Ezekre a lezárásokra figyelj hétvégén Budapesten!

Jelentős forgalomkorlátozások lesznek hétvégén, segítünk, hogy elkerüld

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Temérdek forgalomkorlátozás lesz hétvégén a fővárosban, a fő útvonalakat és a legtöbb hidat is érinti, egyes helyeken már ma megkezdődik a lezárás, mutatjuk, merre ne menjen autóval.


Futóversenyt rendeznek a fővárosban a hétvégén: 2018. október 6-án, szombaton a budai és a pesti rakpartok, valamint délután 16 és 17 óra között a Lánchíd és a Szabadság híd, valamint környéke forgalmának korlátozásával, valamint október 7-én, vasárnap reggel, délelőtt és kora délután a budai és a pesti rakpartok, a Lánchíd, a Szabadság híd lezárásával és a Szentendrei út belső szakaszán sávlezárással. A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy aki teheti, úti célja megközelítéséhez ezekben az időszakokban válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metróvonalakat.
A futóverseny előkészületei miatt október 5-én, pénteken 6 órától vasárnap (7-én) 18 óráig lezárják a Pázmány Péter sétányt a Műegyetem és a Dombóvári út között. A főbb lezárásokra szombaton és vasárnap kell számítani. A lezárt útszakaszokon a korlátozásokat a futók elhaladását követően fokozatosan oldják fel.
Október 6-án, szombaton lezárják a forgalom elől:
  1. a Műegyetem rakpartot 6 és 18 óra között,
  2. a Budai alsó rakpartot a Pázmány Péter sétány és az Egry József utcai felhajtó között 11:50 és 13 óra között,
  3. a Budai alsó rakpartot a Pázmány Péter sétánytól a Margit hídig körülbelül 13 és 17 óra között,
  4. a Dombóvári utat 14:20 és 15 óra között,
  5. a Pesti alsó rakpartot a Jászai Mari tér és a Közraktár utca között 15 órától 17 óráig,
  6. a Lánchidat, a Széchenyi teret, az Eötvös teret, a Clark Ádám teret, a Szabadság hidat, a Szent Gellért teret, a Bem rakpartot, a Fő utca Clark Ádám tér felé vezető forgalmi sávját a Jégverem utcától, a Jégverem utcát, a Fővám teret, körülbelül 16 és 17 óra között.

Hirdetés
Október 7-én, vasárnap lezárják a forgalom elől:
  1. a Budai alsó rakpartot teljes hosszban 6 órától 14 óráig,
  2. a Pesti alsó rakpartot a Dráva utcai lehajtó és a Közraktár utca között 7 órától 15:30-ig,
  3. továbbá a délelőtti órákban az Árpád Fejedelem útját a Bem rakpart és az Üstökös utca, valamint a Csalogány utca és a Jégverem utca között, a Lánchidat, a Clark Ádám teret és a Fő utca Clark Ádám tér előtti szakaszát, az Alagutat és az azt megelőző útszakaszt az Attila utcától, a Lánchíd utcát, a Széchenyi teret, az Eötvös teret, a Dombóvári utat, valamint a Budafoki utat a Prielle Kornélia utca és a Dombóvári út között,
  4. a délelőtti és a kora délutáni órákban lezárják a Szabadság hidat, a Fővám teret, a Szent Gellért teret, a Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között, továbbá a Szentendrei út városból kifelé vezető oldalán sávlezárás várható a Bogdáni út és a Reményi Ede utca között, valamint több útszakaszt is lezárnak még az óbudai Fő tér környezetében, emellett az Árpád híd margitszigeti lehajtóját, a margitszigeti Központi utat, a Jászai Mari teret, az Újpesti rakpartot és a Szent István parki lehajtót.

Forrás: BKK
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?