Ezer lóerőhöz közeledik az újratöltött Väth V63

Väth V63 Supercharged II: 750 lóerő, 350 km/h

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jól mutatja a tuningcég elszántságát a C63 AMG-vel kapcsolatban a 400 km/h-ig skálázott sebességmérő: kis híján kiviszi.


A tavalyi év folyamán mutatta be a Mercedes C63 AMG Coupe Black Series változatát a Mercedes: az alapmodell 457 lóereje helyett itt 517-et tol ki magából a 6,2 literes V8-as, és a futóműbeállításokat is sokkal keményebbre vették, mint a sima kupén. Erre tromfolt rá a V63 Supercharged modellel év vége fele a Väth tuningcég, akik kompresszorral, intercoolerrel és új elektronikával 680 lóerőre húzták a csúcsteljesítményt, 4 másodpercre a gyorsulást és 335 km/h-ra a végsebességet. A német tuningmesterek most még egy lapáttal rádobtak korábbi alkotásukra, módosították a töltőlevegő-hűtőrendszert, megint újraprogramozták az elektronikát és lecserélték a kipufogórendszert, az egész átalakításért pedig 38 500 eurót kérnek.
Hirdetés
Nem semmi a portéka, mivel a második generációs V63 Supercharged teljesítménye már 756 LE, nyomatéka 800 Nm, 3,6 másodperc lett a 0-100 km/h-s gyorsulás és 350 km/h-ra nőtt a végsebesség, amit a 400 km/h-ig skálázott új sebességmérővel is igyekeznek kiemelni. További opciókat is kínálnak a C63 AMG-hez, például állítható magasságú és keménységű futóművet, erősebb, 405 mm-es tárcsákkal dolgozó fékrendszert és 20 colos felniket elöl 255/30, hátul 295/25-ös gumikkal.
Az autó orrán befeketítik a hűtőrácsot, eltüntetik a Mercedes-csillagot, a bőrbevonatú kormánykereket pedig karbon vagy fabetéttel díszítik. Ismét született egy nagyon fontos tuningautó, amiben igazán sokan örömüket lelhetik majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?