Ezt tudja az Amazon-vezér 7 millió forintos platósa!

A pickupból nem csak az érintőképernyőt, az elektromos ablakemelőket is kispórolták

Az olcsó pickup egy kis amerikai gyártó terméke, amelyet többek között az Amazon tulajdonosa is támogat. A Truck névre keresztelt pickup a kedvező ára mellett a testre szabhatóságával igyekszik kitűnni.

A Slate márka viszonylag keveseknek cseng ismerősen, persze mindez nem véletlen. Egy pici, amerikai gyártóról van szó, amelynek a Truck lesz az első terméke. A platós komoly fegyverténye, hogy mindössze 7,1 millió forintnak megfelelő dollárról indul az ára. Ezért a klasszikus pickup felépítést kapja a vásárló, persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Egyesült Államok újautó-piacán a legkisebbet - mindössze 4,43 méter hosszú. Ami az utasteret illeti, ott sem vitték túlzásba a felszereltséget. A kormány mögött egy apró digitális műszeregység található, viszont az érintőképernyőt egy az egyben kihagyták. Helyette egy telefontartó kapott helyet. A közlemény szerint a Slate dolgozik egy applikáción, amely a multimédiát hivatott kiváltani. Bár a tablet mellőzése különleges, messze nem egyedi, több Európában is kapható modell alapkivitele enélkül rendelhető. Ami viszont már tényleg komoly visszalépés, az az elektromos ablakemelők hiánya. Helyette a klasszikus tekerős megoldással engedhetőek le az üvegek. Ami a hajtásláncot illeti, a Slate Truck tisztán elektromosként lesz elérhető az Egyesült Államokban. Minden esetben hátsókerék-meghajtással, amelyet egy 201 lóerős villanymotor biztosít. A belépő szinten 52,7 kilowattórás akkumulátor kerül bele, amely 242 kilométeres hatótávot ígér, a nagyobb, 84,3 kilowattórás pakk pedig 386 kilométert tudhat. A töltés legfeljebb 120 kilowattal történhet, ilyen oszlopokon nagyjából 30 perc alatt pumpálható fel az aksi 20-ról 80 százalékra. A Slate tájékoztatása szerint a gyártás 2026-ban kezdődik az Egyesült Államokban, Indianapolisban, viszont már most "foglalózhatnak" az amerikaiak nagyjából 18 ezer forintért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?