F-betűs is lehet jó? Fiat Stilo használtteszt

Fiat Stilo 1.4 16V, 2005 - használtteszt másodjára is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közel három évvel és közel harmincezer kilométerrel korábban már írtunk pont erről a Fiat Stilóról. Most ismét megtesszük, s kiderül, vajon jó autó-e az F-betűs Fiat Stilo.

Mintegy 2,5 évvel ezelőtt szerepelt nálunk ugyanezen Fiat Stilo. Kollégánk autója, amit naponta látunk, s tudjuk, hogy nem annyira rossz autó, mint azt sokan gondolják. Pedig F-betűs (ugye ismert a rosszmájú, s általunk egyáltalán nem osztott teória, mely szerint francia, Fiat és Ford egyaránt tiltólistás). Ráadásul a Stilo elektronikákkal, extrákkal, azaz hibalehetőségekkel telített. Amikor 2011-ben szerepelt használttesztünkben, akkor még 90 ezer kilométer sem volt benne, ma pedig már 125 ezer közelében jár a számlálója. Nem volt esemény nélküli az azóta eltelt idő, de tragédiákra azért nem kell számítani.
Hirdetés

Hogy mi történt vele első 6 évében, az korábbi cikkünkből is kiolvasható, ott megtekinthető, hogy miként mutat 17 colos gyári alufelnijein, de azért természetesen jelen cikkünkben is szerepeltetünk egy akkori képet, s össze is foglaljuk a korábbi eseményeket: 60 ezer kilométernél vezérműszíj, 70 ezernél négy féktárcsa, 85-nél hátsó lengéscsillapítók és első gömbcsuklók, valamint stabilizátorok cseréje. Soknak tűnhet, de a Fiathoz szerencsére filléresek az alkatrészek, ezért aztán az sem volt fájó, hogy a második vezérműszíj-cserénél vízpumpából is kellett új, valamint az sem, hogy a kipufogó leömlő utáni flexibilis csövéből is cserélni kellett már 100 ezer kilométeres futás alatt.
Ami kicsit meglepetés volt, az a 100 ezer kilométer után csapágyassá lett, búgásba kezdett váltó. Tulajdonosát riogatták 150 ezer forintos javítással is, de végül baráti szerelővel és diszkont alkatrészekkel 50 ezer forint alatt maradt a projekt. Persze ki kellett venni a váltót, azt szét kellett bontatni, s abban két csapágyat ki kellett cserélni. A diagnózis szerint ugyanis csak azok mentek szét. A gyakori hidegüzem és a városi csoszogás itt bosszulta meg magát. Ha már szét volt bontva az autó, a kuplungtárcsát is érdemes volt újra váltani, a korábban kemény tengelykapcsoló egészen puha lett. Ezt követően már csak egy hiba, a hűtő szivárgása okozott gondot. Cserés lett utóbbi is, ami 9 éves autónál nem egyedülálló jelenség.
Amitől azonban mindenki fél, a millió elektromos kütyü, a kétzónás automata klíma, a kormányról vezérelhető (amúgy gyári mélynyomós, nem is rossz, MP3-as CD-ket is olvasó) hifi, az elektromos ablak és tükör, a gyári tolatóradar, valamint a távirányítós központi zár hibátlanul dolgozik. Az ellátmány bőségességét jelzi, hogy légzsákból nem csak első és oldalsó, hanem függöny is van. Gyerekülés Isofix csatlakozóval is rögzíthető, babahordozó előre is tehető, hiszen az utasoldali légzsák kiiktatható. A csomagtér abszolút értékben egészen nagy, 305 literes, amivel mondjuk a kategória átlagától elmarad kevéssel, ám aljában még szükségpótkereket is adó, és osztott ülésdöntéssel viszonylag egyszerűen és síkpadlósan bővíthető.
