Fél évszázados az Opel „izomautója”

50. évfordulóját ünnepli idén az Opel GT

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

„Csak repülni szebb…” – így szólt a reklámszlogenje 1968-ban. Az Opel GT titokban készült, a forma vadító volt, a technika egyszerű, egy csöpp Amerikát hozott az európai sportautó kínálatba.


Nagy mókamesterek tudnak lenni a marketingesek, és ez nem volt máshogy a ’60-as években sem, sőt! Mai szemmel egészen blődnek tűnnek a reklámok, na, persze cifrákat tudtak alkotni még a ’90-es években is. Az Opel viszont kimért volt, óvatosan, de azért nagyra törően pozicionálták a megszületett sportkocsit, álmaik nagyok voltak, amiket sikerült is véghezvinni, megszületett az Opel GT. Nem volt azért ez ilyen egyszerű, a GT elkészítésére nem a vezetőség adott utasítást, az utolsó pillanatig nem is tudtak róla. A formatervezők teljesen titokban dolgoztak egy kupén, egy egészen apró sportautón, amit a végletekig kidolgoztak, holott csupán egy tanulmányautót készítettek.

Az 1965-ös Frankfurti Autószalon előtt betolták az Opel vezetése elé, ez volt az Experimental GT.


Két esély volt, vagy kiborulnak a németek azon, hogy egy olyan projektbe ölték az időt munkásaik, aminek túl sok piaci értéke nincs, vagy érzik majd benne a bugit és örülnek neki. Tapsvihar fogadta az Experimental GT-t a vezetőség felől, ők tovább is tolták a Frankfurti Autószalon standjára, ahol a nemzetközi közönség szintén imádta.

A recept egyszerű volt, könnyű szerkezetű karosszéria kellett, hogy a meglévő technikával lehessen sportos, ez valamennyire sikerült is.

Az Experimental GT vagány vonalakkal mutatkozott először, és bár egészen hasonlít a C3-as Corvette-re, szinte teljesen egy időben készült a két autó. Bár a C3-as tanulmányautóját, a Mako Shark II-t már 1964-ben bemutatták, a végleges verzió az Opel GT végleges verziójával egy időben, 1968-ban mutatkozott be.
Az Experimental GT ahhoz képest, mivé vált, egészen szolid volt. Bukólámpái még szögletesek voltak és hagyományosan fölfelé billentek, szemben az észveszejtően látványos és aranyos végső megoldással, ahol kerek fényszórókat kapott és oldalirányba fordultak meg a lámpatestek. Hangsúlyosabb sárvédőíveket kapott, részletgazdagabb lett az orr, és úgy összességében kellemesebb látvánnyal született meg a végleges, már csak GT-nek nevezett sportos Opel.
Hirdetés
Három év alatt készült el a végleges verzió az Experimental GT-ből, a letisztult formát nem áldozták be olyan apróságoknak, mint a csomagtérajtó, hisz egy kupé amúgy sem praktikus, így ezt teljesen lehagyták. Nem voltak hajlandóak behódolni a motor méreteinek sem, így maradva az eredeti lapos orrnál, belepréselték a B Kadett 1.1-es négyhengeresét és a Rekord 1-esét. Nem fért bele, így utóbbi szelepfedelének első részét lecsapták, hogy laposabb legyen, valamint a géptetőre is került egy púp a légszűrőház miatt.
Akik sértőnek érzik azt, hogy az Opel ma már francia tulajdonú vállalat és modellkínálatuk java része ma már francia alapú modell, azoknak meg kell jegyezzük, hogy ez az együttműködés nem épp új keletű. Már a GT előtt is volt együttműködésük a francia Chaussonnal és a Brissonneau & Lotz vállalattal, ők vállalták a GT karosszériaelemeinek legyártását, összehegesztését, fényezését.

Németországba már szerelésre kész karosszériák érkeztek utastérrel együtt.

