Fakerék, akkumulátor és láncmentes hajtás a VI. Bringaexpón
VI. PORT Bringaexpo 2013 - szebb, nagyobb, tágasabb
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Több kiállÃtás zajlik a hétvégén a Hungexpo területén, kilátogattunk, hogy a G pavilonban megnézzük, mit hoz a bringásoknak 2013.
Sokan a villanybringát várják az év sztárjának: a lassú növekedés érezhető már egy-két éve, de a bumm még nem jött el
A kész bringák mellett rengeteg kiegészÃtÅ‘ is megtekinthetÅ‘, vásárlásra nincs lehetÅ‘ség
Idén a naptári tél utolsó napján, február 28-án nyitotta meg kapuit a Hungexpo területén a VI. PORT Bringaexpo 2013. A korábbiaktól eltérÅ‘en idén a 10 000 négyzetméter alapterületű, modernebb G pavilonban sorakoznak fel a kétkerekűekre és kiegészÃtÅ‘ikre szakosodott kiállÃtók. Országúti, MTB, BMX, városi, trekking, gyerekkerékpár, rekumbens, vagyis fekvÅ‘bringa, elektromos rásegÃtésű kerékpárok, összecsukható városi apróságok, és a hozzájuk kapható kiegészÃtÅ‘k, ha nem is beláthatatlan, de hosszú sora várja a látogatókat, továbbá lámpák, zárak, kosarak, táskák és ruházatok között lehet szemezgetni. Sok pénzzel ne készüljünk, mert vásárolni nem lehet, de remek terepe a nézelÅ‘désnek, érdeklÅ‘désnek, beszélgetésnek. Ha pedig belefáradtunk a sok csillogó, szÃnes alkatrészbe, a csarnok sarkában felállÃtott pályákon akár villanybringázással, vagy divat- és kerékpáros bemutatók megtekintésével lehet pihenni kicsit.
Versenybringa a múlt század elejéről: igen, a felnije fából készült
A kiállÃtás szÃnvonalát jól mutatja, hogy a világ élvonalába tartozó márkák közül nem nagyon volt hiányzó, a nagy nemzetközi versenyeken szereplÅ‘ logók itt is megvannak, és nemcsak bringáik, hanem jellemzÅ‘en egyéb név alatt kÃnált alkatrész-szettjeik is elérhetÅ‘ek. Mellettük kisebb, egyedibb portékát kÃnáló kiállÃtók is voltak, de sajnos nem túl sokan: ha kimennek, mindenképp nézzék meg a Hunor márkanév alatt forgalmazott, kézi munkával, felsÅ‘ kategóriás acélcsövekbÅ‘l összeállÃtott egyedi vázakat, a kerékpárt akár nagyobb terhek, például gyerekek szállÃtására is alkalmasnak tartók számára pedig a Babboe bi- és triciklik lehetnek érdekesek.
Az autósokat elektromos, összecsukható, és a két rendszer elÅ‘nyeit kombináló kerékpárokkal próbálják kicsábÃtani megszokott komfortzónájukból
-Mik az idei kiállÃtás legfontosabb újdonságai, trendjei?
-Az idén is az Utazás kiállÃtással párhuzamosan megrendezett, egyazon jeggyel látogatható VI. PORT Bringaexpo legfontosabb újdonságának az elektromos kerékpárokat emlÃteném, melyeknek külön tesztpályát épÃtettünk, ahol a látogatók kipróbálhatják, hogyan is működik az, amikor az elektromotor rásegÃt a tekerésre (kipróbáltuk, errÅ‘l a késÅ‘bbiekben részletesebben is beszámolunk). Emellett van egy pump track pályánk, ez egy hullámvasútszerű pálya, ahol hajtás nélkül kell haladni. Sok érdekes különleges bicikli van kint, a legdrágább egy 11 000 eurós karbonvázas országúti kerékpár, de van itt minden, városi kerékpárok, gyerekbringák, összecsukható, trekking és mountain bike-ok, túrabiciklik, és a hozzájuk tartozó rengeteg kiegészÃtÅ‘.
Magyar találmány, világszabadalom a láncot zsinórral és ügyes mechanikával helyettesÃtÅ‘ Stringbike
-A kisipari bringákat hiányoltam kicsit, a Hunoron kÃvül mást nem is láttam, pedig tavaly bambuszbringát is kiállÃtottak.
-Igen, ilyen is volt, de azért nincs itthon túl sok handmade gyártó: idén távol maradtak, akik még itt lehetnének. Most talán a Stringbike-ot, a lánc nélküli biciklit emelném ki, illetve van velocipéd és egy-két veterán kétkerekű.
-Körülbelül hány látogatóra számÃtanak?