Az utastér állapota az elmúlt bő 25 ezer kilométer és 2,5 év alatt nemigen változott, akkor is kicsit kopott volt a sofőr ajtókárpitja, ma is az. Viszont millió olyan apróság van, amit egy 2001-ben megjelent autótól messze nem is várnánk. Indításkor például hosszas ellenőrzőlistán megy végig a központi elektronika. Megtudjuk a műszerek közötti egérmoziról, hogy kiégett az egyik rendszámtábla-világító izzó, meg időnként azt is, hogy valamelyik ülés alatti légzsákcsatlakozó szétcsúszott. A rutinosabb stilósok simán összehegesztik a kábelt, annyira típushiba a jelenség. Szerencsére annyira egyszerűen is orvosolható. Miként az elektronikák garmadája, az is meglepetés, hogy az 1.4-es benzinmotorhoz 6 sebességes váltó csatlakozik. A 95 lóerős gép karakterisztikáját ezen autónál utólagos chiptuning javítja. Ennek megfelelően egészen jól terhelhető alacsony fordulaton is, így városban is nyugodtan kapcsolható a negyedik fokozat. Autópályán a 130 km/órás tempó hatodikban 3250 1/perc, azaz alacsony fordulattal futható. A motor szinte mindig csendes, a már 9-10 éves autók körében a többi menetzaj sem jelentős, a gördülés a 16 colos (195/60 R16-os) téli gumikkal nagyságrendekkel csendesebb, mint az alufelnis 215/45 R17-esekkel, s a rugózási komfort is sokkalta jobb így. Hogy kanyarban nem annyira stabil a kocsi, s nem is mutat olyan jól? Igaz.
A hosszúra áttételezett váltó a fogyasztásnak is jót tesz. A sokéves átlag 7 literes étvágyat mutat, országúton nem komoly trükk 5 liter alatti értéket elérni. A tulajdonos rekordja 4,2 l/100 km volt, de akkor kifejezetten a spórolás volt a cél. Az volt a cél az autó vásárlásakor, illetve választásakor is: a Stilo olcsóbb, mint a hasonló korú és ellátmányú modellek. Ez a példány például alig több mint egymillió forintért eladó, ami törésmentes múltjához, karbantartottságához és bőséges (a gyári extrákon túl külön felnin lévő téli gumis) ellátmányához mérten valóban kedvező. Az eddigi tapasztalatok szerint ráadásul az olcsó autó olcsón fenntarthatónak, takarékosnak is ígérkezett. Persze vannak nyűgjei, fényszóróizzót nem jó benne cserélni (szerencsére nem is kell sokszor), tükrei parányiak, viszont a konkurensekhez mérten bőven kapunk annyi árelőnyt, hogy ezen hibák ne csak megszokhatóak, elnézhetőek is legyenek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Piacra mentem gyalog.Találkoztam egy ismerőssel,kinek a Peugeot 206-osát vezessem fel a háza elé,5000Ft ot adna érte.
    Felvittem,átnyújtotta az 5000Ft-ot és én visszadtam és mondtam hívjon meg egy kávéra.Meghívott.Teherautó nehéz kuplung,ahogy harmadikban a part előtt megtorpant és 2-esben is alig ment felstb.Nekem megért ennyi tapasztalatot a Stilom után.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Volt 1,6-os Stilom, meg voltam vele elégedve, csak azt nem értem, hogy az 1,6-osba miért nem tudtak 6 sebességes váltót tenni, mint az 1,2 és 1,4-be? Autópályás fogyasztás nem volt túl barátságos emiatt, mivel 130-nál 4000-et fordult. Ezt tudom egyetlen negatívumként felróni neki.
    Egyébként volt Puntó, 1,1 Brava 1,2 és seicento 0,9 a birtokomba és egyikkel sem volt problémám.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Peugeot 306 2.0 kombi szívódízel. 2000-es évjárat, 100.000 Km-rel került hozzánk. Most közel 400.000 van benne. Kopó-forgó alkatrészeken kívül semmit sem kellett még cserélni, soha nem állt meg. Fogyasztása 5,5-6 liter használattól függően. Rozsda nincs! Elektromos hiba egy önindító felújításon kívül (280.000 km) nem volt. Mindezt úgy hogy melósautóként napi használatban van, sokszor megpakolva. Eleven, élő cáfolata a francia autókkal kapcsolatos előítéleteknek. Ha jól olvasom nem kelltt vele sokkal többet foglalkozni mint ezzel a Stiloval 100.000 Km alatt.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Nem,csak a computer csalhat 😉 Nekünk meg 270ezernél kellett csak cserélni a “hírhedt” kettőstömegű lendkereket. Pedig nem 80LE-s kocsiról van szó,kicsit több igénybevételről 😉

