Felélesztették a Volvo P1800-at!

Azonnal vinnénk a restomodként újjászületett Volvo P1800-at!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Modern formába öntötte a klasszikus Volvo kupét a Cyan Racing, a svédek gyári sportrészlege.

A Cyan Racing neve a versenysportból lehet ismerős, azon belül is a túraautó sorozatokban tették le a névjegyüket. Legutóbb például a Lynk&Co gépek versenyeztetésével a WTCR-ben. Ez a márka is a Geely szárnyai alatt működik, akárcsak a Volvo, amelynek legendás kupéját élesztette fel a sportrészleg. Ráadásul nem csak egy koncepció erejéig. A Volvo P1800 Cyan bizony sorozatban készül majd, igaz nagyon kicsi darabszámot szándékoznak készíteni belőle. Már csak azért sem fogják tömegesen gyártani, mert az autó tényleg az eredeti P1800-ra épül. Igaz, az eredeti kasztnit kicsit átalakították. Szélesebbre húzták, hogy a sárvédők alá nagyobb kerekek kerülhessenek. Nem fukarkodtak közben a modern anyagokkal sem, hiszen nagyszilárdságú acélt és szénszálas műanyagot is felhasználtak a karosszéria átalakításakor.
Hirdetés
Végül 990 kilogramm lett a kupé üres tömege, amit egy négyhengeres, kétliteres, turbós benzinmotor mozgat 419 lóerővel és 455 Nm forgatónyomatékkal. Mindezt a Holingertől érkező, 5 fokozatú manuális váltó továbbítja a hátsó kerekek felé. Ígéretes ugye?
Hirdetés
„Nyilvánvalóan építhettünk volna villanyhajtású P1800-at is a luxusra koncentrálva, de nem ezt akartuk” – mesélte az autóról a Cyan Racing alapítója és igazgatója, Christian Dahl. „Miközben a világ paradigmaváltáson megy keresztül, mi úgy döntöttünk, hogy egy kicsit lelassítjuk az idő múlását, sőt befagyasztjuk azt a mi kis időkapszulánkba. Amelyben ötvözzük az aranykorszaknak számító hatvanas évek hangulatát a mai tudásunkkal, megőrizve a vezetés színtiszta élményét.” A motor egyébként a megboldogult WTCC-ben versenyeztetett TC1-es Volvo S60 szívén alapszik. Képes 7700-ig elforogni, a mérnökök pedig igyekeztek úgy megalkotni, hogy a teljesítményleadása minél közelebb legyen a szívómotorokban érzékelhető lineáris nyomatékgörbéhez. Természetesen a futóműve is modern állítható lengéscsillapítókkal és részlegesen önzáró differenciálművel felvértezve.
Hirdetés
Nem árulták el, hogy pontosan hány darabot terveznek legyártani, de ősszel már elkezdik, az első példányok már ősszel elkészülnek. Kár, hogy minimum 500 ezer dollárt kell leperkálni értük, tehát körülbelül 150 millió forintot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?