Ezúttal a Lacoste-tal csinált autót a Citroën

Újabb divatautó a Citroëntől

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Hermés cég egy öreg Kacsát öltöztetett fel, a Párizsi Autószalonon a Lacoste saját tanulmányt kap a Citroëntől.


A Citroën 2CV by Hermés nagy feltűnést keltett a legutóbbi Párizsi Autószalonon, a francia divatcég emberei meglepően jó ízléssel borították be bőrrel a minimalista veteránt. A Lacoste cég tervezőinek ennél egyszerűbb dolga volt, hiszen nem egy meglévő autót kellett átalakítaniuk, hanem építettek egyet az elképzeléseiknek megfelelően. A Citroën Lacoste tanulmány olyan jármű, amely a szabadidő aktív eltöltését szolgálja, lehetőleg jó idő esetén, hiszen az utasokat alig védi valami az időjárás viszontagságaitól. Ilyen autóval már vannak tapasztalatai a Citroënnek, emlékezzünk csak a Méharira.

A Lacoste tanulmány nagy hasmagassága miatt földúton is egészen jól boldogul, a karosszéria megfelelő merevségéről az utastér felett végigfutó merevítés gondoskodik. Erre függesztették fel az első ülőpad fejtámláit, és ez az, ami miatt lényegében semmilyen sporteszközt nem lehet az autóval szállítani, hiszen azokat sehová nem lehet rögzíteni. Ha esni kezd az eső, felfújható féltetők bújnak elő a merevítésből, igaz ekkor is csak az egyenesen felülről érkező csapadék ellen kapnak védelmet az utasok. Az elöl ülők beszállását az oldalfal folytonossági hiánya könnyíti meg, a második sorban utazóknak azonban le kell küzdeniük a magas övvonalat.

A mindössze 3,45 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,52 méter magas szabadidő-autó mozgatását a PSA konszern új fejlesztésű, háromhengeres turbómotorjára bízták. Ez az erőforrás valamikor a jövő év folyamán mutatkozik be a Citroën és Peugeot kisautókban, lökettérfogata és teljesítménye egyelőre még nem ismert, de az igen, hogy szívó-, illetve turbó változatban is készül majd, és 1,4 literes lökettérfogatig bezárólag fogja váltani a jelenlegi négyhengeres motorokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?