F1, Maláj Nagydíj: Vettel megtörte a Mercedes sikerét

A Ferrari és Vettel hosszú kihagyás után tudott nyerni Malajziában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A második helyről induló Sebastian Vettel nyerte a Forma-1 második futamát Malajziában. Őt Hamilton és Rosberg követte.


A futam száraz körülmények között indult, és a verseny végéig nem is változott az időjárás. A rajtnál simán jött el a mezőny, az első három helyen maradt a rajtsorrend, Maldonado a rajtot követő adok-kapokban defektet kapott. Räikkönen a második kör elején szintén, emiatt komoly hátrányba került. Ericsson a 4. körben egy előzési kísérlet miatt a kavicságyban kötött ki, a biztonsági autót is beküldték az eset miatt. Ezzel borult a taktika, többen is kijöttek a boxba kereket cserélni. Az újraindítását követően Vettel, Hülkenberg, Grosjean volt a sorrend. Hamilton néhány kör után felzárkózott a 2. helyre, Vettel ekkor mar 10 másodperccel vezetett az élen.
Hirdetés

A 18. körben Vettel kereket cserélt, ezzel a 3. helyre esett vissza, Hamilton visszavette a vezetést. A Ferrari német versenyzője a kerékcserét követően gyorsan felzárkózott Rosbergre, a 21. körben simán meg is előzte mercedeses honfitársát. Alonso ezzel egy időben műszaki hiba miatt kiállt a boxba, a versenyt feladni kényszerült. A 24. körben Hamiltont is megelőzte Vettel, a brit versenyző azonnal ki is jött kereket cserélni. Kvyat és Hülkenberg a 26. körben összekoccanat, az orosz megpördült, de mindketten tudták folytatni a versenyt. A 31. körben Grosjean és Perez összeértek, a francia megpördült de tudta folytatni a versenyt. Hamilton miután ismét meglátogatta a boxutcát visszaesett a 2. helyre, Rosberg ekkor a 3. helyen haladt. A sorrend a végéig nem változott az első három helyen, az utolsó körben Bottas megelőzte Massát. Vettel mellett Hamilton és Rosberg állhatott fel a dobogóra. A Ferrari 2013-ban a Spanyol Nagydíjon nyert utoljára, Vettel pedig 2013-ban a Brazil Nagydíjon. Folytatás két hét múlva Kínában.
Maláj Nagydíj, végeredmény (a pontszerzők)
  1. Sebastian Vettel - Ferrari
  2. Lewis Hamilton - Mercedes
  3. Nico Rosberg - Mercedes
  4. Kimi Räikkönen - Ferrari
  5. Valtteri Bottas - Williams
  6. Felipe Massa - Williams
  7. Max Verstappen - Toro Rosso
  8. Carlos Sainz Jr - Toro Rosso
  9. Daniil Kvyat - Red Bull
  10. Daniel Ricciardo - Red Bull


A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 17 van hátra)
PilótaPontszámCsapatPontszám
1.Hamilton431.Mercedes76
2.Vettel402.Ferrari52
3.Rosberg333.Williams30
4.Massa204.Sauber14
5.Räikkönen125.Toro Rosso12
6.Nasr106.Red Bull11
7.Bottas107.Force India7
8.Ricciardo9
9.Hülkenberg6
10.Verstappen6
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?