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Nem a 70.000 km a megdöbbentő, hanem hogy 208.000 után is gyári a kuplung és nem autópályázik 🙂 anúgy meg bérautókat nem kímélik, köztük a kuplungot sem 😉
    Miért szerinted ha ennyit ír ki a computer akkor 10 litert eszik vagy mi? 😀
    A motor felépítése meg uaz.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    És ez a fogyasztás milyen használat mellett jött ki? Csak város,hosszútáv,1-4 ember,megpakolva,üresen,70/130al? Számolt a fogyasztás vagy a computer szerint kijelzett? Ha első évében 70ezret beletettek,akkor valószínűleg hosszútávon volt,így nem megdöbbentő,h gyári a kuplung.
    Amúgy meg ez,hogy ugyanaz a motor,csak kisebb és más váltó…naaaa 😉 🙂

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Punto 2005 1.2 16v a családban, olyan mint ez a moci. Igaz csak 5 sebességes váltó, de:

    – 208.000 km van benne jelenleg, fogyasztás így is megdöbbentő (4.9-5.4)
    – gyári kuplungtárcsa, pedig első tulajnál bérautó volt egy évig 70.000km-ig (utána vettük meg)
    – gyári lengéscsillapítók, sosem trükközünk műszakin, átmegy.
    – olajcsere kb 15.000-ként, de volt hogy 18.000-t is futott, amikor mondtam már lecserélem
    – generátor gyári, önindító is csak azért le lecserélve, mert 1x nehezen indult és mint kiderült gyújtáselosztó volt ludas, de addig le lett cserélve, szerintem bírna még most is
    – váltóval sosem volt hiba, bár 1x lecseréltem a váltóolajat full synt-re 160.000 körül

    ami kap: Magnatec 10w-40 olaj, minőségű szűrők

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Min írtam, sógorom kocsija 10 éves és szétesőben van.Tavaly ősszel cseréltélték mindkét küszöböt, elképesztően rohadt, majdnem négyujjnyi rések voltak láthatók. Sajnálom szegényt, mert még mindíg fizeti a kordét!! Meg a javításokat. Szakértők, miért rohadt szét a Fiat?

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Pontosan az ilyen elvakult emberek miatt magas a VW-k ára. Mert az fószvágen,az jó,a francia-Fiat-Ford szar. Hát igen,gondolja a birkanép. Nekünk volt Fiatunk,Fordunk több is,egyikkel se volt semmi gond. Volt amelyik 400ezer km-t ment el nagy baj nélkül(csak a kettőstömegű lendkereket kellet EGYSZER cserélni),pedig az a hírhedt és rosszhírű 2.0 TDCI Ford motor volt,amit mindenki szapul… 😉

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    szerintem egész korrekt amit írsz, én legalábbis egyet bírok veled érteni, magam stilo jtd-t hajtok 215e van benne ,eddig hibamentes volt,de most viszont turbógondjaim lettek ,lehet,hogy azért is mert nagyot huztak anno a motron :), na mindegy, mentem sokat golf V. pdtdi-vel is, a futómű pl. tényleg ég és föld, és nem a fiat javára, az egész kocsi masszivabbnak, jobban megépitettnek tűnt, nem mintha a stilo annyira szar lenne,mert összességében viszonylag korrekt gépek, az utastér… , itt csak részben értek egyet, igaz,hogy a világos kárpitok a stiloban eléggé lerongyolódtak, de a golfban meg a fekete máz foszlik le marha rondán az ajtóbehúzóról meg a lámpakapcsolóról , szerintem a vw amennyivel jobb,kb.annyival drágább is,tehát kb.mindkettő korrektül volt beárazva

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Az első autóm egy Renault 9 -es volt, 85-ös évjárat, galvanizált karosszéria, semmi rohadás nem volt 25 éves koráig amikor eladtam! Kényelmes volt és semmi komolyabb probléma!
    Azért vettem meg, mert amikor autót akartam venni, még 96-ban, sokkal jobb vételnek bizonyult mint a VW!
    Abban az időben láttam annyi lepukkant fostalicska golfot csillagászati áron, hogy megutáltam. Azok már akkor is szarok voltak!