Bochumban kétféle motorral szerelték a GT-t, mivel a B Kadett alapjai adottak voltak, annak 1,1 literes négyhengeres, 60 lóerős motorja is. Bár az alapok ugyanazok, a GT mégis teljesen másképp viselkedik, mint a Kadett, motorját ugyanis 40 cm-rel hátrébb tolták, ami a súlyelosztásnak rendkívül jót tett. Az alacsony felépítés szintén kedvező volt, így már ezzel a motorral is túlkormányzottként jellemezte a korabeli szaksajtó.
Az 1,1-es mellett a Rekord 1,9-esével is szerelték, a GT 1900 pedig igencsak kedvelt volt, hisz a 90 lóerővel már kellőképpen fürge is volt a GT. Gyorsulása 100 km/h-ra 11,5 másodperc volt, ami a kor tekintetében igencsak jónak számított. Hogy mennyire volt valódi driver’s car, jól mutatja az is, hogy a háromfokozatú automata váltós kivitelből nagyon kevesen rendeltek, az eladott autók nagy része az alap négyfokozatú kézi váltóval szerelt változat volt.
Bár a GT európai szemmel is rendkívül kívánatos volt, az 1968 és 1973 között eladott 103 463 autó 70%-át az amerikai piacra exportálták.

Beszerzése éppen ezért nem is túl egyszerű, pláne nem olcsó.

Cikkünk megjelenésekor egyetlen példányt hirdetnek a Használtautón), közel 4 millióért, igaz, szinte kifogásolhatatlan állapotút (oké, kettő az újabb, ezredforduló utáni átiratból is akad, olcsóbban). Még a nagy német keresőkön is csak néhány találat van a kevésbé formabontó utód hirdetései között. Még a felújításra éppen csak felkészített példányok is 2 millió forint körüli összegért vihetőek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.04.28. at 12:08
    Permalink

    Köszi a megemlékezést, jó olvasni ezekről. Sajnálom hogy az Opel ennyire visszavett, 2 éve még remek gyűjteményt hozott Essenbe ( http://egzostive.com/2016/04/13/techno-classica-2016/#gallery-1461275262_2 ), ott volt az (akkor még viszonylag) új GT concept tanulmány, elhozták az egyik eredeti (a cikkben is szereplő kockalámpás) tanulmányt, meg sor izgalmas autót (pl versenyautókat, amivel a Targa Florión indultak. Pedig sehol sem volt még a mostani kerek évforduló 2016-ben.

    Tavaly sem erőltették meg magukat (az Insignia elődeit hozták el a gyári raktárból), de ez évben kifejezetten semmilyen volt az esseni stand, bár igaz, hogy az egy időben tartott Stuttgarti konkurens rendezvényre jobban készültek a képek alapján.

    Azt látom, hogy kezd az Opel kivonulni az ilyen nyilvános kiállításokról, már Genfben is passzoltak (egy hónappal korábban Brüsszelben viszont még igen korrekt standdal készültek), meglepne ha Párizsban ott lennének. Szerintem ez ezért sem szerencsés, mert pl nem rendelkeznek olyan turistalátványosság látogató központtal, mint a nagy prémiummárkák, de akár olyan komoly privát gyűjteménnyel, mint a Mazda vagy a Toyota. Sőt a bedőlt Saab gyári műzeuma is svéd minőségben él tovább Trollhattan városának bőkezűsége nyomán.

    Az Opel viszont most eléggé visszavett minden vonalon…

  • 2018.04.28. at 15:45
    Permalink

    Én 1-2 mondatot meg egy fotót azért szenteltem volna a 2007-es “utódnak”, a Pontiac Solstice és a Saturn Sky villámos verziójának, ami a Mazda MX-5 babérjaira próbált törni.

    Úgy tűnik, ez a régi GT volt az egyetlen Opel-típus, ami kapható volt az Államokban. Úgy értem, hogy Opel-jellel az orrán, mert amúgy nyilván ott volt a Cadillac Catera, vagy a Buick egyes típusai…

Vélemény, hozzászólás?