-A négy nap során összesen négy különbözÅ‘ kiállÃtás tekinthetÅ‘ meg, az Utazás és a Bringaexpo mellett ugyanazzal a jeggyel látogatható még a VitálExpo és a Karaván Szalon, ezekre összesen 50 000 látogatót várunk a 4 nap során.
Fixiből (örökhajtósból) és SS-ből (egysebességesből) nincs hiány
-Egyértelmű a kerékpáros infrastruktúra fejlődése, hogyan látja a dolgokat, jó irányba megyünk?
-Az Unióban 7 éves fejlesztési időszakok vannak, pont most 2013-ban zárul le egy ilyen ciklus. Sok infrastrukturális fejlesztés megvalósult, most már azért nagyvárosainkban elég sok a bicikliút, illetve a turisztikai célpontoknál, például főbb tavaink körül is megépültek a kerékpárutak, most az a nagyon fontos, hogy a következő 7 éves ciklusra Magyarország megfelelőképp adja le a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó igényeit. Ha jól tudom, az ezzel foglalkozó hivatalos szerveknek most tavasszal kell leadniuk a következő 7 évre vonatkozó terveket, igényeket.
Természetesen a méregdrága, többnyire csak TV-ben látható karboncsodák is megtekinthetÅ‘k a kiállÃtáson
-A városi közlekedésben már évek óta robbanásszerű a növekedés, tapasztalható ugyanez a trend a kerékpározás egyéb formáinál is?
-Szerintem mindegyik szakág felfelé megy, a különféle rendezvényekre, családi túrákra egyre nagyobb a jelentkezők száma, és nem csak a hobbi kerékpárosok, a sportszerűen bringázók számára is egyre több a lehetőség, különféle versenyeken, maratonokon indulhatnak. Szerencsére jó irányba haladunk.
Több százezer pillekönnyű forint
-Nagy nemzetközi események szervezése, esetleg komoly országos körverseny megrendezése nincs tervben?
-Korábban a Magyar kerékpáros körverseny (Tour de Hongrie) benne volt a Nemzetköri Kerékpáros Szövetség versenynaptárában, és elég neves versenyzÅ‘k is indultak már rajta, de sajnos ezt jelenleg nem szervezik. Nagyon jó és szükséges is lenne, hogy legyenek komoly, kategorizált versenyek itthon, de azért tudni kell, hogy ezek bejegyzése a nemzetközi versenynaptárakba, valamint az ehhez kapcsolódó költségek - bÃrók, zsűri, doppingbÃrók - igen magasak, de azért remélem, hogy lesz majd ilyen esemény ismét. A maratonok között most is vannak, amik szép számmal vonzzák a külföldi, elsÅ‘sorban környezÅ‘ országokból érkezÅ‘ versenyzÅ‘ket, de egy igazán nagy, profi versenyre is nagy szükség lenne itt Magyarországon.
Hol van már a Pajtás meg a Sas?
-Végezetül: mit üzen a kerékpárosokkal találkozó, azokkal esetleg konfliktusba keveredő autósoknak?
-Az autósoknak annyit üzennék, hogy szerintem az elmúlt években a konfliktusok száma jelentősen csökkent, de ne gondoljuk, hogy egyszer majd nem lesznek nézeteltérések. Nyilván lesznek, azt kell belátni, hogy alapvetően senki sem azért van az úton, hogy a másikat zavarja, vagy feltartsa. Kerékpárral lassabban lehet haladni, bele kell ezt kalkulálni, amikor autót vezetünk. Kezdjenek el ők is sokat biciklizni, sokkal könnyebben megférnénk egymás mellett, ha kicsit mindenki bringás is lenne.
Biztonság minden szinten
Ezt mi sem mondhattuk volna szebben. Program és látnivaló tehát akad bÅ‘séggel a Bringaexpón, ahova még a hétvégén kimehetnek, fejenként 1900 forintért mind a négy kiállÃtást végig lehet bóklászni, 14 év alattiak, nyugdÃjasok, diákok számára 1400 Ft a kedvezményes tarifa, és családi, csoportos kedvezmények is igénybe vehetÅ‘k. Menjenek, nézzenek maguknak bringát, próbálják ki a mintadarabokat: mi is villanybringáztunk jó pár kört a pályán. Bár alapból bringásként egyelÅ‘re nem igényelném, hogy akkuk segÃtsék haladásomat, arra jó lehet, hogy hezitálókat, a tekeréstÅ‘l ilyen-olyan okok miatt elzárkózókat rátereljen a helyeskerékpárútra. Úgyhogy hamarosan egy nagyobb cikkben is beszámolunk az elektromos paripákkal szerzett tapasztalatokról.
Svájci bicska ingázó, belvárosban dolgozó autósoknak: összecsukható villanycanga