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    A kérdésedre a válasz marhára egyszerű. Addig amíg a tisztelt és nagyra értékelt piac a 3F szabályt követi és hangoztatja, nincs is miről beszélni. De hogy a konkurens weboldal legutóbbi cikkéből idézzek: “Sokat köszönhet a citroenes közösség a franciaautó-gyűlölőknek, akik egy kalap alá vesznek minden ottani gyártót és típust. Ennek köszönhetően minden francia autó ára a megszokott német-japán átlag alatt van, ott várják azokat, akik tudják mit, melyik évjáratból és milyen kivitelben lehet megvenni.” Bővebben: http://totalcar.hu/tesztek/2014/02/19/citroen_c5_hdi_hasznalt/

    A piac pontosan az ilyen okok miatt nem mérvadó számomra! Új korától kezdve 15 éve hajtok egy Renault-ot, tehát nekem vannak mérvadó tapasztalataim. Soha rosszabb autóm ne legyen, s az elkövetkező időben az utódja is tuti biztos hogy e márkából lesz majd. Hogy a te szavaiddal éljek, ha a hibalistát nézem, akkor messze a legjobb autó amiben ideáig ültem…!

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Igazatok van a Vw egy kalap szart ér …az olasz és francia márkák pedig az überfasza gépek ….deee vajon miért lehet az hogy egy 14 éves franci avagy egy olasz autókért gyakorlatilag egy zacskó szotyit kérnek a használt autó piacon ? Biztos a piac nem értékeli a jót és a szar németet tartja előnyben … csak is ez lehet az oka . Nem vitázok elfogultakkal én leírtam az igazat nem szeretem ezt az autót de ha hiba listát nézem messze a legjobb amiben idáig ültem …

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    [b]“vicces a 60.000km es vezérléscsere .. 120.000 nál azért cseréltem le”[/b]
    Elég baj az, ha 120.000 km-nél már vezérlést cseréltél. Legfeljebb a vezérlésnek az 5%-át, vagyis csupán a vezérműszíjat, meg esetleg 1-2 feszítőgörgőt. 🙂
    Használtam 6 évig Golf TDI-t, másfél évesen vettem 38.000 km-rel. Nem volt rossz autó, de igazán jó sem.
    Ha mérlegre teszem az eddigi 18 autómat, akkor ár érték arányban messze a Golf volt a legrosszabb.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    [i]“de amíg az ellenkezőjét nem tudod bizonyítani muszáj lesz elhinned”
    [/i]
    Ha már itt tartunk, te sem tudod bizonyítani az állításodat, de ebbe tényleg ne menjünk bele.

    [i]“De ennyi hibával garantáltan nem megy el egy olasz se francia kocsi mint amennyit a vw generált szinte semmit …”[/i]

    Na látod, erről beszélek… Kilométerekről lejön ez az állandó gőg és lenézése más márkáknak. És miből gondolod, hogy garantáltan nem megy el más ennyit, csak az agyonhypeolt Volkswagenek?
    Nálunk a családban mellesleg volt benzines Bravo, ami 300 ezernél lett eladva, és nem esett szét sem a motorja, sem a belseje.

    Ha 60 ezer kilométerenként nincs fél napod és pár ezer forintod hogy kicseréld a vezérlést, felőlem veheted a sokkal drágább, de tulajdonképpen a presztízsen kívül semmiben sem kiemelkedőbb VW-t. Mellesleg a Fiat is 60-nál ellenőrzést ír elő, ha még nem múlt el 5 éves a szíj.
    De amúgy hallottam én már jóval idő előtt szakadó Golf vezérműszíjról, ismerősi körben is…

    [i]
    “hibába olcsóbb egy konkurens márka 20-30% al ha a szervizben otthagyod a különbözet árát és még azon is izgulhatsz hogy használat közben mikor fog megállni valami a kocsin … “[/i]

    Ez az utolsó legkétségbeesettebb önigazolási kényszeretek, csak ott nem klappol, hogy VW szervizelése és alkatrészárai messze a legdrágábbak és mint minden tömeggyártó minden típusánál, itt is előfordulnak olyan problémás modellek, amiknél minden hajlamos elromlani és az embernek a gatyája is rámegy.

