Felfrissültek a Kia Niro vonalai

Elérkezett a Kia Niro ráncfelvarrásának ideje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A tisztán elektromos hajtású e-Niro stílusában újult meg az öntöltő és a hálózatról tölthető Niro.


Persze az e-Niro még elég ritka jelenség Európa útjain, ám maga a típus a kontinens ötödik legnépszerűbbje - a maga szegmensében. A 2016-os piaci bevezetése óta 270.000 Niro talált gazdára, ebből tavaly 33 százalékos emelkedéssel 45.255 darab. Az öntöltő változatból vásároltak többet, szám szerint 34.642 darabot, míg a plug-in hibridből 9.951 darabot. A frissítés új lökhárítókat hozott, de a „tigrisorrr” hűtőmaszkon nem változtattak. kicsit módosítottak a fényszórókon, amelyekben már ott láthatók a jellegzetes Kia „jégkockák”, illetve már rendelhetők LED-fényszórók is. Az első lökhárítóban új formát kaptak a LED-es nappali menetfények és szintén rendelhetők LED-ködlámpák. Hátul ugyancsak újratervezték a LED-fényeket és új a lökhárító ezüstszínű alsó védőlemeze is, valamint frissek a fényvisszaverők, illetve a hátsó ködfények is.
Hirdetés

Az utastérben javítottak az anyagminőségen, a műszerfal teteje például minőségi, puha tapintású borítást kapott, a műszerfal és a kezelőszervek pedig fényes fekete keretet, ezüst vagy szatén króm kiegészítőkkel. Ezen felül újdonság az extraként rendelhető 10,25 colos képernyő a középkonzolon és a 7 colos digitális műszeregység is. Azonban a Niro alapfelszerelésként 8 colos érintőképernyős multimédiás kijelzőt és 4,2 colos műszerfali kijelzőt kínál. Az utastér további újdonságai a kormánykerék sebességváltó kapcsolóbillentyűi, illetve a kéttónusú színösszeállítás.

Frissült a biztonsági rendszerek kínálata is. Már elérhető az adaptív sebességtartó automatika, amely Stop & Go funkcióval működik. Ez követi a forgalom ritmusát és meg is tudja állítani a Nirót, illetve újra elindítja, amikor az előtte álló autó elindul. Továbbá a sávkövető asszisztens, a Kia második szintű önvezető technológiája, most először szintén elérhető a Niro modellekhez. Ez a technológia figyeli az útburkolati jeleket, hogy a Niro a sávban maradjon, valamint a rendszer szabályozza a gyorsulást, a fékezést és a kormányzást is az autó előtt közlekedő járművek mozgása alapján, emellett biztonságos követési távolságot tart és segíti a sávváltásokat is. A Niro felszereltségtől függően elérhető ráfutásos ütközéselkerülő rendszerrel (FCA), sávtartó asszisztenssel, fáradtságérzékelővel, fényszóró asszisztenssel, holttérfigyelővel, hátsó keresztirányú forgalomfelügyelettel és sebességkorlátozó táblákat felismerő elektronikával is. A felfrissített crossovert a Genfi Autószalonon láthatják először élőben a látogatók.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?