Ferrari: viszlát Massa, hello Räikkönen, megint

Már meg is van Alonso új csapattársa. Massa megy

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Massa bejelentette, hogy az idei az utolsó F1-szezonja a Ferrarinál. Majd hamar kiderült, hogy tényleg Räikkönen lesz Alonso új csapattársa.

Az Olasz Nagydíj után nem sokkal, kedd este Felipe Massa bejelentette (kitwittelte), hogy távozik a Ferrari F1-csapatától. Ez hát a legújabb divat - nemrég a Mark Webbert pótló Daniel Ricciardo szerződtetését is - nekünk, európaiaknak - hétköznap este osztotta meg a Red Bull.
A száguldó cirkuszban 2002-ben debütáló 32 éves brazil pilóta eddig 132 futamon indult a Ferrari színeiben, 11-szer nyert, 36-szor végzett dobogós helyen, 15-ször volt edzéslegjobb, 14-szer futotta meg a verseny leggyorsabb körét. Ferrari-motoros géppel övé a legtöbb rajt, hiszen a maranellóiak előtt a szintén Ferrari-szívű Saubernél dolgozgatott. Oda is tér vissza? Van rá sansz, mert a német Nico Hülkenberg jó eséllyel a Lotushoz igazol. A finn Kimi Räikkönen helyére. Mert az októberben 34 éves Jégember visszatér a Ferrarihoz - érkezett a korábbi pletykák megerősítése szerda kora délután. Ergo a Ferrari két szörnyen tapasztalt és fantasztikus tehetséggel megáldott világbajnokkal támadja Vettelt és a Red Bullt, no meg az egyesek szerint a 2014-es turbóévet legnagyobb esélyesként váró Mercedest
Hirdetés
Nyilatkozatában Massa megköszönt mindent mindenkinek, megígérte, hogy az évadból hátralévő hátralévő futamokon tövig nyomja a gázt (nyilván már elsősorban a karrierje, s nem a csapat érdekében), s a későbbiekben olyan alakulatnál folytatná, amely győztes technikát tud neki adni. Hogy a Sauber ilyen lenne? Nem valószínű. Könnyen lehet, hogy idén két, az elmúlt évtizedben meghatározó pilótát is "elveszítünk".
Räikkönen meg boldog, hogy két évre a Ferrarival bútorozik össze. A Lotus állítólag nem felelt meg neki anyagilag. Hogy 2009-ben épp Alonso miatt kellett továbbállnia? Na ja, 2010 végéig érvényes szerződéssel annyi bánatpénzt zsebelt be, hogy kedvére szórakozhatott a WRC-ben...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?