Fekete gyémánt – Skoda Octavia II használtteszt

Skoda Octavia II 1.6 CR TDI Elegance, 2012 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vajon érdemes a dízelpara idején gázolajos Skoda Octaviát venni? Sűrűn és nagy távokat autózva mindenképp!

Szándékosan használom a gyémánt szót a második generációs Skoda Octaviára, hiszen ekkor még nyoma sem volt a cseh üvegművesség ihlette formanyelvnek. Bár tény, hogy éles, egyenes vonalakkal álmodták meg már ezt a generációt is. Igen, ám, de jött a modellfrissítés, ami jelentősen eltérő karaktert adott az Octaviának. Hasonlóan megosztotta akkoriban a típus kedvelőit az új formaterv, mint a jelenlegi generációnál az osztott első fényszórók alkalmazása. Ugyanakkor szerintem sokkal fantáziadúsabbá vált a második generáció frissített változata, amelynek a fekete szín extra eleganciát kölcsönöz.
Hirdetés
Szóval ez a fekete gyémánt keresi most új gazdáját, nem meglepő módon dízelmotorral. Ugyanis az Octaviák leginkább gázolajos erőforrással keltek el, mivel többnyire flottavásárlók fizettek be rá. Korábban ez a 2012-es évjáratú Octavia is egy nagyobb flotta tagja volt, mígnem az előző tulajdonosa saját nevére vette.

A jelenlegi birtokosa pedig körülbelül két és fél éve vásárolta, viszont ennyi idő alatt nem használta túl sokat, szám szerint körülbelül 25 ezer kilométert.

Most közel 170 ezer kilométer van az autóban és egyébként pontosan ez az oka, amiért megválna tőle, mármint a ritka használat rövid távokon, ami nem a dízelmotor terepe. A mindennapi használat során elegendő számára a benzinmotor is, és az Octavia egyetlen komolyabb hibáját is valószínűleg a kis futásteljesítmény okozta, amely a többnyire városi használatból adódott. Sokan már biztosan sejtik, hogy az EGR-szelepről van szó, de erre visszatérek egy kicsit később. Az elegáns, fekete Octavia fényezése szinte hibátlan, rozsdát felesleges keresni a hét éves autón, sérülésből is csak egy horpadás látható a csomagtér ajtaján, valamint néhány kavics okozta apró seb. Többnyire mélygarázsban töltötte pihenő idejét, ami szintén segített abban, hogy szép állapotban maradjon. Persze, a fekete fényezésen hamarabb látszik, meg a por, de ennyit megér a különlegessége, hogy kiemelkedik a sok szürke vagy ezüst testvér közül.
Az utastér hasonlóan kitűnő állapotban őrződött meg. Márpedig az Octavia egyik nagy ütőkártyája pont a beltér. Illetve annak méretei. Az Elegance felszereltségű modellben rendkívül kényelmes, szövetborítású ülések várják az utasokat. Hátul pedig legendásan nagy a lábtér, de elöl sem lehet panasz a süppedős, megfelelő oldaltartást nyújtó fotelekre. Mondanom sem kell ezerszer kellemesebbek, mint a bőrburkolat, ráadásul fűthetők is.

Karcnak nyoma sincs sem a műszerfal, sem az ajtók burkolatain, a 170 ezer kilométernyi használat egyedül a kifényesedett kormánykeréken, illetve az ötfökozatú, manuális sebességváltó karjának enyhe kopottságán érhető tetten.

Ugyanakkor nagyon is érződik, hogy vigyáztak erre az autóra, és gondos tulajok kezei között forgott. A csomagtér szintén nincs elhanyagolva, praktikus gumiszőnyegre lehet benne pakolni és ugye az Octavia itt is nyújt egy aduászt, méghozzá azt, hogy ötajtós. Hatalmasra nyílik a csomagtér ajtaja a hátsó ablakkal együtt, amely, alaphelyzetben is 560 litert kínál, de a hátsó ülések ledöntésével tovább növelhető a tér.
Szóval külsőre nagyon rendben van az autó, de mit lehet tudni a technikáról? Nos, a motorháztető alatt az 1,6 literes dízelmotor dolgozik 105 lóerővel, ami első hallásra nem tűnik túl izmosnak. Mindazonáltal teljes mértékben elegendő az üresen 1350 kilogrammos autó mozgatásához. Még csak kínozni sem kell, hogy lendületesen haladjon, a 250 Nm forgatónyomaték ugyanis már 1500-as fordulatszámtól rendelkezésre áll. A váltón alig érezni a futásteljesítményt, szinte annyira passzentos, mint új korában. A futómű pedig maximálisan kényelemre hangolt, nem a feszesség irányába vitték el, ügyesen kivasalja a bukkanókat. A hátsó fékeket (tárcsa és betét) nemrég cserélték, de az árban az első szett is benne foglaltatik, illetve a hátsó lengéscsillapítók és rugók, amit félretett a tulajdonos, bár egyelőre nem érezni, hogy szükséges a csere. Emellett könnyűfém keréktárcsa szett is jár az autóhoz. Mivel a tél elmúltával alig használták, így most a téli gumiabroncsok vannak rajta acélfelnikkel és a csinos, gyári dísztárcsákkal.
De térjünk vissza gyorsan a motorhoz. Az 1.6 CR TDI Octaviák jelentős részét kettős tömegű lendkerék nélkül gyártották, ami igazán örvendetes. Tapasztalataim alapján menet közben ez semmiféle kényelmetlenséget nem okoz. Nincsenek kellemetlen rezonanciák, tökéletesen éldegél nélküle az autó, és így a fenntartása is jóval költséghatékonyabb. Főleg, hogy kuplungcserén járt az autó a 150 ezredik kilométernél. Az olajat körülbelül 10 ezer kilométerenként cserélték benne, természetesen a szűrővel együtt. Nézzük a hibalistát! Csupán két kellemetlenség említhető. Az egyiket gyorsan orvosolták. A befecskendezéssel akadtak gondok, de ezt egy elektronikai hiba okozta, amit egy Bosch szakértő oldott meg, illetve az EGR szelep makacsolta meg magát, ami akár a sok városi kilométerre is visszavezethető. Ezt az alkatrészt a károsanyag kibocsátás csökkentésének érdekében alkalmazzák a gyártók. Lényegében a kipufogógáz visszavezetésért felel, ám a dízelmotorok esetében, mivel nagyobb a koromképződés, elkerülhetetlen nála a lerakódás. Városi ingázással az EGR nagyon hamar, már körülbelül 15-16 000 km alatt is elkormolódhat. Szóval ennek az Octaviának az egyetlen szépséghibája, hogy az EGR-t kikötötték. A megoldás vagy a tisztítás, vagy az alkatrész cseréje lehet, utóbbi árának a szórása elég nagy.
Jelenleg 2 200 000 forintért hirdetik az Octaviát. Körülnézve a kínálatban, ez egy reális érték. A szintén 2012-es évjáratú, 1.6 TDI motoros cseh remekek másfél millió forintról indulnak, ám ezeknek a futásteljesítménye megközelíti vagy át is lép a 300 ezer kilométert. Kétmillió forintért már közelebb járunk a 200 ezer kilométeres futásteljesítményhez, míg kétmillió forint felett már 200 ezer kilométer alatti példányokat is lehet találni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?