Felemás hónapot zártak az autógyártók

Hiába adtak el több autót, nem nőtt a gyártók bevétele

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vegyes eredménnyel zárták a nyarat és az ősz első hónapjait a világ vezető autógyártói. A BMW növekedésről, az Audi profitcsökkenésről, a Toyota szárnyalásról adott számot, a Tesla részvényei zuhannak, az amerikai gyártók otthon tarolnak.


Hetven százalékkal nőtt a Toyota július-szeptemberi adózott eredménye az egy évvel korábbi értékhez képest. Az adózott eredmény 4,4 milliárd dollár (880 milliárd forint) volt, míg 2012-ben ugyanebben az időszakban 2,6 milliárd dollár. Az értékesítési árbevétel 62,8 milliárd dollár volt. A Toyota 83 százalékkal növelte nyereségét a 2013. április 1-jén kezdődött pénzügyi év első hat hónapjában. A világ legnagyobb autógyártója mindezek alapján növelte profitkilátását, az új adat szerint 16,9 milliárd dolláros eredményt vár a mostani, 2014 március végéig tartó pénzügyi évben. A jelentős profitnövekedés elsősorban a japán jen alacsony árfolyamára és költségcsökkentő intézkedésekre vezethető vissza.

Hiába vette célba Európát Elon Musk milliárdos cége, a villanyautókat gyártó Tesla, a vállalat részvényei zuhanórepülésbe kezdtek. Bár az elektromosautó-gyártó éves összehasonlításban csaknem kilencszeresére növelte árbevételét, mégis óriásit zuhantak a részvényei, mert eredményei elmaradtak a piaci várakozásoktól. A papírok csaknem 12 százalékot gyengültek november 5-én éjjel a tőzsdén kívüli kereskedésben, miután a Tesla bejelentette: 5500 autót értékesített, a bevételei 431 millió dollárra (95 milliárd forint) nőttek a 2012. III. negyedévi 50 millió dollárról, vesztesége pedig 38,5 millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi 111 millió dollárról. Elemzők ugyanakkor arra számítottak, hogy az eladások megközelítik a 6 ezret, és a bevétel 547,5 millió dollárra nő. Továbbra is egyre nagyobb a kereslet a Model S iránt Észak-Amerikában és Európában - szögezte le Elon Musk, a Tesla dél-afrikai származású alapítója és vezére az eredmények közlése után. A cég augusztusban kimerészkedett az Egyesült Államokon kívüli piacra, a tervek szerint 25 márkakereskedést és 40-50 töltőállomást létesít 2014 végéig Németországban, ahol a Model S alapára 72 ezer euró (kb. 21,4 millió forint).
Nőtt a BMW nyeresége 2013 harmadik negyedévében, mivel a vállalatnak kevesebb adót kellett fizetnie. A müncheni központú cég november 5-én közölte: 3,2 százalékkal, 1,33 milliárd euróra (385 milliárd forint) nőtt az adózás utáni eredménye a szeptember végéig tartó, három hónapos időszakban. A növekedés mértéke nagyjából 40 millió euró, éppen annyi, amennyivel kevesebb adót a társaságnak be kellett fizetnie. Az adózás előtti profit 3,7 százalékkal csökkent, az új technológiai fejlesztésekre fordított kiadások miatt. Noha a BMW-csoport – amelybe a Mini és a Rolls-Royce márka is beletartozik – rekordszámú, 482 ezer autót adott el júliustól szeptemberig szerte a világon, az árbevétel enyhén csökkent, 18,8 milliárd euróra. Ennek egyik oka, hogy főleg az olcsóbb, kisebb modellek eladásai nőttek, a másik ok az erős euróárfolyam. – Nehezítette az eladásokat az embertpróbáló európai piaci környezet is, az, hogy sok országban gyenge a kereslet – mondta Norbert Reithofer vezérigazgató. A 2013. évi, adózás előtti profit ennek ellenére nagyjából meg fog egyezni az előző évivel – tette hozzá a bajor gyár vezére.

Csökkent az Audi negyedéves profitja részben az új termékek, technológiák és gyártókapacitások bevezetésével kapcsolatos kiadások növekedése miatt – közölte a Volkswagen-leányvállalat november 4-én. A Magyarországon a világ legnagyobb motorgyárával büszkélkedő Audi adózás utáni nyeresége 945 millió euró volt a szeptember végén zárult három hónapban, 18 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál. Az autógyártó bevétele 7,2 százalékkal 11,73 milliárd euróra esett, részben a csökkenő nyugat-európai kereslet, valamint a kedvezőtlenül alakuló árfolyamok miatt.
Hirdetés


Az amerikai gyártók eredménye még nem ismert, a hazai piacon azonban szakítanak. Októberben a General Motors, a Ford és a Chrysler is kétszámjegyű növekedést ért el az autóeladások tekintetében. Az erős eladási számok hátterében az új modellek népszerűsége, valamint a Fed által eszközölt laza monetáris politika áll elsősorban - vélik piaci szakértők. A GM eladásai 16 százalékkal növekedtek, ami több mint 226 ezer darab értékesített gépjárművet jelentett 2013 októberében. A Ford 14 százalékos pluszban zárta az októbert, ami közel 192 ezer darab eladott járművet jelentett, így a mostani egyben a legjobb októbere volt a cégnek 2004 óta. A cég a sikerét elsősorban a hibridként már általunk is próbált Fusion (az amerikai Mondeo), a Focus, a Fiesta és pickup teherautók népszerűségének köszönhette. A Chrysler 11 százalékkal növelte eladásait múlt hónapban, ami közel 140 ezer darab gépjárművet jelentett.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?