Ezeket mindenképp ellenőrizni kell, ha nagy hőségben autózunk

Kocsink számos részletét rutinszerűen ellenőrizni kell egész évben, nyáron pedig pláne

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Télen ugyan a jeges utak rengeteg balesetet okoznak, a nyári meleg is veszélyessé teheti az autózást - pedig kis odafigyeléssel nem nehéz minimalizálni a kockázatokat.

Aki a nyár eddigi részében nem fektetett a szokásosnál több hangsúlyt autója ellenőrzésére, annak érdemes pótolni ezt, főleg az aktuális kánikula miatt. Itthon ugyan nem ismeretlen a több mint 40 fokos hőség, Nagy-Britanniában még szokatlan ez a fajta időjárás - most először rendeltek el vörös riasztást. Ennek apropóján az egyik közútbiztonsági jótékonysági szervezet, az IAM RoadSmart felhívta a sofőrök figyelmét néhány egyszerű feladatra, amit érdemes elvégezni a biztonságos közlekedés érdekében nem csak a szigetországban, de hazánkban és Európa hőségtől szenvedő további részein is.
Hirdetés
Kritikus fontosságú a gumiabroncsok állapota, ezen belül főleg a nyomás megfelelő mértéke, melynek hiányában az abroncsok kagylósodhatnak, kilyukadhatnak vagy akár durrdefektet is kaphatnak - ezek előfordulási esélye hőségben még nagyobb. Szintén elengedhetetlen a futófelület mélységének ellenőrzése, ezt akár egy 100 forintos érmével is megtehetjük: ha a külső perem már nem tűnik el a barázdában, bizony baj van. A szakértők szerint mindkét tényezőt kéthetente ellenőrizni kell, ezzel ellentétben az IAM RoadSmart által megkérdezettek átlagosan 7,2 hetente nézik az előzőt, míg utóbbira csak 10,5 hetente vetnek pillantást. Ugyanígy minden második héten ellenőrizni kellene a hűtőfolyadék szintjét, valamint a hőségben hosszabb útra indulás előtt minden esetben - ehhez képest ezt 11,6 hetente végzik el a válaszadók. Ezeken felül természetesen a sofőrnek önmagára is figyelnie kell: a meleg időben könnyebben agresszívabbá, türelmetlenebbé válhatunk. Ezt azonban nem szabad hagynunk, ha higgadtan és ezáltal biztonságosan szeretnénk vezetni. Fontos a folyadék bekészítése az utastérbe, illetve minden egyéb biztonsági kiegészítő, felszerelés megléte is, melyekre akkor lehet szükség, ha a nagy hőségben esetleg lerobbanna járművünk. Az IAM RoadSmart stratégiai és kutatási részlegének vezetője, Rebecca Ashton elmondta: "A forróságban vezetés új kihívások elé állítja majd a sofőröket a következő hetekben. Hogy a lehető legbiztonságosabbak maradhassanak az utak, arra biztatom az autósokat, maradjanak higgadtak a kormány mögött, bármilyen meleg is lesz!"
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?