Félezer gyerek szerint rossz példát mutatnak a szülők

A vezetés még a példamutató szülőkből is a legrosszabbat hozza ki

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Continental félezer gyereket kérdeztetett meg szülei vezetési szokásairól.

Nyilvánvalóan messze nem azonosíthatók a hazai autóvezetési szokásokkal azok az adatok, amelyeket a Continental 500, 4 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével, a OnePoll piackutató és az Alsó-Szászországi Közlekedésbiztonsági Alapítvány által végeztetett, ám sokkal jobbakat vélhetően a hazaiak sem rajzolnának ki.
A németországi adatok szerint, bár a szülők alapvetően illemre és erkölcsi normákra tanítják gyermekeiket, volán mögött 75 százalékuk hangosan dühöng, 54 százalékuk kiabál, 41 százalékuk pedig akár egymással veszekszik. Ötödük mobiltelefonját is szokta használni, és közel felük egyéb eszközökkel - például evéssel, újságolvasással vonja el saját figyelmét a vezetéstől. Mindez persze kevéssé csorbít a szülői ideálképen: a megkérdezettek 98 százaléka elégedett szülei vezetési stílusával, 94 százalékuk biztonságban érzi magát, 49 százalékuk szerint pedig szüleik az átlagnál jobban vezetnek. Ugyanakkor 10 százalékuk ijedt már meg vezetésüktől, s 17 százalékuk szégyellte már el magát a szülők olykor hajmeresztő vagy udvariatlan manővereitől.
Hirdetés
A felmérés arra is rámutat, hogy az autózás hagyományosan a férfiak, azaz az apukák privilégiuma, a megkérdezettek családjaiban a közös családi utazások során 69 százalékban apuka, 16 százalékban anyuka vezet. Kié a volán a maradék 15 százalékban? A nagyszülőké, illetve az idősebb testvéreké, az ő vezetési szokásukat azonban nem tudakolták az interjúztatók. Bár a válaszadók 73 százaléka szerint apukájuk erőszakosabb, kiabálósabb és gyorshajtósabb, mint anyukájuk, 49 százalékuk szerint apukájuk vezet jobban, s csak 39 százalékuk húz édesanyjuk felé, míg 12 százalékuknak nincs kedvence - vezetés szempontjából.
A német adatok szerint mindez nem tükröződik vissza az utazások számánál, a gyerekek nagy részét (52 százalékát) ugyanis anyjuk viszi a különórákra, s öt német apából mindössze egy vállalkozik az ilyen típusú fuvarokra. Iskolába a gyerekek 38 százalékát anyukájuk, 16 százalékát pedig apukájuk viszi (9 százaléknál egyenlő arányban fordul elő a két szülő, 36 százalékot pedig nem a szülei visznek iskolába). A gyerekek mégis édesanyjukat tartják kevésbé gyakorlott vezetőnek. A megkérdezettek 42 százaléka szerint anyukájuk nagyobb valószínűséggel padkázza meg a felnit parkolás közben, 19 százalékuk szerint azonban épp apukájuk hajlamos arra, 39 százalékok szerint azonban egyik szülőjének sem szokása az ilyesmi. Itthon minden bizonnyal már a kit visznek egyáltalán autóval különórára kérdésnél elvérezne az adatfelvétel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?