Ezekre az új autókra kerestek a legtöbben az elmúlt évben

A BMW újdonságai a legkeresettebbek egy Google kereséseken alapuló felmérés szerint

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A brit Auto Trader által készített felmérésben nyomasztó a BMW dominanciája, de azért kellemes meglepetésekkel is találkozunk a tízes listán.

Az AutoTrader tanulmánya összesen 50 autó keresési számait vetette össze, melyek mindegyike idén vagy jövőre debütál. A portál a 2021 szeptember és a 2022 augusztus közötti időszakot vizsgálta, a táblázatot pedig az alapján állították össze, hogy havi szinten átlagosan hányan kerestek rá az adott modellre.
Hirdetés
Az első helyen óriási fölénnyel a BMW X1-es végzett, csaknem 1 millió 350 ezren kerestek rá a Google által átlagosan. Csupán fele ennyien voltak kíváncsiak a második Honda Civic Type R-re, melyre 747 ezren kerestek havi szinten. Nem sokkal maradt le a japán hot hatch mögött a Toyota Corolla Cross, hiszen a crossoverre közel 730 ezren kerestek átlagban, így a bronzérmet szerezte meg.
Hirdetés
Éppen csak lecsúszott a dobogóról a BMW Z4, igaz itt már nagyobb a szakadék, majdnem 200 ezerrel kevesebb keresés érkezett a bajorok kabriójára. Az ötödik helyen ismét egy japán autó, méghozzá a Nissan X-Trail, amely a Z4 mögött az 521 ezer érdeklődőjével mindössze 50 ezer kereséssel maradt le. A hatodik és a hetedik helyre is egy BMW került, az előkelőbb helyet az M2 tudhatja magáénak, a 7-es széria pedig stílszerűen a 7. helyre volt jó 254 ezer átlagos havi kereséssel, az M2-re majdnem kétszer ennyien voltak kíváncsiak. A legnépszerűbb 10-be még -a Mazda CX-60, a Peugeot 408 és a Polestar 3 került be. A három autó között nincs nagy különbség, 215, 210 és 201 ezer az átlagos keresések száma.
Hirdetés
Bő félszáz érdeklődővel csúszott ki a top 10-ből a Fisker Ocean, a legjobb húszban pedig találunk még egy BMW-t az i7-es személyében a 13. helyen, de a Dacia Bigster is bekerült a válogatásba a 16. helyen. Némi meglepetésre a nemrégiben bemutatott Ferrari Purosangue is feltűnik a listán a 14. helyen, összességében pedig elmondható, hogy a német és a japán autók bizonyultak a legnépszerűbbnek, a számtalan SUV pedig jól mutatja, hogy mire van manapság kereslet az újautó-piacon.
A világ legkeresettebb autói (Forrás: Auto Trader/Google)
Helyezés Modell Átlagos havi keresések száma
1. BMW X1 1,349,500
2. Honda Civic Type R 746,930
3. Toyota Corolla Cross 728,840
4. BMW Z4 567,980
5. Nissan X-Trail 521,310
6. BMW M2 491,080
7. BMW 7-es széria 254,300
8. Mazda CX 60 214,630
9. Peugeot 408 210,230
10. Polestar 3 201,510
11. Fisker Ocean 201,450
12. Renault Austral 177,730
13. BMW i7 176,580
14. Ferrari Purosangue 168,240
15. Maserati GranTurismo 148,450
16. Dacia Bigster 116,620
17. Volkswagen Amarok 116,380
18. Renault 5 114,520
19. Kia EV6 GT 110,370
20. Honda CR V Hybrid 102,670

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?