    Csak csendben jegyzem meg, hogy én 5 éve használok napi szinten egy 10 éves Puntót, és soha nem hagyott cserben, ellenben csak kisebb kopó alkatrészeket kellett cserélnem, nem rohad, nem esik szét, nem nyel be 5000 km-enként másfél liter olajat, mint pl. az újabb VW-k, és az egyik legolcsóbban fenntartható autó a kategóriájában.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Annyira nem vagyok Vw fan hogy nagyjából 5 napos korában árultam a kocsit … bár tudom hihetetlen stb… de nálam maradt nem azért mert megkedveltem . Véleményem szerint egy arrogáns beképzelt bunkók a szervizben főleg az értékesítők azt hiszik ő körülöttük forog a világ pont ezért nem megyek vissza a márkához nincs szükségem arra , hogy így viselkedjenek velem . Amit leírtam az igaz .. és nem legenda gondolod gyere el nézd meg a kocsit ha nem hiszed győződj meg róla … de amíg az ellenkezőjét nem tudod bizonyítani muszáj lesz elhinned .. nem a külföldről behozott 100.000 km re visszatekert közben meg jóval 300 felett járó kocsiról beszélünk hanem egy új kora óta rendszeresen karbantartott vigyázott autóról … ez különbség. De ennyi hibával garantáltan nem megy el egy olasz se francia kocsi mint amennyit a vw generált szinte semmit … vagy a belseje szétesik vagy a motor .. vicces a 60.000km es vezérléscsere .. 120.000 nál azért cseréltem le mert úgy gondoltam ekkor a futásnál illő egyébként 180.000 nál írta elő a szerviz … 120 nál csak ellenőrzés van a szervizkönyvben is stb… de értelmetlen lenne bizonygatnom bármit is neked hiszel amit akarsz nekem mind1 … csak van egy mondás olcsó húsnak híg a leve és ez igaz az autókra is … hibába olcsóbb egy konkurens márka 20-30% al ha a szervizben otthagyod a különbözet árát és még azon is izgulhatsz hogy használat közben mikor fog megállni valami a kocsin …

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Senki nem is gondolta az írásod és a szokásos panelek alapján, hogy VW-fan lennél… 🙂
    Már vártam az ügyeletes bezzegafócvágenest a legendáival és a szarfosfiatozásával.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Az lemaradt , hogy nem vagyok Vw fan sőt valamilyen szinten még az is elmondható , hogy nem favorizálom ezt a márkát … sőt a következő autóm sem Vw lesz de engem is meglepett mennyit bír ha odafigyelnek rá .

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    …”[b]Ez a Stilo csak azért nem egy kiforrott, innovatív és hibátlan autó, mert nem VW logó van az elején, és Golf felirat a hátulján. [/b] …”

    Vw logó hoz csak annyit , hogy az enyémben 270.000 km van minden gyári gyári soha nem volt futómű állításon mert nincs rá szükség a gumikon látszik hogy nem eszi nem húz semerre mindig Magyarországon a fasza kátyús utakon használtam kivéve nagyjából 5000 km et mikor Osztrákba ment a kocsi nagyjából 50-50% város közút aránya . Csak fékbetétet olajat és szűrőket valamint vezérlést cseréltek benne 2 szer bár 120 és 240 nél a tárcsafék még gyári benne !!!! 270.000 km nél gyári féktárcsa !!! igaz már van válla és nem érdemes szabályoztatni most cserélem a következő olajcserénél + 2 eső csapágy csere ” még nem lenne indokolt “mert picit hallatszik és szeretem a csendet a kocsiban mikor vezetek ha ezt egy Fiat kibírja …. Egyébként ha kitakarítom a kocsit egy takarító céggel profin belül és mondjuk visszatekerem az órát ” nincs szándékomban ezt megtenni ” 80.000 km re teljesen hihető a dolog a kormányon egy picit látszik a kopás nyom a pedálokon váltó szoknyán üléseken viszont semmi . Hasonlítsunk össze egy ekkora futásteljesítményű Fiat vagy Francia csoda belsőterét és hiba listáját meglátjuk a különbséget …

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Sógorom stílója 10 éves. Első futómű totál kész, hátsó lencs.eltörtek, küszöb szétrohadt, az alja mint a rozsdatemeő, egy éb alatt kétszer húztűk haza. Másfél év alatt 295 ezret fordított rá, most is szervízben van: a cél a motort életre kelteni. De mocskosul bánik az autójával, ez biztos.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Nekem is egy ilyen van, 5 ajtós 1.4-es. Sokadik autóm ,de ez vállt be legjobban. 96.000 van benne.Nagyon megbízható,kifejezetten takarékos,kényelmes autó. Nagyon jó a gyári hifi, digit klíma.És hihetetlen egy ekkora autótól a 6L alatti fogyasztás. Már 7-éve nálam van de eszemben sincs megválni tőle.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Magyarországon az a megbízható autó, amelyiknél még a karbantartásra sem kell költeni! Nekünk tökéletesen megfelelt az 1200-es zsiga, mert csak meg kellett húzni a láncot, ha megette az olajat és megszorult, reggel valószínű fél liter utánaöntése újraindult, hengerfejesen pedig évekig ment, mert csak jobban ki kellett húzni a szívatót vagy jobban kellett beki tolni.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Jaja, legutóbb is egy 260 ezret futott diesel Mondeo -n kellett segítenem a havernak leemelni a hengerfejet -mivel elszakadt a szíj. Az okos magyar “gazda” szerint 180 ezret bír a szíj és az első csere megvolt 6 évesen 170 ezernél.
    Most viszont már 15 éves a gép, úgyogy az eltelt éveket egyszerűen figyelmen kívül hagyják. Pedig a gumi revül/gyengül. Végül is így is cserélve lett, némi pluszköltséggel +2 dugó; +6szelep, síkolás miegymás.
    A szíjhoz való hozzáférés egyébként tényleg fél nap meló, gondolom ezért is halogatják a csérét a végsőkig.
    Ezek után nem meglepő mennyi idióta kérdezgeti -fórumokon is -, hogy kell-e cserélni a 6-7-8 éves szíjat csak azért mert még mondjuk 2732Km lenne hátra a bűvös Km szerinti csereintervallumig.

