan erősen balesetes példányt (elárulja az, hogy bár a kora és a belső szerint első szériás, az elejét jól láthatóan második szériás darabokkal javították meg, lásd az orrészen a logó helyét, vagy a szélvédő előtti rács és a visszapillantó fényezését). Az, hogy egy komolyabb ütközés után, főleg, ha nem nagyon hozzáértő szerelő hozza rendbe a kocsit, szinte állandóak maradnak a kisebb-nagyobb hibák, nem különösebben meglepő, viszont kár belőle messzemenő következtetéseket levonni. Ennek ellenére a nagy Citroënekre mindig is jellemző volt, hogy nagyon gyorsan megbosszulják a nem hozzáértő, összevissza javításokat. Az említett érintkezési és kábelezési problémák például mindössze kettő, nagyon könnyen kijavítható pontra vonatkoznak, egy ilyen korú kocsinál már régesrég át kellett volna alakítani őket tízperces munkával, és soha többet nem okoznának gondot.

    Vagyis: sikerült egy semmilyen kifejezetten rosszul, igénytelenül, hozzá nem értéssel gondozott példányt kifogni. Valóban csoda, hogy még megy, de ez inkább a minőségét mutatja, nem az ellenkezőjét.

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    Nekem is volt xm kombim 2.1td és imádtam. Sok bx-em is volt és fut is még felénk. A cikket elolvasva csak annyit füznék hozzá,hogy azokat a más országban gyártott beképzelt autósokat akik szidták ezeket,miután beültek hozzám és autóztunk más lett a véleményük. Volt kemény németes is akit nem lehetett megtörni,de azért amikor én ráncigáltam a hidegben a beképzelteket mert minusz 18 fokban nem indult az autójuk,akkor azért elszégyelték magukat. sosem hagyott ott sehol. Persze törödni kellett vele kicsit. Ez egy igénytelen gazda autója és a cikk irója sem hiszem,hogy tisztában van más ilyen korban levő német vagy más gyártású autó állapotával. Nézzen utána egy régi A8 vagy S merciben mi maradt meg münködőképesen és mennyi a javitása annak ami nem münködik. Persze azok drágábbak és német. Ennyit erről.

    • 2018.02.20. at 19:26
      Permalink

      Igen? Akkor kérem nézd meg a Totalcar használt teszt videóját egy 1991-es Lexus LS 400-ról . Még minden működik rajta bár kívülről nem kímélték. És a német gépek még mindig jobbak mint ezek a szar franciák. Ezek még újonnan sem jók. Az XM fiatal koromban nekem is tetszett csak kár, hogy nem a japánok csinálták.

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    A cikkben szereplő példány tipikus példája az igénytelen gazdának. 1. gyújtáskapcsoló hekkelése okán nem lehet leállítani. 2. a fültőventilátor hibája kb 2500 Ftból megoldható. 3. az ablakemelő kapcsolókat csak szét kell pattintani és megtakarítani a kontakt felületeket. 4. a gyárinál kisebb méretű gumik vannak a kocsi, mert olcsóbb mint a rávaló. 5. a 2.1TD egy elég igénytelen motor, ha izzít és jó az adagoló még beteg turbóval is kimegy a világból. Ha valakinek ennyire nincs pénze járjon inkább gyalog.azért ne kerékpárral mert az is drágább mint egy ilyet megcsinálni.
    Nekem van egy ilyen mint a cikkben, meg egy benzines kombi. A benzines motorok közül talán a turbós ami nem egy örökélet, de a V6-ok és 2.0-ák is tovább bírják, mint maga az autó.
    Jót azért nehéz találni, mert azt nem adják el. Ár érték arányban még ma is tökéletes! (és valóban igényli a törődést, de csak azért mert az utolsó 10 évben csak tankolták az XM-eket és nem tartották karban. (bár ez sok másik autóra igaz!)

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    Aki nem ismeri, az csak felületes vélemény alapján frázisokat puffogtat az XM-ről. Ebből a cikkből is csak ez látszik, végig sem bírtam olvasni. Én 18 évig hajtottam egyet 560 ezerrel kellett végleg nyugdíjaznom, ebből 440-et én tettem bele. A kopó alkatrészeken kívül viszonylag szerény javítási igénnyel és költséggel, pedig ütöttem-vágtam ahogy csak lehet. Sajnos 23 éves korára a hazai sózás szétette a kasznit, de ez nem gondolnám, hogy a típus hibája. Aki egyszer beül egy XM-be az nehezen tud kiszállni, hoztam is be egyet a bécsi út másik végéről. Ezt még nem ette szét a rozsda, valahogy Osztrákiában tized annyira nem rohadnak az autók, mint kis hazánkban. És nem mellesleg ez az “új” a 100. ezresét nemrég töltötte. Erre majd megpróbálok kicsit jobban vigyázni, 6-8 évig biztosan AUTÓ marad, csak sajnos alkatrészt egyre nehezebb beszerezni hozzá.

