Ezt még nem tiltja a szmogriadó! BMW 520d ötévesen

Használtteszt: BMW 520d, 2014

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megfizethető prémiumautót keresel? Az ötös BMW-t aligha kerülheted el. Már 3 éve fut a G30-as széria, de a piacot még sokkal inkább érinti a 2010-2017 között gyártott F10.

Legyen szó bármilyen autóról, 5-6 éves korára árának jellemzően felét elveszíti. Vannak olyanok, amelyek akár kétharmadukat, vagy akár többet is. A prémiumautók jellemzően ilyenek. Ezt tekinthetjük előnynek is, hiszen többek számára válnak megfizethetővé. Az F10-es 5-ös BMW-ből 2011-ben a szövetkárpitos 520d tesztautó is több mint 16 millió forintos tétel volt. Már az is nagyon kényeztető modellnek bizonyult, 2014-ben, a sorozat frissítésekor ráadásul sok más mellett adaptív LED fényszóró is érkezett az ötös kínálatába. (A frissített modellt leginkább az első sárvédőkről a visszapillantókba költözött irányjelzőkről tudjuk felismerni). Most egy ilyen, már frissített, ráadásul az adaptív LED fényszóróval is felszerelt használt példányhoz volt szerencsénk.
Hirdetés
Megdöbbentően keveset futott, éves átlagban nagyjából 10 ezer kilométer került bele, ráadásul jó hír, hogy jellemzően az is autópályán. A konfiguráció érdekes és gazdag. Az itt már Euro6 normás, azaz a szmogriadó riasztási fokozatában sem tiltott 20d-hez (ami a frissítés után már nem az alap volt, hiszen alá érkezett a 18d, ez pedig már 190 lóerővel futott tovább) nem csupán a 8 fokozatú automata váltót, hanem a kormány mögül kapcsolhatóságot is megrendelték, maga a kormánykerék sem az alap, hanem az M Sport, három küllővel, meglehetősen jó fogással és persze ennyi kilométerrel még kopás nélkül, bár már némi fényesedéssel. Kívülről is megvan az M Sport csomag és a 20d esetén természetesen a "modellmegjelölés nélkül" opciót sem hagyta ki az első tulaj. Az autónak vannak egyértelmű előnyei: a dízelekhez mérten nagyon szerény, 5,5 évesen 56 ezer kilométeres futás mellett óriási piros pont jár a motornak, ami kapcsán persze nagyjából mindenki tudja, hogy voltak kigyulladási problémák, de azt is, hogy annak kapcsán visszahívási kampány is. Bár a most futó G30-as széria hatalmas előrelépést hozott a 20d-nél zajkomfort szempontjából, ebbe az autóba ülve is meglepett, hogy mennyire kulturált járású. A kettős megfúvású és változó geometriájú turbós gázolajos a 8 fokozatú váltóval tökéletesen működik együtt, a stop-start is érezhetően gyorsabb annál, mint amit egy használt autótól elvárunk. A felszereltség érdekes, megvan az adaptív LED fényszóró, valamint a head-up display is, a tempomat viszont hagyományos, nem távolságtartós és a kulcs nélküli indítás mellé a szenzoros ajtónyitást sem rendelték meg. Az ülések bőrkárpitosak, elektromos mozgatásúak, a sofőrnél memóriával. A kényelem a sportülésekkel is elsőrangú, a sofőrt táblafelismerő és a head-up display-t is kiszolgáló gyári navigáció is segíti. Nem csak az M Sport belső és a külső optikai csomag van meg, a futómű is a sportverziós, a 17 colos téli kerekekkel azonban elég jó a komfort, meg persze a kanyarstabilitás is. A 4,9 méteres, 2,97 méteres tengelytávon nyújtózó, elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink (leginkább alumíniumból építkező) futóműves ötös a maga korában nagyjából kategóriabajnok volt, ma is elég jó. Pláne az, hogy ez az autó még valóban újszerű élményt ad, ami az ötéves korosztályban már messze nem szokott egyértelmű lenni. Egy ötéves dízel ugyanis jellemzően alsó hangon 150 ezer kilométer felett jár, hiszen dízelt hosszú távokra érdemes venni. Általánosítani persze fölösleges, lehet úgy is hosszú távokat menni, hogy az kevés évenkénti kilométerszámot jelent. Az igazán nagy úr ugyanis az az ember, aki a hétköznapjaiban nem kell autóba üljön, a hétköznapi ingázás ugyanis kevéssé nevezhető élménynek, sokkal jobb egy-egy hétvégi, hosszabb kiruccanás, persze a technikának is. Ezt az autót az elmúlt 3 évben nagyjából így, tehát nem sokat használták, persze előtte sem sokat, mert első 2,5 évében is mindössze 30 ezer kilométert futott. Hogy miként? Senki nem fogja tudni, ugyanis - ahogyan a legtöbb hazánkban futó 5-ös BMW - ez is egy használtan behozott. CarVertical adatlapját lekérve az is nyilvánvaló, hogy voltak már sérülései. Ezen viszont kevéssé kell fennakadni, ha ismerjük a prémiumautók szervizköltségeit, az 1500-3000 eurós tételek ugyanúgy nem tűnnek komoly kárnak, ahogyan már itthon, a jelenlegi (első hazai) tulajnál történt, 210-220 ezer forintos lökhárítósérülés, ami valójában egy combosabb meghúzás volt. Biztosítós és értékbecslői nyelven "értékcsökkentő" tényező a korábbi sérülés, ahogyan a külföldi forgalomba helyezés is. Valójában viszont utóbbi meglehetősen gazdag ellátmányt jelent és azt, hogy legalább az első éveiben nem a hazai, jónak kevéssé nevezhető utakon ment az autó, a sérülések kapcsán pedig elmondható, kevéssé lesz fájó, amikor ismét "külső behatás" éri. Ha megnézzük a Használtautót, a szerény futású 520d bár ritka, nem egyedi jelenség, több is van belőle hasonló korral, hasonló paraméterekkel. Ez közülük is a többre tartottak közé tartozik a 7,99 millió forintos árával, de az persze igaz, hogy

