Fél évszázados a luxus SUV-ok őse

50 éve áll a prémium minőséget kedvelők és kalandvágyók rendelkezésére a Range Rover

Egy jubileumi különkiadással, a Range Rover Fifty-vel ünnepli az angol márka az ikonikus modell születésének ötvenedik évfordulóját.

1970. június 17-e óta él és virul a terepjárók, később pedig a SUV-ok viszonyítási alapja, a Range Rover. Bár mára számos további modellel bővült a paletta, az eredeti Range Rover változat is megmaradt öt évtizeden keresztül, ezalatt pedig bebizonyította, hogy ha egy jó minőségű járműre van szükségünk, ami kényelemben visz minket keresztül a legnehezebb terepeken is, akkor ezt az autót érdemes választani. Innováció terén is az elsők között volt az angol telivér, debütálásakor például ez volt az első SUV állandó négykerékhajtással, 1989-ben pedig ez lett az első blokkolásgátlóval felszerelt összkerekes jármű.
Hirdetés
Három évvel később aztán ismét egy világelsőséget zsebelt be a modell: azelőtt sosem volt még négykerékhajtású autó, amiben elektromos menetstabilizátor és légrugós felfüggesztés lett volna. A 2012-es generációval pedig megérkezett az első, szinte teljesen alumínium karosszériás SUV, ami által jelentősen könnyebb lett az előd Range Rovernél. Ezen kívül olyan figyelemreméltó eredményeket is elért már a legendás modell, mint a Párizs-Dakar raliverseny megnyerése, de volt már kiállítva a Louvre-ban is, és a Közép- és Dél-Amerikát összekötő Darién régión is átverekedte magát: a kb. 100 km-es szakasz hírhedten nehéz terep, évtizedek óta nem tudnak a környező országok járható műutat kiépíteni ezen a területen. Az elmúlt ötven év alatt tehát bebizonyosodott, hogy a Range Rover az egyik legstrapabíróbb jármű a személyautók piacán. Ez a célkitűzés már az első generáció óta kíséri a modellt, az 1970 és 1996 között gyártott változat az akkori szakértők szerint az ipari tervezés példás munkája volt. Először kizárólag háromajtós kivitelben volt elérhető, csak 11 évvel később érkezett az ötajtós, 12 évvel a bemutató után pedig az automata váltós - viszont mindegyikre jellemző volt, hogy terepen és műúton is megállta a helyét, utasait kényelemben szállította, és vontatásra is alkalmas volt. Az 1994-es második generációval fejlődött tovább a modell, itt jelentek meg először azok a jellemvonások, amik ma egyből beazonosíthatóvá teszik a Range Rovert: a "lebegő" tető (az A-C oszlopok feketére fényezése miatt a színre fújt tető lebegő hatást kelt), az egyenes övvonal, az osztott csomagtér-ajtó és a jellegzetes sziluett. A 2001-es harmadik generációval megváltozott a kocsi alapja, az alvázas szerkezet helyét az önhordó karosszéria vette át, emellett egymástól független felfüggesztéseket is bevezettek. A jelenlegi, 2012 óta futó negyedik generáció az alumínium karosszériával újított nagyot, elődjénél 420 kg-mal könnyebb lett. Az off-road képességek továbbra is érvényesek, ám a beltér luxusa is növekedett, illetve az infotainment rendszerek is sokat fejlődtek.
Hirdetés
A szép karriert most a Range Rover Fiftyvel koronázzák meg. A különkiadásból neve ellenére nem ötven, hanem 1970 darab készül, a legmagasabb felszereltségű Autobiography kivitelre épülő Fifty nagyrészt egyedi fényezésével emelkedik ki a szériából. Csupán négy alapszínből lehet majd választani (amik azonban kifejezetten ehhez a különkiadáshoz lettek tervezve), ám limitált darabszámban a márka különleges műveleteket végző osztálya is kezelésbe veszi az autót, és három egyedi, az eredeti modellt megidéző színt kínálnak. Két új és exkluzív, 22 colos felni is a kínálat része, a beltérben apró részletek utalnak a modell különlegességére, mint például a márka kreatív igazgatója által tervezett Fifty felirat. A limitált széria minden üzemanyaggal, így benzinnel, dízellel és hibrid meghajtással, illetve sima és hosszított tengelytávval is választható lesz. Árról és hazai megjelenéséről egyelőre nem tudunk, de az érdeklődőknek érdemes sietni a szalonokba, ha szeretnének egyet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?