Ezek voltak az év legnépszerűbb cikkei nálunk
12 cikk, ami a legtöbbeket érdekelt idén
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Közeleg az év vége, ideje visszatekinteni, hogy mely cikkek bizonyultak a legérdekesebbnek.
Tavaly januárban nem csak érdekes használt Mondeónk, havunk is volt
Lassan vége a 2017-es esztendőnek is, még két munkanapot kell kihúzni, hogy aztán egy három munkanapos hétvégével átlépjünk 2018-ba. Nézzük, mely cikkekre mutatkozott a legnagyobb érdeklődés nálunk.
Január: Ford Mondeo 2.0 TDCi Trend, 2007 – használtteszt
Kedvelt importmodell a Casino Royale című James Bond filmmel épp 2007-ben debütált Mondeo. Az egykori céges felsővezetői, menedzserautóból mára elérhető árú családi autó lett. Jó széria, tartósnak bizonyult, mondjuk ezt nem feltétlenül ez, az alig több mint 100 ezer kilométert futott példány támasztja alá, hanem például a korábban tesztelt, szintén 2007-es, ami már néhány évvel ezelőtti használttesztünknél is jóval 200 ezer kilométer fölött járt, ma pedig már a 300-at karcolja, még mindig bontatlan motorral.
10 évvel ezelőtt még a vasaló Swfit volt a piac kedvence
Február: Százezrekért megkaphatjuk a 10 évvel ezelőtti slágermodelleket
Nagyon más volt az autópiac még 2007-ben, de zömében még 2008-ban is, mint akár ma, akár az elmúlt években. Akkor még a magánvásárlók domináltak. Más kérdés, hogy sok esetben erejükön felüli hitelt vállalva, de zömében olcsóbb, kis- és alsóközép-kategóriás autókat vásároltak, amelyeket ma több okból is megkaphatunk már egymillió forint alatti vételárral. Eleve nem voltak túl drága autók, belőlük még bőven van a piacon, meg persze már elmúltak 10 évesek.
Ma is van 3 milliós, vagány és élénk Suzuki, az Ignis, igaz, az új Swift is alig drágább
Március: Suzuki Ignis 1.2 GL teszt
Tudtátok, hogy van már 3 millió forintért is klímás, valóban japán gyártású és egészen vagány kisautó is 3 millió forintért? Ez a Suzuki Ignis. Oké, hogy március óta emelkedett a listaára, de még most is van olyan kereskedő, amelyik 3,055 millióért odaadja az alapverziót, a szalonauto.hu kínálatában lehet böngészni. És tényleg imádható, jó kisautó, szívó benzines alapmotorral, amivel egyszerre élénk, egyszerre takarékos és örök életet ígérő.
Meddig jó egy gumiabroncs? A DOT szám és persze a használat határozza meg
Április: A gumiabroncs DOT szám jelöléséről, azaz meddig új az abroncs?
Az örök kérdés végre megnyugtató választ kapott, még téli gumiból sem kell feltétlenül kidobni az 5 évnél idősebbet, csupán annyi igaz belőle, hogy az 5 szezont már szolgált azért már cserére javasolt, a nyáriak jellemzően jobban bírják az UV-t, eleve keményebbek, de 10 év után minden abroncs cseréje javasolt. Bővebben persze az eredeti cikkben.
35 évesen, de újszerű állapotban próbálhattuk az Audi 80-ast
Május: Audi 80 1.3 CL, 1982 - használtteszt
Egy Audi 35 évesen is Audi - a cikk címe egyértelműen elmondja a hangulatot, amit sugárzott a 35 éves, második generációs Audi 80, amit patika állapotban próbálhattunk ki - nem egész 63 ezer kilométerrel. A sztorihoz tartozik, hogy teljesen véletlenül szúrtuk ki a Das WeltAuto kínálatában, rákérdeztünk, hogy meg lehet-e nézni közelebbről, ők pedig a próbát is leegyeztették számunkra a tulajjal, aki persze velünk tartott a próbakörre.
Nem csak az i8-ast, az összes konnektoros BMW-t is végigpróbálhattuk júniusban
Június: Egymás utáni próbán a konnektoros BMW-k
Korábban is vezethettük már az összes konnektoros BMW-t, de júniusban egy olyan roadshow-t tartott a BMW, ahol egymás után ülhettük végig az összest. Élmény volt, meg persze érdekes is. A BMW már akkor elsütötte az infót, hogy közel annyi konnektoros autót ad el, mint a Tesla, csak ők nyereséget is termelnek. Igaz, a BMW sok-sok konnektoros hibridet is értékesít, míg a Tesla csakis villanyautókat.
