F1: következik a 27. Magyar Nagydíj

Massának szurkolunk, Damon Hillt keressük

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétvégén kis hazánkban vendégeskedik az F1, a nagy körbeverés után, túl a szezon felén kétpólusos harc van kibontakozóban.

Ha lassan majdnem olyan természetes is az F1 Magyarországon, mint a Balaton vagy az, hogy a 4-es metró soha nem készül el Budapesten, az autósport (egyik) királykategóriájának kis hazánkba látogatása - 1986 óta - minden évben nagy esemény. Az ideit az M0-s autóút kibővített déli szakaszának átadásával és az eddigieknél vállalhatóbb, "ingyenes" utazást is magába foglaló sör- és jegyárral, Bryan Adams koncert-féle árukapcsolással, Kiss Pál Tamás révén a GP3-as betétfutamon magyar indulóval is ünnepeljük. A kezdeti hihetetlen körbeverés után, túl a szezon felén mintha kétpólusossá szelídült volna a meccs, a legutóbbi három versenyt a pontverseny első két helyezettje, a meglepően erős Ferrarival futamról futamra szenzációs, közel tökéletes teljesítményt nyújtó Alonso és a Red Bullnál sokadvirágzó Webber nyerte. Mondjuk, ha az elmúlt évek hungaroringi statisztikáját vesszük alapul, az egy ideje nem keveset betliző McLaren most visszavághat, a nagy fogadóirodák mindenesetre Alonso vagy a kétszeres címvédő, a hat világbajnokból a Hungaroringen egyedül nyeretlen, hockenheimi büntetésével kissé lemaradni látszó Vettel sikerét tartják a leginkább valószínűnek.

Hungaroringi F1-győztesek 1986 óta
  1. 1986: Piquet (brazil, Williams-Honda)
  2. 1987: Piquet (brazil, Williams-Honda)
  3. 1988: Senna (brazil, McLaren-Honda)
  4. 1989: Mansell (brit, Ferrari)
  5. 1990: Boutsen (belga, Williams-Renault)
  6. 1991: Senna (brazil, McLaren-Honda)
  7. 1992: Senna (brazil, McLaren-Honda)
  8. 1993: Hill (brit, Williams-Renault)
  9. 1994: Schumacher (német, Benetton-Ford)
  10. 1995: Hill (brit, Williams-Renault)
  11. 1996: Villeneuve (kanadai, Williams-Renault)
  12. 1997: Villeneuve (kanadai, Williams-Renault)
  13. 1998: Schumacher (német, Ferrari)
  14. 1999: Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes)
  15. 2000: Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes)
  16. 2001: Schumacher (német, Ferrari)
  17. 2002: Barrichello (brazil, Ferrari)
  18. 2003: Alonso (spanyol, Renault)
  19. 2004: Schumacher (német, Ferrari)
  20. 2005: Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes)
  21. 2006: Button (brit, Honda)
  22. 2007: Hamilton (brit, McLaren-Mercedes)
  23. 2008: Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes)
  24. 2009: Hamilton (brit, McLaren-Mercedes)
  25. 2010: Webber (ausztrál, Red Bull-Renault)
  26. 2011: Button (brit, McLaren-Mercedes)



Persze az is megeshet, hogy nálunk lesz meg a Lotus vagy a manapság Mercedes-alkalmazott Schumacher (2010-es visszatérése óta) első diadala. Netán Massa feltámad? Regénybe illő fordulat lenne, mert ugye éppen Mogyoródon, 2009-ben szenvedte el azt a csúnya balesetét, aminek okán sokszor úgy fest, elfelejtett vezetni...

A 27. F1-es Magyar Nagydíj pénteki szabadedzései 10 órától 11:30-ig, illetve 14 órától 15:30-ig tartanak, a harmadik tréning szombaton 11 órától délig, az időmérő és a vasárnapi verseny egyaránt 14 órakor kezdődik - utóbbiakat az M1 élőben közvetíti. Meleg, de változékony idő várható, vasárnap kiadós eső boríthatja a bilit.
Hirdetés
Amennyiben kíváncsi az idei futamok győzteseire, valamint az egyéni és a konstruktőri vb állására, továbbá a Mogyoród előtti, legfrissebb történésekre, például arra, hogy Vettel miért kelt ki Hamiltonra, kattintson korábbi írásunkra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?