Felbukkant az új VW Golf sziluettjéről egy kép

A Volkswagen Golf következő generációjáról árulkodik az új skicc

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évértékelő konferenciát tartott a Volkswagen, ahol felbukkant egy vázlat a Golf következő generációjáról.


A szokásos évértékelőn néhány fontos információ is lehangzott a jövőt illetően, amelyből kiderült, a Volkswagen Golf nyolcadik generációját jövőre mutatják be. Az információhoz mellékeltek egy képet is, amin a 8. Golf sziluettje látható egy skicc formájában. Sokat nem árul el a rajz, viszont azt kihangsúlyozza, hogy

a típus jellegzetes formájú C-oszlopa továbbra is megmarad védjegyeként.


Hirdetés

Emellett szót ejtettek arról is, hogy az újdonság az MQB padlólemezre épül majd, és természetesen tágasabb, valamint praktikusabb lesz az elődjénél, miközben kényelem terén is továbbfejlesztik. Már biztos, hogy megjelenik az utastérben a digitális műszerfal, a HUD és a gesztusvezérlésű infotainment rendszer is. A motortérbe is igyekeznek még környezetkímélőbb erőforrásokat építeni, viszont mindezek a változások áremelkedéssel járnak majd. Megemlítették még azt is, hogy a Passat következő generációjának gyártása is elkezdődik 2019 őszén, ezért valószínűleg tavasszal, vagy legkésőbb nyár elején tartják a bemutatóját.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?