Bár már sokan józanabbul választanak használt autót, még mindig népszerűek az egymillió forint alatti prémiummodellek
Július: Használt prémiumautók egymillió forintig. Audi, BMW, Mercedes
A mindenkit érdeklő kérdés. Nem csak a kínálat, nem csak a vételár a fontos, hanem a fenntartási költségek is - miként arra már a címben is felhívtuk a figyelmet. Igen, lehet kapni prémiumautót is egymillióból. Nem fiatalt, nem feltétlenül olcsón fenntarthatót. Jó hír, hogy az importmodellek népszerűségi listája kapcsán ezt mind több vevő látja át. A prémiumautó használtan is prémium, de persze jóval többek számára megvalósítható álmokat jelentenek, mint újonnan.
A cégautósok kedvence a Skoda Octavia, ami idén frissült, év végén már a rendőrök is az új arcúból kaptak
Augusztus: Skoda Octavia Combi Style 1.6 CR TDI teszt
Benne van a nagybőgő? - vetődött fel a kérdés a flottavásárlók kedvencének számító nagyra nőtt kompakt kapcsán, amibe valóban könnyedén beleférhet egy nagybőgő, de a kérdést igazából az ihlette, hogy az 1,6-os dízel bizony igen mély rezonanciával tudja rázni a bódét. Ennek ellenére kiváló családi és céges autó a kombi Ocavia, belül hatalmas, kívülről mutatós, de nem hivalkodó, az 1,6-os dízellel pedig döbbenetesen takarékos - már amennyiben kellően hosszú utakra használjuk.
Aki olcsó autót szeretne, de nem szeretne Suzukit, akár Chevrolet Sparkot is kaphat 500 ezer forintért
Szeptember: 10+1 autó 500 ezer forintig, ha büdös a Suzuki
Az örök ellentmondás: "olcsó autót keresek, de nem szeretnék Suzukit" - erre válaszul született a fenti cikk. Leszögezve azt, hogy olcsó autót áhítva minden kategóriában a legjobb választás a Suzuki. Ha viszont mégsem szeretne valaki azt, 500 ezer forint alatt is találhat számos egyebet. Szinte biztos, hogy drágább lesz a fenntartása, magasabb lesz a fogyasztása, baleset esetén viszont jobban védhet.
A piac legjózanabb villanyautója a Renault Zoe
Október: Renault Zoe Z.E. R90 41 kWh Life teszt
Októberben elsőként tesztelhettük - végre - az igazából már tavaly év vége óta hazánkban is rendelhető Renault Zoét, ami mindenképp a legjobb ár/hatótáv arányú és egyben a legjózanabb választásnak számító villanyautó. Kétféle akkumulátor-kapacitással, kétféle töltési sebességgel is kapható, és már alapszinten is igen gyorsan telíthető, nem mellesleg a leginkább elterjedtnek számító Type 2 csatlakozós hagyományos töltőoszlopokról.
Eredeti Shelby Mustang - legalábbis megjelenésével, technikája azonban mai, így került ismét gyártásba, persze nem a Ford által
November: Újra gyártják az 1967-es Shelby Mustangot
A cím is kellően érdekes, de valójában nem az eredeti, 1967-es Mustangról van szó, hanem egy olyan autóról, ami megjelenésével az eredeti, tudásával azonban egy mai autó. Kompresszoros, 5,0 literes V8-as motorral és 600 lóerővel, akár kézi, akár automata váltóval. Kell ennél jobb?
A piac legolcsóbban fenntartható villanyautójának tűnik (a kapott információk szerint) a Volkswagen e-up!
December: Mibe kerül egy villanyautó karbantartása?
V8-as Mustang? Nyilván csábító, de a hazai vevőket ma épp ennyire érdekli az is, hogy mibe kerül a piacon használtan már 2,5 milliótól elérhető modern villanyautók karbantartása. Gyári árak szerint épp a legolcsóbbaké a leginkább költséges, de ez persze ne tántorítson el tőlük sem senkit. Egy biztos: a villanyautó első 10 évre vetített karbantartási költsége mindenképp szerényebb, mint az azonos márkájú belső égésű motorosé. Igaz, vételára is (jelentősebben) magasabb. Úgy tűnik, most ez a téma többeket foglalkoztat már, mint például a luxusautók összevetése.