Ezzel te is visszamennél a jövőbe

Időgépet építettek egy VW buszból, de csak szolidan

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mind tudjuk, időgépet építeni stílusosan DeLoreanből kell. Már ha valóban az a cél, ami a filmben volt, ha csak egy kis hangulatkeltés és az a cél, hogy a haverok is jöhessenek, akkor ez a jó megoldás.


Dokinak és Martynak kicsit több mint két éve kellett volna megérkeznie, de nem jöttek, mondjuk repülő autók sincsenek, szóval ugrott a sztori. Pedig rengeteg partit is szerveztek az adott időpontra 2015. október 21-én - aznap még Budapesten is vetítette az első részt a Corvin mozi - de nem jöttek el. Persze, az időgép nem létezik, így próbálkozni sem fontos, ám a hangulat és a fanatizmus kedvéért lehet alkotni érdekes dolgokat. Mint például ezt a T1-es Volkswagen kisbuszt, amit a Nashville - Velocity Motorcars épített, ahol igazi Vissza a jövőbe fanatikusok dolgoznak.
Hirdetés

Amit alkottak, csak akkor lehetett volna klasszabb, ha a T2-esből építik, hiszen az volt a másik főszereplője az első résznek. Így viszont jóval értékesebb és érdekesebb, a T1-esnek ráadásul nagyon jól áll a DeLoreanre hajazó matt ezüst fényezés, és a sirályszárnyas ajtópár. Naná, hogy meglépték, hisz ezek nélkül csak egy szürke T1 lenne. Bent már kicsit diszkósabb a hangulat a narancs kárpit miatt, hátul forgatható fotelt, ággyá alakítható kanapét és egy jókora tévét találunk. Elöl pedig ott az időállító replikája, ami az időgépben is volt, az első ülések mögött pedig természetesen a fluxuskondenzátor replikája figyelmeztet, hogy ne nézzünk bele a fényébe. Eladó a tuningolt kisbusz, ám az idő pénz és a T1 alapból is drága, így a hirdetésben szereplő ár több mint 24 millió forintnak felel meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?