Ezt a Porschét nyerheted meg az AMTS-en!

Porsche Boxster tulajdonosként térhetsz haza az AMTS-ről!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkészült a 2020-as Automobil és Tuning Show nyereményautója. Minden eddiginél exkluzívabb autóval lepték meg a közönséget, Porschét nyerhet egy szerencsés látogató.


15 éves idén az AMTS, hazánk legismertebb autós rendezvénye, mely évről évre frissebb és frissebb különlegességeket tartogat. Ahogy az elmúlt években, idén is talán a legizgalmasabb pontja a kiállításnak az, hogy ki viszi majd haza a nyereményautót, mert egy szerencsés látogató idén is egy tuningautó tulajdonosaként térhet majd haza. A nyeremény pedig minden eddiginél exkluzívabb, ugyanis egy Porsche Boxster kulcsa kerülhet valakinek a zsebébe. A 2002-es első szériás német roadster persze nem maradhatott gyári, egyedi tuningot kapott, amit mindössze négy nap alatt végeztek el rajta a fővárosi WestEnd City Center pláza kellős közepén.
Hirdetés

Az autó életkorát tekintve nem fiatal, ám a formák és a technika lényegében örökzöld modellt alkot. A legendás gyártó népszerű kétülésese még ma is kívánatos, az átalakításokkal pedig fiatalítottak is rajta, amennyit lehetett. Egyedi body kittel szerelték, amit a GT2-es Porschék stílusát idézik, valamint egyedi dekort is kapott, ahogy már pár éve, úgy idén sem fényezés, hanem minőségi fóliázás formájában. Kicserélték a fényszóróit és a hátsó lámpáit, friss fejlesztésű Momo felniket és Toyo abroncsokat kapott, 3 centit ültettek a futóművén, luggatott és hűtött féktárcsákat kapott, valamint futómű felújítást.
A középmotoros német roadster egyedi utastér kárpitozását a Bara Kárpit végezte. A varrás egyedi minta alapján született, a bőr színét pedig úgy választották, hogy a napon nyitott tetővel hagyva se melegedhessen fel túlzottan. Az utastér fiatalítása érdekében a modellre jellemző, rendszerint kopott beltéri elemeket újrafényezték, a gyári hifi rendszert pedig egy a jobb oldali lábtérbe helyezett mélynyomóval, valamint egy erősítővel és egy új fejegységgel dobták fel. Érdekesség a külső dekor kapcsán, hogy az aktív hátsó légterelő belső felére került egy AMTS logo, ami csak nyitott állapotában látszik. A nyereményautóhoz jutni egészen egyszerű, persze, vélhetően idén is több mint 60 000 látogatóval kell megküzdenie annak, aki a Boxster kulcsait szeretné. Nincs más dolga, mint a belépőjegyével regisztrálni a G pavilonban, kitölteni egy pár kérdésből álló szelvényt, majd bedobni egy urnába és nem elhagynia a lepecsételt belépőjét. Az autó sorsolására a zárónapon, március 22-én kerül sor az AMTS keretein belül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?