Fék helyett a gázra lépett, a tóban landolt a Lamborghinije

Az osztrák hatóságok 5 méter mélyről emelték ki az olasz sportautót a tóból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tiszta James Bond: A kém, aki szeretett engem, csak itt nem alakult át tengeralattjáróvá az autó, mint annak idején a Lotus Esprit a mozivásznon. Szerencsére mindenki túlélte az esetet, kivéve persze a Lamborghinit.

Nyugati szomszédainknál egy a Hummernél menőbb autónak támadt kedve úszni, egy Lamborghini sofőrje a Mondsee melletti parkolóban állítása szerint "véletlenül a fék helyett a gázra lépett". Ennek hála a hátramenetben hagyott autó padlógázzal a tóba ugratott, majd 15 métert repült, mielőtt a vízbe csobbant. A 31 éves sofőrnek sikerült kiúsznia, a 40 éves utasa pedig épp a pedáltévesztés előtt szállt ki az autóból.
Hirdetés
A Lamborghini pillanatok alatt elsüllyedt. Az autó utasa hívta a hatóságokat, akik a helyszínre érkezés után elsősegélyt nyújtottak a sofőrnek, aztán kórházba szállították. Eközben a tűzoltóság és a katasztrófavédelem szakemberei megkezdték az autó kiemelését. A Lamborghini a parttól 15 méterre, 5 méter mélyen talált parkolóhelyet, összesen 5 búvár, egy speciális ballon és egy daru kellett a kiemeléséhez, ami körülbelül három órát vett igénybe. Mivel a sofőr is megúszta könnyebb sérülésekkel, a hatóságok sem voltak restek viccelődni, a katasztrófavédelem a Facebookon, a rendőrség pedig a Twitteren mosolygott jót a történteken. Ők is felfedezték például a hasonlóságot a tizedik James Bond film híres jelenetével, azt írták, hogy megtalálták a férfit, aki Daniel Craig utódjaként hitelesen át tudná venni a brit kém szerepét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?