Feltámadt a Ford kőkemény terepjárója, a Bronco!

Háromféle változatban debütált az új Frod Bronco

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Méltó ellenfelet kapott a Jeep Wrangler az új Bronco személyében. A Wranglerhez hasonlóan a Bronco is lecsupaszítható, a Bronco Sport pedig az urbánusabb terepjáróra vágyóknak kedvez.

Utoljára 1996-ban forgalmazott Bronco terepjárót a Ford, szóval az értő közönség nagyon várta már az új modell érkezését. Amely ráadásul egyből almárkaként debütált a kékoválosoknál, úgyhogy a jövőben még több Bronco érkezik majd. Egyelőre azonban az alvázas változat kettő és öt ajtóval, illetve a Kuga alapjaira épülő, önhordó kasztnis Bronco Sport választható.
Hirdetés
Az alvázas változat természetesen kőkemény terepjáró. Képes megszabadulni a többrészes tetőtől, illetve az ajtóktól. Szabad magassága 294 mm, míg a gázlómélység 851 mm. Első terepszöge 29 fok, a hátsó pedig 37,2 fok, ráadásul akár 35 colos terepgumikkal is rendelhető. Elöl a DanaTEK független felfüggesztését kapja, hátul viszont merevhidat, ám rugóútjai a legnagyobbak a kategóriájában. Természetesen a kapcsolható összkerékhajtás alap, extraként pedig elektronikusan vezérelt, központi diffis modell is rendelhető, amely hétféle üzemmódot kínál.
Hirdetés
Alapmotorként a 2,3 literes EcoBoost szolgál 270 lóerővel és 420 Nm forgatónyomatékkal, de elérhető V6-os, 2,7 literes benzinmotorral is, amely 310 lóerőt ad, 542 Nm nyomaték kíséretében. Az alvázas változatok utastere is eltér az önhordó Bronco Sporttól. A kisebb motorhoz alapból 7 fokozatú manuális váltó jár, a V6-hoz széria a 10 fokozatú automata. A „sima” Broncók letisztultabb műszerfalat kapnak, hatalmas érintőképernyővel. Utóbbi a Bronco Sportban is megtalálható, de egy kicsit divatosabb a körítés, a megvadult lovacska embléma azonban mindkettő kormánykerekén ott díszeleg. A Sport utónevű modell sem szégyenkezhet terepen, de látványosan szabadidő-autós jelleget kapott. Hátul már független felfüggesztéssel rendelkezik, a Kugánál 20 centivel rövidebb, de tízzel magasabb terepjáró. Orrában az alapként kínált 1,5 literes, háromhengeres EcoBoost motor dolgozik 258 Nm kíséretében, vagy a négyhengeres, kétliteres 245 lóval és 373 Nm forgatónyomatékkal. A váltó mindkettőhöz 8 fokozatú automata, míg a kapcsolható összkerékhajtás itt sem maradt el.
Hirdetés
A Ford egyébként 200 különböző kiegészítőt kínál az autókhoz, amelyek a terepjáráshoz és a kalandozáshoz használhatók. A háromajtós Bronco alapára 29 995 dollár, ami körülbelül 9,3 millió forintnak felel meg, ám az európai forgalmazásról még egyetlen szót sem ejtettek. Észak-Amerikában viszont jövő tavasszal érkeznek a kereskedésekbe az első példányok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?