Felfrissült a Skoda Kodiaq, benzinmotort kapott az RS változat

Öt év után küldték plasztikai sebészetre a Skoda legnagyobb szabadidő-autóját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Óvatosan nyúltak a Kodiaq arcához, megpróbálták hozzászabni a jelenlegi márkaarculathoz. A legnagyobb újdonság viszont a benzinmotoros RS.

Nincs új a nap alatt, egy ráncfelvarrás során mindig ugyanazokhoz a területekhez nyúlnak. Nevesítve a fényszórókhoz, hűtőmaszkhoz, lökhárítókhoz. A Kodiaq esetében is ez történt. Elöl a fényszórókat kicsit átrajzolták, hogy folytassák az Octaviával megkezdett vonalat, ám a Skoda SUV-okra jellemző, osztott fényszórók megmaradtak. Viszont, most már rendelhető Matrix LED fényszóró is. A hűtőmaszkon a rácsozást alakították át, illetve a körbefutó krómcsík formája is más lett kicsit, és persze a lökhárító sem maradt érintetlen. Feltűnőek még az új könnyűfém felnik, amiket akár 20 colos méretben is lehet rendelni. Hátul szintén csak egy hangyányit módosítottak a hátsó lámpákon, illetve a lökhárító alsó részén. Bent szintén nem látni óriási változást a dizájn területén, ellenben megjelentek új funkciók. A legfeltűnőbb az új, kétküllős kormánykerék, amit az RS és a Sportline modellek nem kapnak meg, hiszen nekik egyedi szerkezet jár. Újak az első ülések is, amelyek kérhetők szellőztetéssel és masszásfunkcióval is. Emellett új díszburkolatok jelentek meg, de fontosabb, hogy frissült az infotainment rendszer is, amelynek 9,2 colos az érintőképernyője a középkonzolon. A vezető pedig 10,15 colos digitális műszeregységet is kaphat extraként.
Hirdetés
Motorfronton 3 benzines és két dízel alkotja jelenleg a kínálatot. Az 1.5 TSI-vel kezdődi ka sor, amely 150 lóerőt tud. Felette a 2.0 TSI következik 190 lóerővel, majd nagy újdonságként az RS benzinmotorja, a szintén kétliteres, de 245 lóerős egység. Ugyanis korábban csak a 240 lóerős, kétliteres dízellel lehetett az RS modellt választani. Amellett, hogy a benzines 5 lóerővel erősebb, érdemes róla tudni, hogy 60 kilogrammal könnyebb is. A dízeleknél a 2.0 TDI a belépő 150 lóerővel, de választható ugyanez a motor 200 lóerővel is. Az alap benzines csak elsőkerék-hajtással kérhető, hatfokozatú manuális sebességváltója helyett viszont extraként kérhető 7 fokozatú DSG is. Az alap dízel DSG-vel és szintén elsőkerék-hajtással érkezik, de lehet rendelni összkerékhajtással is. A többi motorváltozat esetén pedig mindenképp jár a DSG és az AWD. Az árakról és a forgalmazás kezdetéről egyelőre még nem érkezett információ.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?