Fickósabb kompakt Lexus

Lexus CT 200h F-Sport csomaggal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Teljesítménynövelést nem, csak optikai kiegészítőket, illetve feszes hangolású futóművet kapott a Lexus CT 200h F-Sport. Az utastérben szintén apró változtatásokat eszközöltek a japánok.


A CT 200h a Lexus első kompaktja, és tesztünk után előttünk sem titok, hogy igencsak szerethető típus. A japánok viszont arra gondoltak, megpróbálják a sportosabb szemléletű vevőjelölteket is elcsábítani, így F-Sport néven opciós csomagot dolgoztak ki az amúgy józan beállítottságú modellhez.
Szerencsére nem vitték túlzásba a dolgot, a hátsó lökhárító alól nem kandikál ki méretes, krómozott kipufogócső, csak szolid, ezüstszínű betéttel dobták fel a hangulatot, újak a küszöbök, és megváltozott a hűtőrács mintázata is. A 17 colos könnyűfém felnik sötét bevonatot kaptak, az új rugók pedig keményebbek és rövidebbek, tehát a CT 200h F-Sport nem csak feszesebben fut, de a karosszériája is mélyebbre került. Az utastérbe alumínium pedálok, fémes hatású műszerfal-díszítés, a kormányra és a váltókarra finom tapintású bőrhuzat került. Az üléseket fekete NuLuxe kárpit vagy szintén fekete, perforált bőr boríthatja. A hibrid hajtáslánc változatlan, de az új futóműhangolás miatt az F-Sport vélhetően sportosabban, precízebben irányítható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?