M Sport ilyen futással, ilyen ellátmánnyal nincs másik olcsóbban.

Aki szeret vezetni, egyben szeretne egy takarékos, de kellő erőtartalékkal bíró dízelt, jó helyen kopogtat. A 2,0 literes dízel 190 lóerejénél és 400 Nm nyomatékánál nem nagyon kell több. A 7,3 másodperces 100-as sprintnél és a 233 km/órás végsebességnél talán csak az nagyobb szó, hogy a 130 km/órás autópályás tempó "nyolcadikban" 2000/perces főtengelyfordulattal, szinte némán és 5 liter körüli fogyasztással futható. Persze amíg az autópályára kiérünk, inkább 7-8 literes átlag adódik, városban. Országúton pedig be lehet vinni 5 liter alá is a 20d étvágyát - miközben a külvilágnak, de még csak az utasuknak sem azt mutatjuk, hogy egy spórolós autóban ülünk. A használt ötös persze nem lesz spórolós, ha kell egy szett abroncs, ami ráadásul defekttűrő, akár a téli 17, akár a nyári 18 colos felnikre (utóbbiak duplaküllős M Sportok), az bizony ugyanúgy szemmel jól látható összeg lesz, ahogyan az autó vételára is az. Persze tudom, ennek az autónak sokak szemében van megjelenése, számukra pedig nem az az elsődleges impulzus, hogy egy 5-6 éves 20d még mindig tetemes összeg, hanem az, hogy újkori áruk harmada körül megkaphatják. Vásárláskor természetesen nem csak az árra, az autó állapotára is érdemes figyelniük, ugyanis ha valamit javítani vagy cserélni kell, az nem lesz olcsó. Ez a példány a röpke próba - és amennyit tudok róla, előélete - alapján is korrektnek tűnt, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy használt autó mindig tartalmaz rizikót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2020.02.29. at 17:56
      Permalink

      Jaj, most mit vagy úgy oda? Hibátlanok az illesztések és beleköthetetlen az anyaghasználat. A prémiumság magasiskolája. Amúgy meg Zöldike és Shadowbull is megaszondta, hogy csak egy kis százalék gyulladt ki, úgyhogy szőnyeg alá söpörhető az ügy. A lényeg, hogy a Müllwerke nevén nem eshet csorba 😀

  • 2020.03.01. at 09:49
    Permalink

    Ez egy nagyon jó ár/érték arányú autó, mert jelentős az árcsökkenés az új árához képest, viszont BMW és dízel létére nagyon keveset futott. Aki BMW-t vesz azzal is kell számolnia, hogy minden szerviz erősen zsebbenyúlós lesz, de a prémiumnál már csak így van. Ha én ilyenben gondolkodnék biztosan kombit vennék, de aki a sedant szereti jól járhat vele. Az is szembeötlő, hogy milyen gyorsan fejlődik a digitális technika. Ebben a pár éves luxusautóban még analóg műszerfal van, ma már egy kis kategóriás kommersz márkában is olcsón elérhető a digitális, mint ahogy valamennyi vezetést segítő technika is. Sőt szerintem a mai új autó már le is körözi a pár éves prémium kategóriát, mert ebben valószínűleg nincs Android Autó és/vagy Apple Car. Ez persze nem gond, de ezt is figyelembe kell venni vásárláskor.

  • 2020.03.03. at 14:20
    Permalink

    Ha ebben az autóban valóban ennyi km van, akkor azt mondom kb 100-120, akár 150e km-t is bele lehet gurítani komolyabb meghibásodás, vagy költséges szerviz nélkül. Ebben a konstrukcióban, látva, hogy mennyit zuhant az ára, azt mondom jó vétel lehet. A kérdés számomra mindig az, hogy valós e a km, mert mint tudjuk, hivatalos szerviz ide, vagy oda, de lehet mahinálni a rendszeren.

Vélemény, hozzászólás?