Felfedte lapjait a Renault, íme a jövőképük és a villany Mégane

Jövőjét és az új Mégane E-TECH 100% Electricet is megmutatta a Renault

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Minden márka életében vannak történelmi modellek, a Renault-nál most épp a Mégane E-TECH 100% Electric ilyen, kvázi vele érkezik a Renault jövője, már hozzánk is bekacsintott.

Hazánkba most futott be, de már februárban vezethettük a vadonatúj Mégane E-TECH 100% Electricet (lásd itt), ami a Renault szerint még úgy is új időszámítást hoz, hogy a már 10 éve futó Zoe már 400 ezer példányos eladás felett jár, villanyautóik pedig összességében több mint 10 milliárd kilométert tettek már meg. Viszont most ez az autó az első a CMF-EV platformon, és az első, ami Renault új villanyautó-központjából érkezik. Mivel magát az autót már igen alaposan bemutattuk, most a sajtótájékoztató is inkább a Renault jövőjére koncentrált, aminek persze első tagja a továbbra is csinos és ígéretes Mégane E-TECH 100% Electric, ami most még csak statikusan pózolt itthon, ám a tesztautó-naptárunkban már szerepel.
Hirdetés

De nézzük, milyen jövő várható a Renault-nál, előtte pedig persze azt, hogy milyen a jelen! Eladásaik 65%-át még mindig a hagyományos, belső égésű motoros (és legfeljebb lágy hibrid) modellek adják, de már 35% az "elektrifikált", azaz hibrid, plug-in hybrid és tisztán elektromos modellek aránya. Utóbbiakból a hibridek a leginkább erősek: a Clio és az Arkana esetén elérhető hibrid verziók az összesített eladások 19%-át adják már, míg a Captur és a Mégane esetén kapható plug-in hybridek csupán 4%-ot, az elektromos modellek pedig már 12%-nál tartanak, így

a Renault azzal számol, hogy már idén több mint 1 millió E-TECH modellt fognak értékesíteni.

Sőt, azzal is, hogy a most 35%-os E-TECH arány 3 év múlva, azaz 2025-re már 65%-os lesz, míg 2030-ra 100%-os, és tudjuk, 2035 után csakis tisztán elektromos kínálata lehet, legalábbis Európában. A márka a teljes európai karbonsemlegességet 2040-re, világszinten 2050-re célozza, de az akkumulátor-gyártás karbon-lábnyomát 2030-ra 35 százalékkal csökkentik. Saját gyártóüzemeinek karbonsemlegességét Franciaországban már 2025-re, Európában 2030-ra megvalósulónak ígéri a Renault, de van itt még egy óriási érdekesség, a körkörös gazdaság. Tavaly láthattuk a Renault-tól, hogy Flins-ben (a Zoe és a Nissan Micra gyártása mellett) saját autóit újítja fel, majd dobja újszerű állapotban, de jóval olcsóbban piacra őket, kvázi egy második életet adva nekik, a vevőknek pedig elérhető és mégis minőségi autót. 2030-ra már évi 120 ezer ilyen újszerű, mégis használt autót ígérnek, ugyanakkorra az új autókban felhasznált anyagok 30%-a újrahasznosított lesz. De itt még nincs vége: akkumulátorokat is felújítanak, sőt a tervek szerint jövő évtől kishaszonjárműveiknél belső égésű motorosokat is fognak felszerelni elektromos hajtáslánccal, így például egy motorhibás Kangoo vagy Master is lehet majd második életében Z.E. modell. A tavaly szeptemberen nyitott Re-trofit nevű "használtautó-gyár" 700 alkalmazottja által már eddig is 9000 autót adott át, 2000 akkumulátort javított meg a márka. A Renault persze nem csak a környeztet, saját dolgozóit is óvni kívánja, így több gyári program által is célul tűzte ki, hogy 2030-ra nullára csökkentse a munkavégzéssel kapcsolatos megbetegedéseket.
Hirdetés
A Mégane E-TECH 100% Electric a gyártás kapcsán is példa, a gyártásához felhasznált anyagok 70%-a európai, 25%-a kifejezetten az Douai-ban található Electricity Hub vonzáskörzetéből származik. Autónként 28 kilogrammnyi újrahasznosított műanyagot alkalmaznak, az autó 90%-a pedig újrahasznosítható. Miként arról már beszámoltunk, a hagyományos hajtású Mégane-októl teljesen független, azoknál kívül kisebb, belül tágasabb modell különlegessége a vékony, mindössze 11 cm magas akkumulátora, közvetlen kormányzása és a Mégane-ok történelmében először független, multilink hátsó felfüggesztése. Tömege vetélytársainál mintegy 100 kilogrammal szerényebb. Kétféle, 40 és 60 kWh kapacitású akkumulátort kap, kétféle (130 és 220 lóerős, azaz 96 és 160 kW-os, 300 és 450 Nm nyomatékú) villanymotort. Hőszivattyút csak opcióként kapunk, de integrált Google rendszert alapból, így a központi érintőképernyőről töltőhöz navigálást indítva az akkumulátor előtemperálása is indul, megvannak az online frissítések az autó rendszereihez is, s az egész infotainment Android alapú, a digitális műszerblokk és az állított formátumú központi kijelző 24 colos képátlót ad, a tabletektől ismert felbontással. Mivel ezeket viszont távolabbról nézzük, sokkolóan éles képűnek hat a két panel. Komoly ütőkártya, hogy a hazai piacon alapáras a 22 kW-os AC tölthetőség, DC töltésből a kisebb akkuval 85, a nagyobbal 130 kW-osat kapunk. A részletes adatok korábbi cikkünkben, ám jelentős változás érte február óta az árakat, a 13 199 000 forintos alapár helyett ma már 14 549 000 forintossal kell számolni, a nagyobbik akkus, 220 lóerős iconic csúcsverzió pedig már 18 249 000 Ft forintról indul. Ráadásul ezek is olyan árak, hogy a forgalmazó csak egy bizonyos szintű árfolyamváltozásig tudja garantálni. A fél éven túl nyúló gyártási időpontok miatt több országban csak vásárlási lehetőségre szerződnek, hazánkban konkrét autóra, a forgalmazónak ugyanakkor az árváltoztatásra, a vevőnek pedig persze az elállásra van lehetősége; persze szinte biztos, hogy aki ma szerződik, jobb konstrukcióval fog autót kapni, mint az, aki később. A Mégane E-TECH 100% Electric önmagában is csábító, a Renault jövő-víziója szintén, amiből nekünk várható elérhetőségük miatt érdekesebbek az újragyártott autók, mint az újonnan nem olcsó friss modellek. Utóbbiakból az elektromos Mégane már prémium minőségű, de legfeljebb konkurenseihez mérten jutányos.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?