Ezt a mentőautót nem fogják széthajtani, csak érjen is célba!

Csak elektromos modellekkel jelentkezik a Mercedes-Benz az egyik legnagyobb mentőautó-kiállításon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két év után ismét megrendezésre kerül a RETTmobil, ahol a Mercedes-Benz többek között egy eSprinterből kialakított mentőautót mutat be.

A koronavírus nem csupán a hagyományos autókiállításokat vette el tőlünk (egyeseket átmenetileg, másokat talán örökre), hanem bizony pont azt az eseményt is, amelyre éppen az egészségügynek van a legnagyobb szüksége. Németországban, Fuldában ugyanis évente megrendezték az egyik legnagyobb nemzetközi mentős szakmai kiállítást, a RETTmobilt, de szerencsére idén visszatér az esemény. Május 13-áig a legújabb érdekességeket és innovációkat mutatják be a mentőautókat és egyéb, mentési feladatokra kialakított járműveket gyártó cégek. Az esemény 2001-es indulása óta a Mercedes-Benz mindig is aktív résztvevő volt, most is 340 négyzetméteren tárják az érdeklődők elé az emberek mentésére szolgáló haszongépjárműveiket. Idén újdonság a csillagos márkától, hogy az összes kiállított járművük kizárólag elektromos meghajtású. Ezzel szeretnék demonstrálni, hogy ebben a szakmában is helytállnak a zéró emissziós autók. Az emberek mentésekor egy mentőautóval szemben támasztott legfontosabb követelmények a megbízhatóság, a pontosság és az elhivatottság - az utolsó tulajdonság az autóban dolgozókon múlik, de az első kettőt a Mercedes-Benz szavatolja. Az eSprinteren alapuló mentőautójukban például az akkumulátort úgy helyezték el, hogy a sérültet szállító teret ne csökkentse, és az összes mentős berendezés a biztonság kedvéért külön áramforrásról működik, tehát akár akkor is működhet, ha a fő akkumulátor lemerült és a jármű nem tud továbbmenni. Persze nem ez a cél, egy menetképtelen mentőautó nem túl nagy segítség, de mivel 10%-ról 80%-ra 20 perc alatt is feltölthető, ez talán ritkán fordulna elő, ha a kórháznál/mentőállomáson két mentés között konnektorra, pontosabban nagyobb teljesítményű töltőre van csatlakoztatva. Emellett fontos megjegyezni azt is, hogy a megengedett össztömege a nagy akkumulátorral sem haladja meg a 3,5 tonnát, így B-kategóriás jogosítvánnyal is vezethető.
Hirdetés
Az eSprinter mellett egy eVito Tourert és egy EQC-t is kiállít a Mercedes-Benz, mindhárom modellt felszerelték a szükséges megkülönböztető jelzésekkel, matricákkal, LED-es fényhidakkal, és persze az elengedhetetlen orvosi berendezésekkel. Mindemellett - a korábbi RETTmobilos megjelenéseikhez hasonlóan - idén is a környezetvédelemre fókuszál a Mercedes-Benz, és nem csak a villanyhajtással: a könnyű anyagok használatával a hatékony energiafelhasználást, az újrahasznosított és újrahasznosítható komponensekkel pedig a hulladékkeletkezés megelőzését, illetve a nyersanyagok védelmét támogatják. Ezek persze egyelőre csak bemutató darabok, de egy kellően elkötelezett egészségügyi rendszer akár meg is rendelheti ezeket az autókat - feltéve persze, hogy bíznak abban, hogy az aksi tényleg bírja a mindennapos munkát. Ha ugyanis emberéletről van szó, inkább nem érdemes kockáztatni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?