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    A cikk tele van erős csúsztatásokkal, illetve tárgyi tévedésekkel. A V6-os motor pl 3000ccm (2946 a 24 szelepes ha jól emlékszem).
    A rendszer nem durran el a sportmódtól. A csepegés a visszafolyó csövek repedése esetén jellemző, egyszerűen és olcsón javítható. A nagynyomású csövek szinterezettek, nem rozsdásodnak és lyukadnak össze-vissza.
    Szóval ez egy rossz cikk!

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    Nem kellene leszólni.Meglehet nézni a 23 éves más márkájú autókat is.Van szép,van gányolással életben tartott is.Tulajokon nagyon sok múlik Az Xm elektronikája igaz,hogy rosszabb.De akkor is egy jó autó.A rugózás meg isteni.

    • 2018.02.20. at 19:29
      Permalink

      Van régi 20 éves Mercim és japán gépem , és még sok más is volt ennyi idősen (francia is) . Én mással nem mernék elindulni tengerpartra nyaralni csak némettel vagy japánnal . Bocs.

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    Így van, ahogy kinéz az tetszetős, elegáns, talán még ma is.A többiről meg nagy lelkűen halgassunk, a szerző eleget “magasztalta”. Ránézésre nekem is kellene ma is csak ott az a fránya “hát”.
    Amúgy nekem a cx is bejött, meg a Pallasz is.

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    Hat hogy is mondjam nekem a latokoromben van 2(3volt).
    Az a ketto viszont korukhoz kepest hiba mentesek 2.1es dizelek,neha par aprosag elojon de valjuk be tul a fel million
    megengedheto nekik.En mindig azon csodalkozok hogy milyen kulturaltak,csendesek,es az utazasi komfortjukon.
    Meg azt is merem mondani hogy korukbol meg a Mercinel is sokkal halkabb es nehany benzinest is megeloznek.
    A 3.ik tulaja(2.1dizel) sokaig taxikent hasznalta aztan Hollandiaba koltozott es akkor is hasznalta
    ingazasra(Mo-Hollandia) es valamikor 95kornyeken vette,2009ben koltoztek ki…
    Azok a pluss ullesek azok valami fenomenalisak es nagyon szeretni valok javareszt filleres autok de normalis alkatreszekkel sem draga a rendes eletben tartasuk(nem a jarokegesseg megorzesere gondolok)hogy szepek es egeszsegesek maradjanak.

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    Na és a cikkben is megemlítik a C6-ot. Az is nagyon tetszik a mai napig, hasonló érzésekkel. Bár az talán ennél azért jóval megbízhatóbb.

  • 2017.10.27. at 23:00
    Permalink

    Nekem is tetszik. Emlékszem amikor megjelentek, mekkora szám volt. Viszont ültem kb 15 éve egyben és sajnos már akkor is nagyon lehangoló volt. Lehet egy elhasznált darab volt, de annak már akkor rengeteg baj volt. Akkor nekem kicsit csalódás volt valahogy. Viszont ahogy ránéz az ember még mindig kellene.

  • 2018.10.30. at 14:44
    Permalink

    Szerencsére a cikk után még időben hozzám került a kocsi. Most már rendben van. Amikor a fenti sorok születtek árnyéka volt valódi önmagának. 24 év Magyarország, annak minden tákolásával, olcsó sufni megoldásával nem az autó hibája, nem “szar francia” kérdése. Hamvas Tamás érdemes lenne most megnézned, kipróbálni és írni belőle egy frissítést/másik cikket.

    • 2018.11.02. at 13:29
      Permalink

      Ezzel a lehetőséggel feltétlenül éli fogok, a korábbi tulaj is látta a napokban és döbbenten mesélte, hogy nem hitt a szemének. Felveszem önnel a kapcsolatot hamarosan!

  • 2020.01.03. at 19:53
    Permalink

    Jól sikerült cikk egy számomra értékes, nagy becsben tartott egyedi autóról!

    Nem tudom hová és merre fog tartani ez a mai fejetlen világ, de ezeket az egyediségeket valami úton-módon meg kell őrizni!

    Tisztelettel: Egy amatőr XM fanatikus!

Vélemény, hozzászólás?