    A cikkben szereplő Stilo -hoz egyébként a gépkönyv ezt írja elő:

    “60 000 km: ellenőrzés, szükség esetén szíj cseréje
    120 000 km: szíj cseréje
    180 000 km ellenőrzés, szükség esetén szíj cseréje”

    Sajnos a “szükség esetén” Magyarországon kb. annnyit jelent : félig már elszakadt…

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Szerintem 60 000 km-enként lazán ki lehet bírni a vezérmüszíj cserét…. A ford focusoknál is érdemes 100 000km után cserélni ,mert könnyen elugrik egy fokot az ékszíj komolyabb igénybevétel közben….. Az 1.4 -es mootornál azért nem kell szétbontani a fél motorteret ,ha oda belefér az 1,9 jtd 😀 Fiátnál a szervízre nagyon oda kell figyelni ,mert elég kényes autó ,de ha ez megvan rendszeresen akkor egy nagyon jó kocsi 😀

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Érdekes a “drágán fenntartható” dízelekben talán 180e nél kell vszíjat cserélni.

    Aki már csináltatott ilyet az tudja hogy ez bár “rutin” de nem kis művelet, a legtöbb autónál szét kell hozzá kapni a kocsi szinte teljes orrát.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    VW tsi láncszakadás 60e km belül jobb? És miért roszs ha kicseréli valaki a gyári előírás szerint a vezérműszíjat? Ne vegyél semmit, jó lesz a gördeszka, ahbár abban is van csapágy, amit néha cserélni kell…

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Esteleg egy jótanács a hírdetéshez : címlap képnek rakjanak be egy alufelnis képet, mivel az első benyomás sokat számit és a hírdetésben meg csak nem is látni a nyári papucsokat. Viccesnek tűnhet de ez is eredménysebbé teheti az eladást.

  • 2017.10.29. at 13:07
    Permalink

    Az F betűs dologhoz:
    Van egy 17 éves 1.1 Puntom (12 éve van nálam).
    195 ezernél jár ami budapesti 15km/h átlag dugózós tempóval került bele…
    A futómű (lengőkarok elöl+ felújító hátul) és a fék (elöl hátul) volt eddig cserés, aztán volt még 2db trafó, valamint hengerfej tömítés csere -megelőző jelleggel.
    Ezen kívül csak a kopó/fogyó cuccok.
    Bár Budapesten a futómű alkatrészek nyugodtan tekinthetők (gyorsan)fogyó dolgoknak.
    Rozsdamentes, pedig 2 évvel ezelőttig az ég alatt állt/hált.
    Sosem hagyott még cserben.

  • 2017.10.29. at 13:08
    Permalink

    Ez tetszik. Elég vállalható járgányok. Tavaly excsajomnak nézgettünk 2000évek elejéről kocsit. Megnéztem 1-2 Stilot itt No-ban. Elég siralmas volt, de hozzá kell tennem, hogy a tulaj is baszott rá. A3F-es szabály szerintem egy butaság, ilyen korban már semmivel nem jobb egy vw v akármi v ha jobb is jóval drágábbak és fenntartásuk is sokkal több. Megnéztem pár verdát vételre, vettem ismerősöknek pár kocsit, és szerencse, hogy nem lebegett a kényszer semmilyen márka fele. Meg lehet venni ezeket a kocsikat kellő körültekintéssel, de ez minden márkára igaz

Vélemény, hozzászólás?