Ezt tudja a bóják között a hozzánk is érkező új kínai SUV!

A Jaecoo 7 magabiztosan teljesítette a jávorszarvastesztet!

Hamarosan Magyarországra is megérkezik a Jaecoo 7-es SUV, Spanyolországban viszont már az utakon a kínai újdonság, a km77 csapata pedig meg is nézte mire képes. Íme a videó!

(fotó: km77)
A Chery rövid időn belül két márkával is megérkezik Magyarországra. Az egyik az Omoda, amelynek első európai típusát, az 5-öst már mi is teszteltük, míg a másik a Jaecoo. Utóbbi a tehetősebb vásárlói réteget célozza, az első nálunk is kapható típusuk pedig a 7-es lesz, amely egy méretes SUV-ot takar. Ahogyan az Omoda, úgy a Jaecoo is hamarabb ért Spanyolországba, így a km77 csapat már le is tudta tesztelni. A szlalompályán nem tudott meglepetést okozni, hiszen 26,1 másodperc alatt ért körbe, ezzel többek között a Range Roverrel futott azonos időt. A jávorszarvasteszten viszont meggyőzően teljesített: már az első próbálkozásnál (amelynél a sofőr még nem ismeri az autó reakcióját) 78 km/órás bemeneti tempóval bójadöntés nélkül végrehajtotta a manővert. Végül a legjobb kísérletnél 79 km/órával szelte át az első bójasort, így a 7-es sikeresen vizsgázott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?